vissza a főoldalra

 

 

 2014.10.31. 

Csorja Gergely: Az amerikai minta

Meghallhattuk Mr. Goodfriend követségi ügyvivőtől az ATV-n, hogy minden ország szuverenitásából következő jog, hogy azt enged be határain, akit akar. Ez tulajdonképpen jó hír, Goodfriend úr igaz jó barát, és most a nyitott baráti és szövetséges beszélgetés közben, ami Magyarország és az Egyesült Államok között zajlik a magyar kormány is megérthetné végre a nyugati demokrácia lényegét.

A lényeg ugyanis az, hogy a magyar kormány a jövőben mindenféle indoklás nélkül ebrudalhat ki, sőt eleve be sem engedhet embereket. Ez bizony nagyban hozzájárulhat jó közérzetünkhöz, a magyar érdekekhez és a tiszta levegőhöz. A sort – amennyiben javasolhatom – Soros Györggyel kezdjük. A listára tulajdonképpen maga Goodfriend úr is felkerülhet, néhány izraeli befektető, Scheppele asszony, Rui Tavares, Daniel Cohn-Bandit, Ron Werber, Victoria Nuland és Bill Clinton mellé.

Merthogy nagyon aggasztó az amerikai kormányzat tevékenysége, mindenki tudja, hogy az amerikai titkosszolgálatok megfigyelték és lehallgatták a legtöbb európai állam kormányait, többek között Angela Merkelt is, és feltehetőleg a magyar kormány tagjait is. Ráadásul számtalan jel utal az amerikai korrupcióra, melyben kormányzati tisztviselők is érintettek lehetnek. De ez egy külön ügy, ezt nem szabad összekeverni a kitiltásokkal.

Így a magyar parlament megfelelő jogalkotása után, a magyar kormányzat lényegében bármikor kitilthatná akár magát Barack Obamát is.

Nem kell felfújni ezeket a kitiltásokat, hiszen ezek csak a magyar kormányra és az érintett személyekre tartoznak. Persze a washingtoni magyar nagykövetség udvariasságból majd tájékoztatja az amerikai külügyet, hogy a USAID, illetve a Soros Györgyhöz köthető szervezetek nem kapnak a továbbiakban működési engedélyt, és ha akarják, nyugodtan adhatnak amerikai állampolgárságot Schilling Árpádnak és Gulyás Mártonnak, mert mi magyarok, és a magyar kormány, különösebb indoklás nélkül, de ezekre az urakra nem tartunk igényt a továbbiakban.

Ez természetesen teljesen egyezik a fékek és ellensúlyok rendszerével, ezen kitiltások kapcsán semmiféle aggály sem vetődhet fel. Mi is vetődhetne?

Ha az amerikai követség kitilthat embereket csak úgy, akkor természetesen mi is megtehetjük ugyanezt. Mi csak az amerikai demokráciamintát követjük.

Néhány kevésbé fontos embert majd a Liszt Ferenc repülőtérről fordít vissza Kovácsné Manyika rendőrtiszt, miután gyanúsnak találja a viselkedésüket, és hiába rendelkeznek vízummal a bebocsátásért esdeklő amerikaiak, saját költségen kell elhagyják a tranzitot, és visszarepülniük az Egyesült Államokba. Ez is amerikai minta, évente számtalan embertől tagadják meg a beutazást az érvényes vízum ellenére.

Továbbá el kell kezdeni megalázni és vegzálni az Amerikából érkező újságírókat és tisztviselőket. Erre a célra az esélyegyenlőség jegyében a B.A.Z. megyei munkaügyi központ segítségével képeznek át romákat, akik szúrós szemmel és kizárólag lovári nyelven fogják utasítani a beutazni kívánó amerikai állampolgárokat. Amennyiben nem tesznek eleget a felszólításoknak, esetleg gyanúsak, irány vissza Amerikába. Védenünk kell határainkat a terroristáktól, az ügyeskedőktől, a korrupcióban érintettektől. Viszont a magyar államnak és képviselőjének szuverén joga, hogy azt és úgy tiltson ki, akit és ahogyan akar. Ugye, Mr. Goodfriend?