vissza a főoldalra

 

 

 2014.10.24. 

Csemadok: Egyre bővül és színvonalasabb az alapszervezetek tevékenysége

A Magas Tátra-i Felsőerdőfalván (Stará Lesná) tanácskoztak október 18-19-én a Csemadok országos és területi tisztségviselői. A területi választmányok és az országos tanács tagjai megállapították, hogy a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség a két éve tartott ipolynyéki közgyűlésen kitűzött feladatok szellemében végzi munkáját.

A tanácskozás részvevői leszögezték, hogy a Csemadok szerkezeti felépítésének köszönhetően képes 65 éve szervezni nemcsak a szövetség társadalmi-kulturális életét, tevékenységét, hanem sok településen magát a kultúrát jelenti. „Az alapszervezetek, területi választmányok, országos tanács alkotta struktúra képes mozgósítani és mozgatni a csaknem négyszáz alapszervezet és az ötvenezer tag alkotta hálózatot és közösséget. A szervezeti élet megszilárdítása továbbra is a Csemadok elsőrendű feladata" - nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Görföl Jenő országos titkár.

Arra már Köteles László általános alelnök mutatott rá, hogy az országos- és területi rendezvények száma is egyre nő. Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke megerősítette, hogy a szervezet a két közgyűlés közti időszak félidejében teljesíti az ipolynyéki határozatokat. „A továbbra is nehéz anyagi helyzetünk ellenére terebélyesedik tevékenységünk, a pályázati támogatások késedelmes érkezte miatt sem maradnak el Csemadok-rendezvények. Örömteli, hogy egyre bővül az alapszervezetek tevékenysége, miközben színvonalbeli javulás is észlelhető" – mondta Bárdos.

Felhívta a figyelmet arra is, milyen fontos esemény előtt áll a szervezet. Ugyanis a Csemadok tagsága számára sem közömbös, kik irányítják az elkövetkező négy évben településeinket, kultúrabarát önkormányzatok és polgármesterek kerülnek-e döntéshozó helyzetbe november közepén, olyanok, akik a hazai magyar kultúra támogatását is fontosnak tartják majd.

Mézes Rudolf, a galántai területi választmány titkára Baranyay Alajosnak, Zsigárd polgármesterének előadását ismertetve szintén a kultúrabarát önkormányzatok elérésének fontosságát hangsúlyozta. „E tekintetben mások mellett éppen Zsigárd lehet a követendő példa, mert itt alakult ki az utóbbi időben figyelemre méltó együttműködés a település vezetése és társadalmi szervezetei között" – jegyezte meg Mézes.49424 2A Csemadok hasonló jellegű tanácskozásain mindig jelentős teret kapnak a történelmi témák is. Most Kovács László tanár, történész tartott előadást az I. világháború eseményeiről, lefolyásáról, majd Köteles László mutatta be Szepesség történetét, kulturális és történelmi emlékeit, Farkas Iván pedig közgazdászként tartott Csemadok- szervezeteket is érintő előadást a jövőbeli uniós pályázati lehetőségről.

A kétnapos tanácskozás végén a résztvevők meglátogatták a szepesszombati Szent György-templomot, megkoszorúzták a főtéren álló 1848-as honvédemléket és megálltak a városka temetőjében pihenő két negyvennyolcas honvéd, Grusz János és Rozer Károly sírjánál is.

 

(felvidek.ma)