vissza a főoldalra

 

 

 2014.10.24. 

Az MKP-nak legalább 27 településen biztosan lesz polgármestere

Azokat a jelölteket is támogatjuk, akik nem pártunk tagjai, de egyetértenek a programpontjaikkal

Szeptember 21-én éjfélig lehetett benyújtani a helyhatósági választásokon indulni kívánó jelöltek listáit, október végén indul a hivatalos választási kampány, november 15-én pedig Szlovákia népe ismét az urnákhoz járulhat. Berényi József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke: ahhoz, hogy a kétnyelvűség a déli országrészben biztosított legyen, magyar polgármestereknek kell elnyerni a mandátumot.

 Milyen célokat fogalmazott meg a közelgő helyi önkormányzati választásokra a Magyar Közösség Pártja?

 – Programunk két legfontosabb pillére: településeink, régióink fejlesztése, és a magyarság asszimilációjának megállítása, valamint a beolvadási folyamat megfordítása. Mindkét lényeges programelem mind a parlamenti, mind a helyhatósági választásokon előtérbe kerül. Természetesen a helyhatósági választásokon szerepelnek az egyes települések specifikumai, melyekről a helyi jelöltek nyilatkoznak saját programjukban.

 Említette az asszimiláció kérdését. Bizonyára lényeges, hogy megmaradjanak a magyar tannyelvű iskolák és kulturális intézmények, egyesületek is.

 – Ez természetes, s éppen ezért nem győzzük hangsúlyozni, hogy ahhoz, hogy a kétnyelvűség a déli országrészben biztosított legyen, magyar polgármestereknek kell elnyerni a mandátumot. Hiszen döntő többségben a magyar polgármesterjelöltek beszélnek magyar és szlovák nyelven is. A kétnyelvűség biztosítását az MKP polgármesterjelöltjeinek szándéknyilatkozat aláírásával is meg kellett erősíteniük.

 Minden olyan településen indítanak polgármester jelöltet, ahol meghatározó a magyarok lélekszáma?

 – Sajnos nem minden magyarlakta településen tudtunk polgármesterjelöltet indítani részben az MKP és a Most-Híd szembenállása miatt. Ahol nagyon jelentős a két párt közti konfliktus, így a Dunaszerdahelyi járásban, ott néhány helyen függetlenként indulnak akár MKP-tagok is, s olyan jelölteket is támogatunk, akik nem pártunk tagjai, de egyetértenek a programpontjaikkal. Erre volt példa négy évvel ezelőtt is. A független indulás tehát mára még inkább tetten érhető a magyarság körében is.

 Több nem az MKP által támogatott jelölt is függetlenként indul, gondolhatunk például Komáromra. Ez nem okozhat zavart?

 – A Magyar Közösség Pártja erősen decentralizált politikai szervezet, melyben a helyi szervezetek döntenek a helyhatósági választásokon való indulást illetően. Alapszabályunk is kimondja: ha valakit a helyi szervezet nem szavaz meg jelöltnek, de függetlenként indul el, nem veszíti el párttagságát, csak felfüggeszti. Hiszen, ha nyer, az a helyi szervezet rossz döntését bizonyítja, s akkor ott tisztújítást kell tartani. Amennyiben az illető veszít a választáson, azáltal elveszíti a tagságát is. Tehát minden tagunknak mérlegelnie kell, megéri-e függetlenként elindulnia a választáson. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy aki MKP-tagként függetlenként indul el, s nem élvezi a helyi tagság támogatását, nem jut mandátumhoz.

 S mi a helyzet Komárom városával, ahol szinte hemzsegnek a független jelöltek?

 – A helyhatósági szinttel kapcsolatban talán a legtöbbet Komárom városával foglalkoztam. Négy évvel ezelőtt megtapasztalhattuk azt, hogy a magyarság 55%-os aránya mellett polgármesteri szinten képesek voltunk legyőzni a Most-Híd jelöltjét, ám ők több képviselőt juttattak be a testületbe. De nem tudtuk legyőzni a szlovák jelöltet. Most megismétlődött a négy évvel ezelőtti helyzet: csak egy szlovák jelöltet indítanak. Ezért egyértelműen arra törekedtem, hogy csökkentsük a magyar jelöltek számát. A Most-Híd ugyanis bizonyos föltételekkel támogatja Czíria Attilát, az MKP Országos Elnökségének tagját. Ezt az egyezséget a helyi szervezet megtárgyalta, ezért Komáromban Czíria Attila a „közös nevező”. Azt vallom, ha több magyar jelölt indul, akkor a város Marosvásárhely sorsára jut. Tudom, hogy egyeseknek nem tetszik a komáromi koalíció, de nem a Most-Híd legyőzése az MKP elsődleges célja, hanem az, hogy megszerezzük a város vezetését. Azzal, hogy a négy évvel ezelőtti jelöltünk, Stubendek László függetlenként elindult, csökkenti a közös jelölt esélyét. Ezt azért sajnálom, mert Stubendek úr nagyon értékes tagja volt a komáromi MKP-szervezetnek… Jelenleg egy szlovák és összesen öt – egy közös és négy független – magyar jelölt küzd a komáromi polgármesteri székért, ami politikai abszurdum.

 Javítson ki, ha rosszul tudom, hogy néhány helyen összefogtak a Most-Híddal is. Ha ez igaz, akkor ez egy kényszer szülte megoldás?

 – Már a megyei választások előtt is hangoztattam, s az önök lapjának is nyilatkoztam arról, hogy ahol nem éri el az 50%-ot a magyarság aránya, ott keresni kell az együttműködés lehetőségeit, s ahol az arány magasabb, egyedül indulunk, már csak azért is, mert nem az MKP verte szét az egységes felvidéki politikumot. Éppen ezért az volt a feladatunk, hogy ahol nem jelentős a magyarság aránya, ott akár kényszer szülte kompromisszumot kell kötnünk, hogy magyar polgármestere legyen az adott településnek. Emiatt Léván, Érsekújváron koalícióban indulunk, viszont közös polgármester személyében nem sikerült megegyeznünk. Emellett nemcsak a Most-Híddal kötöttünk koalíciós megállapodásokat, hanem Kelet- és Közép-Szlovákiában, az ország gazdaságilag legelmaradottabb településein szlovák pártokkal is együttműködünk.

 Többször olvashatjuk, hogy a magyarok által lakott déli országrészt hátrányosan megkülönböztetik. Ez nem csak a magyarokat, hanem az ott élő szlovákokat sem érinti kedvezően. Elképzelhetőnek tartja, hogy szlovákok is szavaznak az MKP jelöltjeire?

 – Ez leginkább a helyhatósági választásokon képzelhető el, míg az országgyűlési és a megyei megmérettetéseken kevésbé. A kisebb településeken közvetlenül is ismerhetik a szlovák származású szavazók a magyar jelöltet, s ha személye és programja szimpatikus, akkor rá is szavazhatnak. Négy évvel ezelőtt én is elindultam a helyhatósági választásokon, s a rám adott szavazatok száma bizonyítja, hogy szlovákok is szavaztak rám. Azt viszont tudni kell, hogy csak szlovák szavazatokkal nem nyerhet egyik jelöltünk sem.

 A legutóbbi felmérések szerint több jobboldali pártot is megelőzve jutna a parlamentbe a Magyar Közösség Pártja. Ez mekkora bizodalomra adhat okot?

 – Szeptember 27-én zajlott az MKP Országos Tanácsának ülése, ahol minden régió képviselteti magát; és éppen a fölmérések és az előző három választás sikere miatt is nagyon jó a hangulat a pártban. Látszik, hogy stabilizálódott a helyzetünk. 2016 márciusában lesznek csak a parlamenti választások, s 2015 őszén kell leadni arra az indulók listáját. Optimistán tekintünk a 2016-os választások elé, mert az országos politikában, a szlovák oldalon komoly, a bejutási esélyünket kedvezően befolyásoló változásokra számítunk.

 Most milyen kampánystratégiákat alkalmaznak?

 – Azokon a településeken, ahol MKP-s a polgármester, ott a megvalósult fejlesztéseket és a kétnyelvűség biztosítása érdekében eddig elért eredményeket hangsúlyozzuk. Ahol pedig cserét vagy változást szeretnénk elérni, arra mutatunk rá, hogy a feladatokat jobban is el lehet végezni az említett területeken. A központi programon kívül pedig mindenki beleépíti a helyi kihívásokat is a kampányába.

 Idén a szlovák állampolgárok sokadik alkalommal járulnak az urnákhoz. Mit gondol, nincs elegük a lakosoknak az egész éves kampányból?

 – Valószínű, hogy vannak, akik unják már a választások előtti kampányokat, de mivel a helyhatósági választásokon helyben ismert jelöltek indulnak, így magasabb részvételi arányra számítok, mint ami például az EP-választásokat jellemezte.

 Elnök úr nem jós, de azért megkérdezem, hogy mit gondol, mennyi településen lesz az MKP-nak biztosan polgármestere?

 – Nagy valószínűséggel elmondhatom, az MKP-nak legalább 27 településen biztosan lesz polgármestere, ugyanis ennyi helyen nem akadt kihívója a párt jelöltjének. Négy évvel ezelőtt körülbelül 130 önállóan, az MKP színeiben induló polgármester jelöltet választottak meg, és ha ehhez a számhoz a különböző koalícióban vagy függetlenként induló MKP-s tagok számát is hozzászámítom, akkor 200-an nyerték el a polgármesteri posztot, s 2000 helyi képviselőnk lett. Szeretnénk ezt a számot megtartani, de lehetséges, hogy a függetlenként indulás divatja megnehezíti a cél elérését.

 

Medveczky Attila