vissza a főoldalra

 

 

 2014.10.10. 

„A védővonalak kuszáltsága ellenére kimondhatjuk,  hogy a jobb- és baloldal
igenis létezik, s a kettő lényegileg különbözik egymástól.”

 

Az összefogás saját halottja

Egy vödör jeges vízbe belefulladt a baloldal főpolgármester-jelöltje. Ennek a vödör víznek a mágikus hatását talán a bodrogkeresztúri csodarabbi, Reb Sájele vagy a liszkai Hersele Friedman rabbi tudná elmagyarázni, aki magától a sátoraljaújhelyi Teitelbaum Mózestől a magyarországi chaszidizmus egyik fontos képviselőjétől tanult, mely irányzat, mint mondják, életet öntött a száraz formalizmusba.

 Amúgy nemcsak az átmeneti főpolgármester-jelöltre volt rendkívüli hatással a vödör jeges víz, de némely újság szerkesztősége is hatása alá került a mágiának. Azt olvasom a mértékadóan trágár, Európa minden szennyét magán hordó Magyar Narancsban, hogy „Falus a lusta, titkos zsidó, Jákob rabbi kalandjaiba illő fordulat a főpolgármester-választási kampányban”. Valaki „lehúzta a jelölt gatyáját, s utánanézett a fitymájának”. És felháborodott a válasz.hu-n, amely oldal közzétette az egyébként közismert tényt, hogy a főpolgármester-jelölt a Fővárosi Törvényszék alapítványi irodájának adatai szerint a kuratóriumi elnöke a holokauszt-túlélők legnagyobb magyarországi segélyszervezetének, a Magyarországi Zsidó Segély Alapítványnak

2009-ben, a H1N1-járvány idején Falus az ÁNTSZ tiszti főorvosaként a nyilvánosság előtt oltatta be magát hagyományos és H1N1 elleni vakcinával, de a tévéfelvételeken látható, hogy egy kupakos tűt nyomtak a karjára. Egyébként nemcsak az átmeneti főpolgármester-jelölt nem volt bizalommal a saját maga által propagált szer iránt, hanem a bepalizásra kiszemelt közönség sem, tudniillik a H1N1 elleni vakcinából hatmillió adagot rendeltek meg, s ennek jelentős része a raktáron maradt. Az Index szerint a fel nem használt oltóanyagokat is kifizették az ismeretlen tulajdonosi hátterű gyártó Omninvest Kft.-nek. Falus Ferencet azonban nem érdekelte, hogy a ciprusi tulajdonosok mögött kik állnak: „Soha nem kérdeztem, hogy a kávét, amit iszom, milyen tulajdonosi háttérrel készítették. Csak az érdekel, hogy milyen a kávé.”  Az oltóanyagról később kiderült, hogy a legtöbb oltáshoz hasonlóan rendkívül komoly mellékhatásai is lehetnek, többek között idegbénulást okozó Guillain–Barré-szindrómát is kiválthat.

A válasz.hu valóban felidézi, hogy Falus Ferenc a kilencvenes években az otthon ápolás egyik vezéralakjaként tűnt fel, amikor ügyvezetője lett az amerikai kézben lévő Harris Egészségügyi Szolgáltató Kft.-nek.

Falus 1994-ben tulajdonosa lett a cégnek, 1995-ben az Állami Számvevőszék viszont azt kifogásolta, hogy a Harris debreceni leányvállalata a tb-től kapott 9 millió forintos támogatásból négyet anélkül költött el, hogy igazolni tudták volna, hogy betegápolásra ment el a pénz. Az országgyűlés vizsgálóbizottsága később azt derítette ki, hogy a cég a Horn-kormány által adott állami támogatás mellett a Soros Alapítványtól is kapott pénzeket. A főpolgármester-jelölt 2001-ben lépett be az MSZP-be, ezután került a Nyírő Gyula Kórház élére – mutat rá a lap, amely hozzáteszi, hogy a bírálóbizottság egyébként nem Falust tartotta a legalkalmasabbnak a posztra. A kórházról az Országos Egészségbiztosítási Pénztár később azt derítette ki, hogy egy szülész-nőgyógyász főorvos magáncégével kötöttek szerződést műtétek elvégzésére, a főorvost pedig idén nyáron nem jogerősen bűnösnek mondták ki 67 rendbeli elkövetésében. Falus akkoriban kiállt orvosa mellett, ráadásul úgy nevezte ki, hogy „embere okirat-hamisítást elkövetve »biztosította« az osztályvezetéshez szükséges vezetői tapasztalatot”, az igazgató pedig ennek dacára a helyén hagyta. Elmagyarázni talán én is el tudnám, hogy hogyan is gondolta el ezzel az erkölcsi háttérrel a volt tiszti főorvos úr a jelöltséget, csak nem értem.

 Gond probléma?

Egy szál se. Az Európai Parlament már maga a Kánaán. A Gój Motorosok Egyesület vezetőjének elmondása szerint 2013 szeptemberében egy tévéműsorban Szanyi Tiborral együtt szerepeltek. A műsor utáni kedélyes beszélgetésük fogadással végződött: ha nyer a baloldali összefogás, akkor a Gój Motorosok meghívják Szanyit és kampánycsapatát egy budai étterembe vacsorázni, de ha kétharmaddal nyer a Fidesz, akkor a szocialista képviselő vendégül látja a Gój Motorosokat Brüsszelben. A vendéglátás all inclusive. Benzinköltség, szállás, ebéd, vacsora. A fogadást kötő felek mondjuk meg őszintén nem sokat kockáztattak. A választás eredménye borítékolható volt. Mészáros mint a nyertes csapat vezetője a választás után Szanyival egy budai étteremben megegyezett, hogy július végén kimegy a csapat Brüsszelbe motorral. Júliusból szeptember lett a kényelmetlen motoros utazás helyett repülőt javasolt Szanyi. Vállalta, hogy elintéz mindent. És most tessék figyelni, a derék szoci köt egy fogadást, de nem a saját kontójára. Szanyi a fifikás a Brüsszeli meghívást összeköti egy európai parlamenti látogatással, így a teljes meghívás költségét ebéddel, tokkal vonóval együtt el tudta számolni mint EP-képviselő. Mert neki van erre is kerete, és mind a közel 800 képviselőnek, akiknek ellátása, fizetése, infrastruktúra használata, brüsszeli és strasbourgi utazgatása – kezdve az uborka görbületének szabványosításától a kereszténység gyökerestül való kiirtásáig és egyéb fontos döntéseik zökkenőmentessé tételéhez – nagyjából összeadva, az eltartásukra fordított összeget is hozzászámolva mintegy havi 10 millió forint per fő! Szanyi állítólag megkérte a motorosokat, hogy ne beszéljenek a brüsszeli kirándulásról, de a Gój Motorosoknak nem ízlett a brüsszeli menü, hát a szájukra vették Szanyit a pitit. Így van módunk betekintést nyerni ennek a nagyszerű intézménynek a működési költségeibe. Mint tudjuk, ez az az intézmény, amely árgus szemmel figyeli a tagállamok költségvetését, és szigorú szankciókat helyez kilátásba, noha a 27 uniós tagállamból ma 13 nem tud megfelelni az általuk támasztott embertelen költségvetési követelményeknek.

 Egy hibája se legyen?

A konzervativizmus maskarájában tetszelgő liberálbolsevik – jellemzi meglepő szabatossággal az ideiglenesen főpolgármester-jelöltként futtatott Bokros Lajost egy hajléktalannak tetsző férfi a Ráday utca 32. előtti padon. Hirdetést ragaszt éppen, mert albérletet keres a környéken, egyébként magasnyomó gépmester a tanult szakmája, de bedőlt a nyomda, s már jó ideje épülettakarításból él. Valamikor szakszervezeti ember voltam – mondja – s jól emlékszem még a Lajosra, pedig 1995 nem most volt. Nekem már akkor is csípte a szemem, MSZP-s voltam, természetesen rájuk szavaztam, és sokalltam a 16 millió forintot, amit végkielégítés címén fölvett, mikor távozott a Budapest Bank éléről, amit persze kitömtek legalább 20 milliárd forint állami pénzzel is. Ez a rengeteg pénz a két kis kezén mind elfolyt, logikus hogy ő lett a pénzügyminiszter. Nem? És most meg főpolgármesternek állna! De kérdem én, ki az a hülye ember aki ezután a cirkusz után egyáltalán ezekre szavaz? Pláne Bokrosra. Világ életében hazudott, mint a vízfolyás. Még élt szegény Bossányi Kati, na neki bevallotta, hogy akkor lépett be az MSZMP-be, mikor más már kifelé tartott belőle, aztán azt is letagadta. Volt ez már minden, csak akasztott ember nem! A legnagyobbat akkor röhögtem, amikor Bokros Lajos Baráti Kör alakult az állítólagos híveiből. Aztán mikor jobban megismerték, mindjárt fel is oszlatták magukat. Nekem a helyében a pofám égne le, ha kiderülne rólam ország-világ előtt, hogy az egész életem egy hazugság volt. Már nem emlékszem hányadik pártja volt a Magyar Demokrata Fórum, ahol képviselőséget vállalt, és ott kifaggatták a panamai ügyéről, aztán azok is kiteregették róla a szennyest, mert azokat is becsapta. Kiköltözött jó pénzért az EU-ba, ott is kitelt hamar az ideje. Most meg főpolgármester jelölt, mint Gyurcsány lieblingje!

 

czyla