vissza a főoldalra

 

 

 2014.10.24. 

Nyíregyházán is a folytatásra szavaztak

Városunk is hozzájárult az ország teljesítményéhez

Nyíregyháza megyei jogú városát, az eddigi polgármester, Dr. Kovács Ferenc (Fidesz–KDNP) vezetheti tovább, hiszen az urnákhoz járulók 47,35%-a szavazott számára bizalmat a folytatáshoz. Polgármester úr vallja: a polgármesteri munka egy olyan szolgálat, amellyel a lakosság érdekeit, biztonságát, a település fejlődését, meglévő vagyonának védelmét, és gyarapítását kell szolgálni.

 Hogyan sikerült elérnie azt, hogy ön ellen szinte az összes baloldali formáció összefogott, s mégis kimagasló eredményt könyvelhet el magának?

 – Az elmúlt négy év munkáját és pozitív kampánystratégiánkat értékelték a választók. Programunk az eddigi munka folytatására épült, így támogatóink a folytatásra szavaztak. Képesek voltunk megőrizni pozícióinkat, annyira, hogy a polgármester-választást nagyobb különbséggel nyertük meg a baloldali jelölttel szemben, mint négy évvel ezelőtt. Emellett megtartottuk 14 képviselői helyünket, hiszen a 13 egyéni mellett egy listás helyet is szereztünk. Ezáltal biztosított a kétharmados többség a közgyűlésben. Köszönjük a bizalmat, a támogatást, amellyel élve folytatjuk a megkezdett fejlesztéseket, munkákat. Az eredményünket nagyban befolyásolta az is, hogy a nyíregyháziak már nem kérnek a baloldal mocskolódó kampányából. Hiszen még a választások előtti napokon is lejárató kampányt folytattak több jelöltünkkel szemben. Október 11-én éjjel hazug és mocskolódó szórólapokat ragasztottak ki a városban. ők így kampányoltak, ahelyett, hogy bemutatták volna programjukat. Úgy látszik, az nem is volt nekik. Így aztán az MSZP-nek a közgyűlésben már csak két képviselője maradt – a szövetségi politikája miatt.

 Négy évvel ezelőtt elég nehéz feladatra vállalkozott, hiszen Kelet-Magyarországot sokáig a szocialisták egyik fellegvárának tekintették, és szocialista elődeitől egy csőd szélén álló város vezetését vette át. Jelenleg mi jellemzi a város költségvetését?

 – A rendszerváltás óta először 2010-ben nyerte el a Fidesz jelöltje Nyíregyházán a polgármesteri posztot, és többsége lett a pártnak a közgyűlésben is. Ezt azért lényeges kiemelni, mert korábban Nyíregyháza és Pécs volt az a két megyei jogú város, ahol igen sokáig, közvetlen önkormányzati választáson soha nem nyert a polgári erő. Valóban, hihetetlen nagy adóssággal vettük át négy évvel ezelőtt a város vezetését. A ciklus első felében sikeresen megszabadultunk a megörökölt mérhetetlen adósságtól, megteremtettük a pénzügyi stabilitást, az elrontott pályázatokat kijavítottuk, megvalósítottuk és kiviteleztük azokat, s nagyon sok új programot indítottunk be. Ma már biztos alapokon állva fejlődik Nyíregyháza, s már 2013-as költségvetésünk sem tartalmazott működési hiányt. Ez jellemző 2014-re is. Adóbevételeink növekedtek, úgyhogy egy forint adósságunk sincs. Nagyon sok tennivalónk volt és van is. Már elkezdtük 20 éves hátrányunk ledolgozását: városrészek fejlődtek, utakat, kerékpárutakat építettük, oktatási és szociális intézményeket újítottunk föl, fejlesztettük a közvilágítást, s miután 2010-ben nagyon komoly belvízhelyzet volt Nyíregyházán, több utca veszélyeztetve volt, ezen a területen is lépnünk kellett. Eljutottunk odáig, hogy már saját erőből is képesek vagyunk szükséges fejlesztéseket véghezvinni, s nem látványberuházásokra fordítani az önkormányzat vagyonát.

 Már hitel nélkül képesek bölcsődét, utakat felújítani. Ebből arra következtethetünk, hogy növekedett a megyeszékhely lakossága, s a fiatalok nem költöznek már el oly nagy mértékben Nyíregyházáról?

 – Valóban, már az elmúlt két esztendőben növekedett a város lélekszáma; egyre többen vállalnak gyermeket Nyíregyházán. Ez pedig azzal a feladattal jár, hogy meg kell teremteni ehhez az infrastruktúrát. 716 bölcsődei férőhelyünk van, s csak 67 betöltetlen. Az önkormányzat nagyon jó kapcsolatot ápol a történelmi egyházakkal, s ennek egyik eredménye, hogy két egyházi fenntartású bölcsőde is létesült az elmúlt ciklusban. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a fiatalok ne hagyják el városunkat, ezért munkahelyeket teremtünk. A munkanélküliségi ráta augusztusra 6,44%-ra csökkent, ami Nyíregyházán nagyon régóta nem volt ennyire alacsony. A fiatalok ezt észlelik, és egyre többen jönnek vissza tanulmányaik után Nyíregyházára.  

Említette a munkahelyteremtést. Sikerült megteremteniük olyan körülményeket, melyekkel a nagy beruházókat a városba vonzzák?

 – Mindent megtettünk annak érdekében, hogy városunk vonzó legyen mind a belföldi, mind a külföldi befektetők számára. 2010 előtt nem tettek semmit a foglalkoztatás élénkítéséért sem. Ehhez képest ebben a ciklusban közel háromezer új piaci munkahely jött létre. Egyre több beruházás valósult meg, és a kkv-szektor szereplői is fejlődnek, sikeresen használják ki a pályázati lehetőségeket.

 Az, hogy a város lett a Móricz Zsigmond Színház fenntartója, nem okozott-e a költségvetésben problémát?

 – Semmilyen gazdasági nehézséget nem okozott számunkra az, hogy a színház fenntartója immár nem a megye, hanem városunk. Hiszen ahogy mondottam, megteremtettük a pénzügyi stabilitást. Büszkék vagyunk rá, hogy az egyik legsikeresebb vidéki teátrum most már önkormányzati kulturális cégként működik.