vissza a főoldalra

 

 

 2014.10.24. 

1956-Krónika

Október 23.

A budapesti fiatalok hatalmas felvonulása kedden délután

 Kedden délelőtt egymás után érkeztek a jelentések az egyetemekről, főiskolákról, amelyek arról számoltak be, hogy a fiatalok nagyobb szabású felvonulásra készülnek. (…)

A Budapesti Műszaki Egyetem fiataljai keddre virradó éjszaka felhívással járták végig a főváros üzemeit és gyárait. (…)

A fiatalok lelkes készülődését megzavarta az a közlemény, amely szerint a belügyminiszter megtiltott minden felvonulást és gyűlést. Ahogyan terjedt a hír, úgy érkeztek a tiltakozások. (…)

A Műszaki Egyetemen röviddel fél három előtt bejelentették, (…) hogy a miniszter visszavonta utasítását. (…)

Három óra előtt pár perccel már több tízezren tolongtak a Petőfi szobor körül. Felcsendültek a Kossuth-nóta hangjai. A Lobogók között feltűntek a lengyel nép zászlói is. (…) Pontosan hármat mutatott az óra, amikor az összegyülekezett tömeg előtt Sinkovits Imre, a Nemzeti Színház művésze elszavalta a Talpra magyar-t. (…)

A fiatalokhoz csatlakoztak a Néphadsereg tisztjei is, csaknem 800 tiszt egy csoportban vonult fel. Bem József tábornok szobrát soktízezres tömeg vette körül. A tömegben ott voltak az egyetemistákon kívül a gyárak, üzemek munkásai, a hivatalok dolgozói is. (...) Hatalmas lelkesedéssel fogadták a résztvevők a Petőfi Kör hangoskocsiját, amelyik a Kör tagjainak üdvözletét tolmácsolta és hangszórón közvetítette a fiatalok követeléseit. (…)

A mintegy 50.000 főnyi tömeg, amely állandóan nőtt, gyarapodott, elénekelte a Himnuszt és a Szózatot, majd Veres Péter, a Magyar Írók Szövetségének elnöke ismertette az Írószövetség elnökségének határozatát és hét pontba foglalt követelését. (…)

Percekig zúgott a taps, amikor az emlékműre feltűzték a Kossuth-címert. Ezután Bessenyei Ferenc, a Nemzeti Színház művésze mondta el a Szózatot. (…)

Az Országház előtt a Kossuth téren összegyülekezett hatalmas tömeg hosszú ideig együtt maradt. (…) A tüntetők követelték, hogy Nagy Imre elvtárs beszéljen. Nagy Imre elvtárs este 9 óra körül rövid beszédet mondott a Kossuth Lajos téren.

Az esti órákban a város több pontján rendzavarásra került sor. Különösen súlyosan alakult a helyzet a Magyar Rádió székházának környékén, ahol a megtámadott karhatalmi alakulatok szorongatott helyzetükben fegyvert is használtak. Az összeütközésnek halálos áldozatai és sebesültjei vannak.

 Október 24.

Tildy Zoltán nyilatkozata

Új kormányunk számára – hogy cselekedhessék – a nemzetnek meg kell adni a munkához elengedhetetlenül szükséges nyugalmat, belső rendet és az egész magyarságot összetartó békességet. Ez az első és legfőbb kötelesség.

 Október 25.

A szovjet csapatok budapesti beavatkozása Gerő és Hruscsov telefonbeszélgetésének eredménye volt.

Londonba érkezett hivatalos jelentések szerint a szovjet csapatok beavatkozását (…) a szovjet hatóságok Gerő Ernővel egyetértésben határozták el. Az említett jelentések alapján megerősítést nyert, hogy a Magyarországon állomásozó szovjet csapatokat a szerdai nap első óráiban riasztották és irányították Budapest felé, tehát még jóval azelőtt, hogy Nagy Imre átvette volna új, miniszterelnöki tisztségét.

 Október 26.

A londoni rádió 1956. október 26-i 5.45-ös, 6.45-ös magyar és 7. órás angol nyelvű adásának anyaga

A budapesti rádió éjszaka közölte Nagy Imre miniszterelnök válaszát a borsodi munkásküldöttségnek. A miniszterelnök megígérte, hogy a Hazafias Népfrontra támaszkodva új kormányt alakít. Hírek szerint azt is mondta, hogy az új kormány programjába felvesz néhány olyan követelményt, amelyet a borsodi munkásküldöttség terjesztett eléje. A kormányprogramot azután a nemzetgyűlés elé terjeszti. Kérte a munkásokat, addig is támogassák a kormányt. Felszólította őket, folytassák munkájukat, mivel az életszínvonal növelése miatt szükség van a termelés emelésére.

 Október 27.

A munkástanácsok szombati győri értekezletén Szigeti Attila, a Győr megyei nemzeti tanács elnöke hangsúlyozta, hogy Nagy Imre becsületes, makulátlan múltú hazafi, akinél alkalmasabb embert a mai időkben nem is lehetne találni a kormány élére. A kormánylista összeállításával azonban nem ért mindenben egyet. A beszéddel kapcsolatban a Győr megyei nemzeti tanács tagjai úgy látják, hogy ez a legfontosabb jogos kívánságokat magában foglalja. Most már a tettek beszéljenek. Feltétlenül gyors eredményt kell elérni a legfontosabb követelés, a szovjet katonaság kivonása és az ÁVH teljes felszámolása trén. A nemzeti tanács helyteleníti a Kossuth Rádió műsorpolitikáját, mert ez nem járul hozzá a megnyugváshoz.

 Október 28.

A Minisztertanács meghallgatta és megvitatta Nagy Imre beszámolóját a politikai helyzetről, s jóváhagyta az általa előterjesztett kormánynyilatkozatot. A kormánynyilatkozatot Nagy Imre, a Minisztertanács elnöke rádió útján azonnal ismertette az ország lakosságával.

A Minisztertanács utasította az oktatásügyi minisztert arra, hogy az iskolai történelmi tankönyveket haladéktalanul vonják be a használatból, az egyéb tankönyvekben pedig a személyi kultusz szellemével átitatott részeket a pedagógusok az előadások során helyesbítsék.