vissza a főoldalra

 2014.09.19. 

Sikeres újítás, rendhagyó anyaghasználat

A magyar éremművészet világhírű, és mégis idehaza méltatlanul háttérbe szorítják

Lieb Roland Ferenc okleveles építész-tervezőművész, szobrászművész, éremművész 1976-ban született Sopronban:

Iskolák:

1990-1992: Latinka Sándor Gépipari technikum Szombathely

1993-1995: Kempelen Farkas Gépipari technikum Sopron

1995-2001: Nyugat-Magyarországi Egyetem, Faipari Mérnöki Kar, Alkalmazott Művészeti Intézet, Sopron, hallgató

Építészeti szakmai életút:

2001-tól: MEANDER Sopron Építész Iroda Kft. építész munkatárs, belsőépítész

2004-tól: Magántervező, TRENDHAUS Hungária Kft. építész- tervező,

2006-tól: Dunántúli AGROBER Mérnöki Kft – megbízott irodavezető

2007-tól: Agroplan Tervező és Szolgáltató Kft – saját tulajdonú vállalkozás, tervezőiroda- vezetője, tervezője – (pályázatkészítés és építési projektek lebonyolítása).

Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Érem Szakosztályának, a Győr–Moson–Sopron Megyei Építészkamarának.

Képzőművészeti szakmai életút:

Mesterek: Mészáros György, Soltra E. Tamás, ifj. Szlávics László

Csoportos kiállítások:

XIII. Érembiennálé (2001); I. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennále - Kecskemét (2002); XIV. Érembiennálé, Petőfi Irodalmi Múzeum, Rejtő Jenő emlékkiállítás; Magyar Sportmúzeum, „Ezüstgerely" pályázat, kiállítás; „Képzőművészet Petőfi szellemében" - Kiskőrös, Petőfi szülőház (2003); F.I.D.E.M. – Portugália; ARTICUM – Szolnok; „In memoriam Salvador Dali” – Tatabánya; Megyei őszi tárlat – Győr; „Művészpénz” Nádor Galéria, Budapest (2004), II.Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennále; József Atilla emlékkiállítás – Miskolc; XV. Érembiennále; „Határesetek az éremművészetben” Budapest, Pécs; IV. Kortárs Éremművészeti Biennálé Seixal, Portugália; Faszobrászati Biennálé, Nagyatád; Eurégio Pályázat – Győr; Andersen emlékkiállítás – Izrael;Megyei őszi tárlat – Győr (2005); „Emlékeink” lengyel-magyar éremkiállítás Budapest, Lengyelország; Magyar Sportmúzeum, „Ezüstgerely" pályázat, kiállítás; Megyei őszi tárlat – Sopron; Szakosztályi kiállítás – Budapest (2006), FIDEM kongresszus kiállítása Colorado Springs (USA) (2007).

2007 – 2008 :Znad Dunaju Wełtawy i Wisly. Medalierzy i ich dzieła (Duna, Moldva, és Visztula mentén. Éremkészítők és műveik) Éremművészeti Múzeum, Wroclaw; MKISZ Székház Budapest; Éremmúzeum, Kremnica; Uherske Hradiste, Cseh Köztársaság.

A XVI. Országos Érembiennále díjazottainak kiállítása, Lábasház, Sopron; V. International Biennial of Contemporary Medals, Seixal (Portugália); Keresztény Ikonográfia a Kortárs Magyar Képzı- és Iparművészetben, válogatás a Kecskeméti Képtár gyűjteményéből Cifrapalota, Kecskemét (2008), Szolidaritás 1989 - 2009, képzőművészeti kiállítás, Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, Budapest (2010), XIII. Nemzetközi Művésztelep Alkotóinak Kiállítása, Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely (2012).

Egyéni kiállítás: „Egek és utak”, Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely (2013)

Díjak:

2003: Ezüstgerely Pályázat, különdíj, Budapest

2005 :IV. International Biennial of Contemporary Medals, Seixal (Portugália) Prize for yung creators – Fiatal Alkotók Díja

2007: XVI. Országos Érembiennále (Sopron), Kótai József ötvösművész díja a legfiatalabb alkotók egyikének

2009: XVII. Országos Érembiennále, Sopron, Roisz Vilmos Közérdekű Adomány vásárlási díja

2010: Szolidaritás 1989 - 2009, képzőművészeti kiállítás, Budapest, Éremművészeti díj

2013 : XIX. Országos Érembiennále, Sopron, Emberi Erőforrások Minisztériuma díja

A Nyugat-Magyarországi Egyetem óraadó tanára és a soproni Handler Nándor Szakképző Iskola tanára

 Az építészek és a képzőművészek a megrendelő kívánalmainak felelnek meg, így kevésbé határozzák meg a vizuális kultúránkat

 Építészettel, vagy képzőművészettel foglalkozott korábban?  

–Már apró gyermekként intenzíven rajzoltam, lemásoltam különböző ábrákat, tehát sokkal korábban kezdtem el képzőművészettel foglalkozni. Majd hosszú ideig föl sem vetődött nálam a művészet. Gépipari technikumba jártam, és felmenőim között sem volt művész. Csak később döntöttem úgy, hogy jelentkezem a Képzőművészeti Egyetem festő szakára. A felvételi elsőre nem sikerült, ugyanakkor Sopronban felvételt hirdettek az akkor indult alkalmazott képzőművészeti szakra ,és sikerrel bekerültem a Nyugat-Magyarországi Egyetem elsőéves hallgatói közé. 2001-ben diplomáztam; és soha nem bántam meg, hogy mindez így alakult, mert bár nem a pénz a legfontosabb az ember életében, de mégis meg kell élni valamiből. Sajnos a legtöbb hazai képzőművész megélhetési gondokkal küzd, ezért sokszor kényszerből elmegy tanítani, én viszont az építészetből megélek, míg a képzőművészet számomra egyéniségem kiteljesedését jelenti. Mivel „több lábon állok”, ezért anyagi biztonságban élek.

 Festő szakra akart jelentkezni, s mégis szobrász is lett önből.

 –A szobrászattal szinte véletlenül – ha vannak egyáltalán véletlenek – ajándékozott meg a sors. A Nyugat-Magyarországi Egyetemen nem volt egyszerű a fölvételi, hiszen még mintázni is kellett. Én viszont úgy jelentkeztem oda, hogy addig soha nem készítettem plasztikát. Az enyémet ítélték a legjobbnak, így eldőlt a felvételem.

 Senki sem akarta lebeszélni a képzőművészeti pályáról?  

–Senki sem mondta nekem azt, hogy a képzőművészetből nehezen lehet megélni, azonban senki sem irányított a művészetek felé.

 Később sem jelentkezett a Képzőművészeti Egyetemre?

 –Nem, mert nagyon jó volt a Nyugat-Magyarországi Egyetemen a képzés, és Soltra E. Tamás személyében remek mesterem volt. Őtőle megkaptam mindent, ami későbbi pályámhoz szükséges volt. Egyetemistaként az is világossá vált előttem, hogy miből lehet jobban megélni. Ha a Képzőművészként végeztem volna, akkor most nehezebben élnék, alkotnék. Vannak ismertebb szobrászművészek akik megélnek az alkotásaikból, akik évről-évre jelentős megbízásokat kapnak. Idén én is kaptam egy ilyen megbízást; augusztus elején huszonkét Fejér megyei költő és író emlékfalát avatták fel Gárdonyban, Gárdonyi Géza szülőházának falán, az író születésének 151. évfordulóján. S engem is kiválasztottak, hogy készítsem el a Radó Antal –domborművet. Ez volt életem első igazi állami megbízása.

 Mit tapasztal: az építészek és a szobrászok mennyire határozzák meg a társadalom vizuális kultúráját?

 –A képzőművészek és az építészek nagyon kis mértékben hatnak a vizuális kultúrára, hiszen a megrendelő kívánalmainak kell megfelelnünk. Ettől a kívánalomtól csak nagyon kis mértékben lehet eltérni. Legföljebb abban dönthetünk, hogy eleget teszünk-e a fölkérésnek. A gárdonyi emléktábla alkotására is ez volt a jellemző: szigorúan meghatározták a méretet, az anyaghasználatot és utómunkára sem adtak lehetőséget. Így a 22 emléktábla egyforma színben, méretben készült el.

 Néhány héttel ezelőtt megtekintettem ezt a sorozatot, s azt vettem észre, hogy egyes alkotásoknál az ábrázolt fej kilépett a dombormű síkjából.

 –Az én domborművem is feszegeti a megadott korlátokat, így messziről észrevehető, hogy az én alkotásomról van szó. Ez talán a művészeti exhibicionizmusom része.

 Említette az exhibicionizmust. Azt szokták mondani: a legtöbb művész hiú. Ez önre is jellemző?

 –Még nem tartottam mélyebb önismeretet, de úgy érzem, én is hiú vagyok.

 Egy köztéri szobor esetében, a legtöbb médium beszámol arról, kit ábrázol a szobor, ki avatta föl, s milyen anyagi források álltak rendelkezésre, de sokszor a művész nevét meg sem említik.

 –Sajnos ez nem csak a média hibája, hanem műveltségi hiányosságról is beszélhetünk. Ha egy építész megtervez egy kiváló épületet, akkor nagyon ritkán hangzik el a tervező neve. Ez a szobroknál is jellemző: a legritkább esetben tüntetik föl az alkotó nevét.

 Kik voltak a példaképei az építészet és képzőművészet területén?

 –Egyik gyermekkori nagy példaképem Leonardo da Vinci volt. Igazán szobrászként pedig Marino Marini.

 Marino Marini a XX. században alkotott. A két művész így korban eléggé messze áll egymástól.

 –Amikor valaki rátalál a példaképére, akkor nem föltétlenül azt vizsgálja, hogy mikor élt az illető, hanem azok hatását, életművét. Marini fogalmazásmódja ragadott meg, és a munkáimra, anyaghasználatomra is hatással volt.

 A képzőművészetet kitől, s hogyan sajátította el?  

– Soltra E. Tamás indított el ezen az úton és később, az egyetem elvégzését követően ifj. Szlávics László vezetett barátilag. Tamás a klasszikus mintázást műveli, s így én is egy ideig ezt követtem, míg László más perspektívákat is mutatott.

 Régebben bronzból is készítettem érmet, majd üvegből, fából;a legutóbbi időkben pedig betonból és hegesztett vasból

 „Az éremművészek legfiatalabb nemzedékéhez tartozik. Radikálisan újító gondolkodásmódja miatt kiválik korosztálya alkotói közül. Elsősorban a meghökkentő anyaghasználat jellemzi érmeit”- olvasom a művészetéről. Mi ez az új gondolkodásmód, és mi jellemzi az anyaghasználatát?

 –Valóban a legtöbb közismert érem bronzból készül és kör alakú. Az éremművészet világában elég nagy változások történtek. Ma már arról is beszélnek, hogy a fém fizetőeszközök a közeljövőben megszűnnek. Az éremművészet pedig keresi az új utakat, s létrejött egy új gondolkodásmód is. Azok közé az éremművészek közé tartozom, akik nem a klasszikus vonalat képviselik. Készítettem régebben bronzból is érmet, de azután üvegből, fából és a legutóbbi időkben betonból és hegesztett vasból.

 Ez az újfajta gondolkodásmód és anyaghasználat mikor ért be Magyarországra?

 –Már a ’80-as évektől jelen van hazánkban ez a gondolkodásmód, de akkor még annyira nem terjedt el. Ma már egyre többen járják ezt az utat.

 Mi volt az oka annak, hogy ez az új anyaghasználat csak később terjedt el idehaza?

 –Az éremkészítés egy kicsiny, intim műfaj, s annak a zártsága nem tette lehetővé hosszú ideig az új anyaghasználatot. Míg a szobrászatban a betonhasználat hamarabb utat tört magának. Ma már elfogadott, hogy az érmeket nem csak bronzból készítik, s nem köralakban.

 Az érmeket is megrendelésre készítik?

 –Az úgynevezett klasszikus érmeket igen, de tőlem még újfajta érmeket senki sem rendelt meg. Igaz, számtalan kiállításon mutatkoztam be velük. A gond az, hogy az éremgyűjtők többsége a klasszikus bronz érmet keresi. De bizonyára eljön az az idő is, mikor a mostani kortársnak nevezett anyaghasználat klasszikusnak és értéknek számít. Panaszra azért nincs okom, mert néhány évvel ezelőtt a British Museum megvásárolta négy érmemet. Nemrég pedig a Szépművészeti Múzeumba került három munkám. Őket is a betonból készült érmek érdekelték.

 Bizonyára a méretben is van különbség.

 –Van, hiszen az én érmeim 12x12 cm-esek, míg a műfaji határ a 15x15 cm. Akik a modern éremművészetet művelik, azok az előbbi méretet használják. Az utóbbit én nagynak érzem.

 Hogyan sikerült elérnie azt, hogy a British Museum megvásárolja a Depresszió-sorozatát?

 –Nem tettem semmit az ügyben, csupán volt egy kiállítás Glasgow-ban amin részt vettem, ott látták a munkáimat a British Museum képviselői, aztán nem sokkal a kiállítás után megkerestek, hogy megvennék tőlem a sorozatot. Végül is több levélváltást követően sikerült megegyezni a londoni múzeummal.

 A Gárdonyi Géza emlékház falán található domborműve figurális alkotás. Kihívást jelentett egy ilyen alkotás elkészítése?

 –Az érmeim többsége figurális alkotás, de nem a fogalom klasszikus értelmezésében. Érmeim tartalommal bírnak, például a Falu-sorozatom is. Jómagam falun nőttem föl, s ha valaki ránéz ezekre az érmekre, s látja bennünk a kis piros tetőket, az a falu hangulatát tükrözi, elég absztrakt módon. Az emlékfal esetében törekedtem arra, hogy az általam ábrázolt alakról minél többet meséljek el a nézőknek. Ezért alaposan fölkészültem Radó Antal életéből, munkásságából. Radó főleg a műfordítás terén alkotott maradandót. S én az emléktáblán föltüntettem azt az írógépet is, amin dolgozott. Ez nem volt szokásos írógép, mert direkt fordítóknak készült, és rendhagyó karakterkészlettel rendelkezett. Egy olyan riportot olvastam vele, amiben nagyon büszkén újságolta el, hogy olyan írógépe van, amivel minden szükséges karaktert le tud írni. Egyébként nem a dombormű elkészítése jelentette számomra a kihívást, hanem az, hogy olyan személy megformálására kaptam felkérését, akiről még soha nem hallottam. Ezért két hónapos kutatómunkát kellett végeznem. A róla készült fotót is csak nehezen találtam meg egy réges-régi folyóiratban. S a már említett riport segített hozzá, hogy szinte személyes kapcsolatom legyen Radó Antallal.

 A Radó-emléktábla bronzból készült, de leginkább betonnal, fával dolgozik. Alkotásait külön műhelyben készíti el?

 –Most engedhetem meg magamnak anyagilag, hogy egy saját műtermet építsek egy régi vályogból épült parasztházban. Ebben az épületben korábban egy kovács dolgozott. Így egy kovácsműhelyből alakítom ki műtermemet. Nagyon szükséges számomra, hogy megfelelő környezetben alkossak. Eddig a nappaliban és a konyhában dolgoztam, ami igencsak nehéz volt. Még a Radó Antal-művet is a konyhában mintáztam, s közben arra is kellett ügyelnem, hogy a gyermekeim a játék közben ne tegyenek benne kárt. Így a legtöbbször éjjel kellett mintáznom.

 A mai stíluskavalkádban van olyan izmus, vagy stílus, ami közel áll önhöz?

 –Nem könnyű erre a kérdésre válaszolnom, de ha jól belegondolok, akkor – mivel építész is vagyok – a minimalista irányzat áll közel hozzám. Ezt a munkimon érzékelni lehet. A minimalizmus által a lehető legkevesebb eszköz és anyaghasználattal igyekszem létrehozni a műveimet. A formák és a színek letisztultak, egyszerűek.

 Mivel legtöbbször betonnal dolgozik, nem tart attól, hogy beskatulyázzák, s azt mondják önről: „igen, ismerem Rolandot, ő a betonos-művész”?

 –Egyrészt nem gondolkoztam még el ezen, másrészt az elmúlt időkben több anyagot is használtam. Az igaz, hogy a beton-műveimmel értem el a legnagyobb sikereket, és több külföldi kiállításon is ezeket tartották eredményesnek. Mivel, amint említettem, figurális műre is kaptam felkérést, így nem történt meg az ön által említett beskatulyázás.

Vannak olyan kollégák, mesterek, akiknek ki szokta kérni a véleményét egy-egy alkotás kapcsán?

 –Mészáros Szabolcs festőművész és ifj. Szlávics László szobrászművész véleményére is kíváncsi vagyok, mikor egy művön dolgozom. Érdekel a visszajelzés…

 Csak a szakmabeliek, vagy a nagyközönség visszajelzése is érdekli?

 –Természetesen az sem mindegy, hogy a közönség miként reagál egy-egy alkotásomra, hiszen, amint kiderült, kissé hiú vagyok.

 Mennyire befolyásolják a visszajelzések?

 –Minden egyes visszajelzés befolyásol, de mégis a saját utamat járom. Sok gyermeket tanítok a szakiskolában, mindegyiküket meg kell hallgatnom, így nem is létezhetek úgy, hogy a világtól elzárva alkossak. Még a családom, még az ötéves kislányom véleménye is befolyásol. No de nem úgy, hogy az ő meglátása alapján kijavítom a munkát….A megalapozott vélemények idővel beépülnek a gondolkodásmódomba.

 Számtalan csoportos külhoni kiállításon vett részt. Emellett külföldi tanulmányutakon is járt?

 –Külföldi művésztelepekre sikerült eljutnom, de tanulmányutakon nem vettem még részt. Természetesen, útjaim során meglátogatom a múzeumokat.

 Vannak olyan külföldi éremművészek, akikkel kapcsolatba került?

 –Személyes kapcsolatot nem sikerült kialakítanom külföldi művészekkel. Éppen most zajlik Szófiában Nemzetközi Éremművészek Szövetségének, a FIDEM-nek a kiállítása. S minden egyes ilyen „érmészolimpia” után nagy, átfogó katalógus készül. Ezáltal követni tudom, hogy hol tart a világban az éremművészet, s milyen újításokkal jelentkeznek egyes alkotók.

 Mi vehető ki a katalógusból: a magyar éremművészeknek van-e valamilyen lemaradásuk, szégyellnivalójuk?

 –Szégyellnivalójuk? Semmiképpen! Mi, magyar éremművészek nagyon jó helyen szerepelünk a világmezőnyben. Egy hasonlattal élve: olyan rangot értünk el, mint a vízilabdásaink a sport területén. Állandóan a fociról beszélünk, de kimagasló eredményeket a vízilabda területén érjük el. A képzőművészet területén hazánkban az éremművészetet méltatlanul háttérbe szorítják, alábecsülik, s alig esik szó róla. Holott az élmezőnyben vagyunk; gyakori hogy a FIDEM-kiállításnak magyar díjazottja van.

 A hazai Érem Szakosztálynak sincs lehetősége az érdekérvényesítésre?

 –Sajnos nincs, mert az anyagi források szinte teljesen lecsökkentek. Már a biennálé megszervezése és a katalógus kiadása is igen megterhelő feladat. Ősszel rendezik meg a fővárosban az országos érembiennálét, s ezzel az anyagi eszközeik ki is merültek. Tehát menedzselésre minimális forrásuk van.

 Az érméknél mennyire jellemző önnél a sorozatok készítése?

 –Azért készítek sorozatokat, mert azok által egy történetet szeretnék elmesélni.

 A Falu-sorozatát ellopták. Hogy történt az eset?

 –A műterem átépítése közben lopta el valaki ezt a sorozatot. Nem hiszem, hogy, aki elemelte a művet, tudta azt, hogy mit visz el. A sorozat egy nagyméretű üveglapra volt rögzítve, s bizonyára a tolvajnak arra volt szüksége. Ez a sorozat annyira hiányzik nekem, hogy újra elkészítem. Természetesen ugyanúgy nem tudom, és nem is akarom elkészíteni…

 Érméket, vagy szobrokat készít nagyobb számban?

 –Mindkettőt, de a szobrászat közelebb áll hozzám. Habitusomból következik, hogy nagy méretű szobrot készítsek, de eddig ez, műterem hiányában lehetetlen volt.

 És hol állítaná föl a nagyméretű szobrait?

 –Ha nem kapok rájuk megrendelést, akkor a telkemen. Bizonyára ez furcsának hangzik, de nem csak megrendelésre dolgozom, hanem a saját örömömre. Általában azok a munkáim a legjobbak, melyeket nem megrendelésre, hanem lelkesedéssel, örömmel készítettem – azokat is vásárolták meg a múzeumok.

 Előfordul, hogyha ránéz korábbi munkáira, akkor arra gondol, most másképpen készítené el?

 –Nem is egyszer! Mostanában egyik kollégám arra akar rávenni, rendezzek egy önálló kiállítást. Ez nem olyan egyszerű, mert a korábbi munkáimat már nem érzem elég jónak.

 Sok képzőművész a csoportos kiállításokon való részvételt nem tartja sokra. Önnek pedig eddig csak egy önálló kiállítása volt.

 –Ennek az az oka, hogyha több szakmabeli művész alkotása környezetében állítok ki, akkor megmérettetik a munkám súlya. Így a csoportos kiállítás számomra magasabb rendű dolog, ami elismerést is jelent.

 A befogadó gondolatai minden esetben megegyeznek a szobrász eredeti szándékaival?

 –Akkor is örülök, ha a műveim előtt megállnak, és elgondolkodnak azon, hogy mi a célja a művésznek.

 A legtöbb diákból hiányzik a kreativitás, és csak arra törekszik, hogy megfeleljen a trendeknek

 Ha a néző nem érti meg egy kortárs művész alkotását, akkor biztos, hogy csak benne van a hiba?

 –Hogy hol gyökeredzik a hiba? Egyrészt az oktatásban. De– és senkit sem szeretnék megsérteni – a családi miliő is hibás. A gyerekek többsége a számítógépeken, vagy az okostelefonokkal játszik, és így nem várható el tőlük az, hogy felnőtt fejjel egy mélyebb tartalmú művészi munkát értelmezzenek. Nem csak arról van szó, hogy a gyerekeket nem viszik múzeumba, hanem, hogy lassan kiöli belőlük ez a világ a kreativitást, a játék örömét.

 Beszéltünk az oktatásról. Mióta foglalkozik tanítással?

 –Tíz éve tanítok. Először az egyetem kért föl tanításra, most pedig az építőiparos szakmákat oktatom.

 Azt mennyire tartotta fontosnak, hogy a tanítványok egyénisége megmaradjon, s ne csupán sematikusan alkossanak?

 –Az egyéniség az alkotómunka elengedhetetlen része. Sajnos az egyéniség kialakításában, a középiskolában nekünk, tanároknak nincs sok beleszólásunk. Mire hozzánk kerülnek, már kialakult az egyéniségük. Azt vettem észre, hogy a szakiskolában nagyon elenyésző a tanulók körében a valódi karakterek száma. A legtöbb diáknak nincs hobbija, s csak arra törekszik, hogy megfeleljen a trendeknek. Ott már alkotásról sem beszélhetünk. Elvégzik az adott feladatot, de csekély kreativitással. Az egyetemen már más csapattal dolgozunk. Sokkal több ott az egyéniség. Ami meglepő, hogy a levelező tagozatra járókban hatalmas az ambíció és a kreativitás. Mindezek mellett, mindezek ellenére nagyon szeretek tanítani, ez hatalmas felelősséggel is jár, mert a művésznek, építésznek át kell adnia a tudását. Ismerem a gondokat, a problémákat, és ha legalább néhány diákom sikert ér el az életben, akkor már megérte tanítással foglalkoznom.