vissza a főoldalra

 

 

 2014.10.24. 

Szabadság és függetlenség a mai Magyarország alapja

Mi, mai magyarok 1956 hőseinek áldozatából élünk - jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere október 21-én Budapesten, az 1956-os Műegyetemi emlékműnél tartott megemlékezésen.

A szabad és független Magyarország az 1956-os hősök életére és halálára épül. Abból táplálkozik és ahhoz kell mérnie magát - mondta Balog Zoltán. Úgy fogalmazott: "1956-ból, 1956 örökségéből élünk". Ezért ünneplünk minden évben október 23-án. Azért, hogy higgyük és tudjuk - tette hozzá. 1956-ban sokan sokfélét akartak, de két dolgot mindenki: szabadságot és függetlenséget. Ez számunkra 1956 öröksége, szabadság és függetlenség. Ez az alapja a mai Magyarországnak - mondta a tárcavezető, aki szerint 1956 "egy valóságos felszabadító háború". Szavai szerint 1990-ben "szinte ajándékba kaptuk" a szabadságot, majd a függetlenséget.

Azért kaptuk ajándékba, mert 1956-ban harcoltak és áldoztak érte - mutatott rá. Az emberi erőforrások minisztere hozzátette: az ajándékba kapott szabadság terhe mindenkié. Beszédében kitért arra: megszabadítani embereket attól a fogságtól, amit a hitelek jelentenek, az is szabadságharc, amiben együtt kell dolgozni. Boross Péter, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke, volt miniszterelnök beszédében örömünnepnek nevezte az 1956-os forradalomra és szabadságharcra való emlékezést.

 Mint mondta, még akkor is, ha tudni annak a folytatását. "Örömünnep, mert egy nemzet mutatkozott be önmagának másképp, mint ahogy próbáltak belé rosszkedvet, pesszimizmust, önlenézést pumpálni" - fogalmazott. Boross Péter kijelentette: ez most nem a gyász napja, hanem olyan emlékezésé, amelyben büszkék lehetünk arra, hogy annak a generációnak a tagjai így teljesítették kötelességüket.

 A katonai tiszteletadás mellett megtartott ünnepségen, a beszédeket követően az emlékműnél főhajtással emlékeztek a megjelentek. Elsőként a kormány nevében Balog Zoltán és Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Őket követte többek mellett Boross Péter, Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézete elnöke, Fazekas János, az 56-os Szövetség Országos elnöke. Az emlékműnél az esős időre való tekintettel már előzetesen elhelyezték a koszorúkat. Mint elhangzott, korábban koszorúzott - többek mellett - Berke Barna, az Igazságügyi Minisztérium európai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára, Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Péceli Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora, Tuzson Bence, a Fidesz országgyűlési képviselője, valamint Ikotity István, az LMP országgyűlési képviselője.

 

(MTI-EMMI)