|
 2014.10.31.
A mi Amerikánk?
A
gyerekszoba egy kicsiny, boltívekkel szabdalt alacsony beszögellés
volt. Két mélyen ülő ablakát sűrű függöny takarta. A fehérre
festett cseresznyefa szekreternek egy törött lábú szecessziós
asztal támaszkodott. Ez alatt rendezkedtünk be „a” földgömbünkkel.
Esténként itt, egy katonai elemlámpa sárgás fényénél a
berliner kendőn heverve, a „szigorú titoktartás” szülői
parancsa mellett, egyik rokonunktól kapott, nappal rejtegetett,
amerikai magazinokat nézegettünk a testvéremmel. A rokon, amúgy
amerikai kémnek minősítve lett a háború után nem sokkal bebörtönözve,
56-ban szabadult. A magazinok színesek voltak, tele gyönyörű képekkel.
A képeken valószerűtlenül karcsú, villogó fehér fogú, világos
piros szájú, ragyogó szőke hajú nők ültek a vajszínű bőrüléses,
csupa króm Cadillackekben és Fordokban. Ahányszor elővettük a
képeslapokat, annyiszor fogadkoztunk: mi biztosan Amerikába megyünk,
amikor nagyok leszünk.
Majd
kicsit később, ugyanide bújtunk, amikor a másik szobában
recsegő ropogó rádióból szóló hangfoszlányokat hallgattak
a felnőttek: Szabad földre jutottunk – üzenték az Amerika
Hangján ismerősök, barátok, akik elmenekültek az orosz invázió
elől a forradalom idején. Itt hallgattuk a felnőttek fojtott,
hajnali beszélgetését is, amikor mentőautóval érkeztek értünk,
hogy menjünk. Anyám ment volna, apám hallani sem akart róla.
Hogy mennénk idegen földre – kérdezte –, a teljes
bizonytalanságba, kicsi gyerekekkel, öreg szülőkkel. A mentőautó
elment a rokonokkal, mi meg maradtunk, talán haragudtunk is, és
tovább álmodoztunk az elképzelt Amerikáról, a szabadság, az
igazság, a korlátlan lehetőségek hazájáról, hiszen ezt
hallottuk évtizedekig öreg „reakciósnak” mondott ismerőseinktől
miközben irigykedve nézegettük a tengerentúlról érkezett
levelek mellé tett fényképeket: Hiába, ez Amerika! – sóhajtoztunk,
mint az öregek. 1963 novemberében sírtunk az iskolában, mert
megölték Kennedyt. Ezekben az években semmit sem utáltunk
jobban, mint a Szovjetuniót, és imádtuk Amerikát. Nagyapám
ugyan sokszor legyintett: Mit tudnak maguk a világról? 56-ban is
cserbenhagytak bennünket! De ezt meg sem akartuk hallani. Azután
egyszer csak arra ébredtünk, hogy az általunk szeretett Amerika
lett a legfőbb hatalom a világon, az utált Szovjetunió a
brezsnyevi pangás évei után széthullott. Örültünk, hogy a
globális dominanciáért folytatott küzdelemben a mi
„favoritunk” győzött. Ez az állapot, történelmi léptékkel
mérve, azonban csak egy pillanat volt. A következő
„pillanatban” egy olyan korszakhoz érkeztünk, amelyben
Amerika már nem volt képes domináns szerepét betölteni, ám
nem akart az egyre magabiztosabb Kelet felelősségteljes partnere
sem lenni.
Mára
Amerika oda jutott, hogy a világ egyre több országában érzik
úgy embertömegek, hogy nemzeti érdekeik szempontjából talán
jobb lenne, ha elsősorban Amerikával, de általában a befolyása
alatt álló Nyugattal szemben, másokhoz közelednének kormányaik.
Mi
történt a mi Amerikánkkal? Nem a mi gyermekien naív Amerika-képünket
siratom, de ha már maga Brzezinski is riasztónak véli a hasonlóságot
a
mai Amerika
és a hanyatló, felbomlás előtti Szovjetunió között, akkor már
tényleg baj van. Mert Amerikában a megbénult kormányzati
rendszer képtelen a politika komoly felülvizsgálatára, a
katonai költségvetés túlterheli az országot, olyan
kalandokkal rontva az ország renoméját, mint az Afganisztán
meghódítására irányuló több évtizedes kísérlet, amely szükségképpen
vallott kudarcot.
Ez
az Amerika a demokráciákkal sem akar már együttműködni?
Szimpatikusnak mondható kiegyensúlyozó és békítő szerepe
helyett, a hatalmas ország vezetését foglyul ejtők az
agresszor szerepét játszatják el Amerikával úgy az európai,
mint a közel-keleti és ázsiai nemzetek között. Hová lett a
kibővített Nyugat koncepciója, amely magában foglalhatná
Oroszországot és Törökországot is, és amely a globális
stabilitás meghatározó eleme lehetne?
Az
amerikai liberális pénzügyi guruk találmánya, az államok
ellenőrzése alól kiszabadított pénzügyi rendszerrel szemben,
a kormányok kivétel nélkül tehetetlenek. Ez az, ami tulajdonképpen
szinte romba dönti a Glóbuszt. Mert a kiszámíthatatlan,
kaotikus állapot tudatos megteremtése mellett, maguk, ezek a pénzügyi
körök destabilizálólag hatnak a világra, hiszen fix demokráciákat
is képesek sárba taposni sajátos politikai érdekeik érvényesítése
céljából, s az antidemokratikus eszközökkel megteremtett
rendszerekben csak nagyon kevesek számára képesek előnyöket
nyújtani.
A
mi Amerikánk halott, csak a Jóisten a megmondhatója, mikor, de
egyszer elkövetkezik az idő, midőn majd meglakolnak gyilkosai.
czyla
|
