vissza a főoldalra

 

 

 2014.09.24. 

MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVI. évfolyamának 39.száma!

A tartalomból:

SZVETLANA JOBBIKOVA

A KGB ÉS UTÓDSZERVEZETEI MAGYARORSZÁGI KÉPVISELETE (címoldal)

Kovács Béla állítólag 2005-ben került be a Jobbikba. A 2006-os közös indulás kudarccal végződött. Utána néhány hónappal Vona Gábor lett a Jobbik elnöke. Kovács ekkor már aktívan részt vett a párt életében, és többek egybehangzó állítása szerint igen jelentős összegeket és kapcsolatokat is hozott számukra. 2008-ban megszervezte, hogy Vona kiutazzon Moszkvába, és innentől, mintegy varázsütésre a Jobbik története sikersztorivá változott. (A sikersztori előtt a párt két korábbi meghatározó embere Nagy Ervin és Kovács Dávid kimenekült a pártból.) A párthoz – pártonkívüliként – csatlakozott az ismert baloldali kötődésű műsorvezető Baló felesége, aki egyébként liberális jogvédőként építette karrierjét. Morvai Krisztina azonnal elképesztően széles tévényilvánosságot kapott. Megalakult a Magyar Gárda és a 2009-es EU-választások kampányában beterítették az országot óriásplakátokkal. Novák Előd elindított egy szennyportált, mely a nemzeti radikalizmus jelképeit használva a legalpáribb surmóságokkal volt tele. A vulgárzsidózásnak és a cigányok tetvesezésének és állatozásának olyan szintjét hozták, melyet normális körülmények között azonnali elzárás követett volna. De a kuruc.info valahogy üzemelhetett, valahogy senkit sem ítéltek el, még akkor sem, amikor bírák mobilszámait és lakcímét hozták nyilvánosságra. Az ún. nagypolitikát 1993-tól egészen közelről láttam, sőt bizonyos szintű ismereteim a nagyközönség előtt rejtett ügyletekről, így a titkosszolgálati eljárásokról is vannak. Már 2009-ben is tudtam, hogy a Jobbik történetéből hiányzik egy elem, hogy ez a történet így lehetetlen… Lehetetlen, hogy köztudottan zsidó származású emberek alpárian zsidózhatnak, hogy Morvai Krisztina előállhat a magunkfajta, magukfajta ellentétpárral, hogy Szegedi Csanád rakamazi turulos hűtőmágnest árulhat és a rovásírás Cirillje és Metódja lehet egyszemélyben, hogy pénzekkel játszanak lebukás, börtön, megszégyenülés nélkül.

 In memoriam Csurka István NÉMETÓRA

Egy korszak utolsó felvonása (I. rész) (2.oldal)

Új nyelv csak új korszakban születhet meg. Pontosabban az új, megtisztult nyelv szüli meg az új korszakot. Erről szól ez a dráma, amelyet most eligazító magyarázatokkal, lábjegyzetekkel ellátva adunk közre. Négyen ülnek az asztalnál: Schirrmacher úr – a házigazda – a FAZ egyik tulajdonosa; a közreadó Martin Walser; Ignatz Bubis, a rabbi és Korn úr, Bubis kísérője, zsidó hitközségi ember. Két zsidó és két német. Az erőviszonyok mégis elbillennek, mert Schirrmacher, a házigazda időnként óvatosan besegít Bubisnak, Korn pedig sokszor egészen durván és érthetetlenül ostobán támadja az írót. Mégis évtizedek óta ez az első játszma, amely nem német vereséggel és megadással végződik.

 Korábban ürgék voltunk, ma egységsugarú síkidomok (3.oldal)

Kétségtelen, hogy mutatkozik némi előrelépés a legsötétebb Rákosi-korszakhoz képest. Szemben az 1950 táján tapasztaltakkal, immáron senki sincs internálva, Recsken a tábor helyén ma már történelmi emlékhely áll, és a korábbi „ürgék” mára „egységsugarú síkidommá” szelídültek. Ám nem árt tisztában lenni azzal, hogy ez nem a jogutódok tisztességének növekedése miatt van, csupán a világ változott meg annyira, hogy immár nem lehet csak úgy „magyar Gulagot” építeni és emberek ezreit internálni. Éppen az „egységsugarú síkidomozás” a bizonyíték arra, hogy ők, maguk jottányit sem változtak – ma is ugyanúgy semmiknek és senkiknek nézik az embereket!

 A X. kerület vezetése és a kőbányaiak tenni akarása látványos eredményt hozott

Kőbánya 2010 előtt a főváros „mostohagyermeke” volt (5.oldal)

Kovács Róbertnek, Kőbánya polgármesterének a kőbányaiak egészsége és jó közérzete a legfontosabb. Ezért nemcsak az egészségügyi intézmények megújítására, hanem a betegségek megelőzésére, az egészséges életmód ösztönzésére is kiemelt figyelmet fordított az elmúlt négy évben. Több százmillió forintot és rengeteg kreativitást fektetett Kőbánya önkormányzata a kerület megszépítésébe. Az Óhegy park újranyitása, a Mély-tó újjávarázsolása, a Kőrösi sétány megújítása, a virágosztások, a parkosítás, a kutyapiszok gyűjtők kihelyezése, a mezőőri szolgálat megerősítése és persze a kőbányaiak tenni akarása látványos eredményt hozott, és ezt díjak sora is bizonyítja. Az elmúlt négy évben végre saját mentőállomása lett Kőbányának, elindultak a rendelőfelújítások, megerősítették a védőnői szolgálatot és az egészségmegőrzés is soha nem látott támogatást kapott. Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje: a 2010-es választásokat követően több milliárd forint értékű útfelújítási program indulhatott el kerületünkben. Az elmúlt négy év bizonyítja, hogy a kőbányai közösségre nagy terveket lehet alapozni.

 Négy év alatt több milliárdos fejlesztést valósítottunk meg

Hévíz fejlett infrastruktúrával, kulturált környezettel, vonzó arculattal rendelkező kisváros (6.oldal)

A kormány a turizmus GDP-ből való részesedését a jelenlegi 8,8-ról 10 százalékra szeretné emelni, amelyben komoly szerepet szán Hévíznek, ahol a vendégéjszakák száma az elmúlt években mindig meghaladta az egymilliót. Papp Gábor, Hévíz polgármestere: Hévíz az ország legfontosabb gyógyközpontja, ahol az idegenforgalom, a vendéglátás és a kereskedelem a legfőbb gazdasági tényezők.

 Közösségépítés Óbudán

Minden újszülött csecsemőt, otthonába hazaérkezve üdvözlőlappal és egy 5000 forintos ajándékutalvánnyal köszönt a polgármesteri hivatal (7.oldal)

Bús Balázst, Óbuda-Békásmegyer kormánypárti polgármesterjelöltjét a kerületi választási bizottság elsőként vette nyilvántartásba. Polgármester úr a legfontosabbnak a közösségépítést tartja. Ezért olyan intézményeket hoztak létre, amelyek mindenki számára elérhetővé teszik a sportolást, a kulturális programokat, s ezzel a kerületben élőket is közelebb viszik egymáshoz.

„Természetesen folytatjuk azokat a programokat, fejlesztéseket, melyek sikeresnek bizonyultak, s melyeknek örülnek kerületünk lakosai. Első programpontunk a térfigyelőrendszer teljes kiépítése. 2007-ben már Békásmegyeren kiépítettük a térfigyelőrendszert, mely által jelentősen csökkent a területen a bűncselekmények száma, most a kerület többi részén szeretnénk a következő ciklusban megvalósítani ezt a projektet. Eddig is komoly összeggel támogattuk a társasház-felújításokat, s ezt a programot is folytatni szándékozunk. Ezzel nemcsak az energetikai felújítást tesszük lehetővé, hanem a társasházaknak is biztosítunk kamerarendszert, hogy azzal tudják a lakók biztonságát garantálni. Harmadik fontos programpontom a békásmegyeri piac felújítása, amit csak kormányzati támogatással tudunk megoldani.

 Célunk a fiatalokkal megismertetni és megszerettetni a mezőgazdaságot

Szükség van rá, hogy a városban élők is kihasználják kertjeiket, és ne csak füvesítsenek (8.oldal)

Városi Kertészek Program indul kertészkedni vágyó városi fiatalok részére. A Városi Kertészek Program keretében a résztvevők megismerik, hogyan lehet vegyszermentesen zöldségeket termeszteni a kiskertben, másrészről a program tanulási alkalmat teremt azoknak is, akiknek van lehetősége kiskert kialakítására, de nem tudják, hogyan vágjanak bele. Dr. Mikula Lajos, AGRYA – Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége ügyvezető elnöke: a Városi Kertészek Program a pályázaton kiválasztott résztvevőknek arra ad lehetőséget, hogy az otthoni, házikerti kertészkedéshez szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket megszerezzék.

 A legfontosabb, hogy zeneileg és színészileg is tökéletes élményt nyújtson egy opera

Minden egyes szerep megformálásánál arra törekszem, hogy új arcát mutassam be az adott figurának (10.oldal)

Cser Krisztián operaénekes: Már főiskolás koromban nagyon megszerettem a Kékszakállút. Annyira, hogy ebből írtam szakdolgozatomat is. Otthon sokszor mondták nekem, hogy Bartóknak ez az operája a férfi–nő kapcsolatról szól, és ez egy misztikus történet. Az is megfogott a műben, hogy nagyon sokféleképpen lehet színpadra állítani, a zenéje fantasztikus, jól illeszkedik a szöveghez. Arra a kérdésre is kerestem a választ, hogy bár az operákban a szerelmes férfiak szerepét általában tenorok éneklik, akkor miért találkozhatunk olyan kivételekkel, mint a Kékszakállú vagy a Don Giovanni, amelyeket sötétebb hangra írtak.

 Három év alatt két és fél ezerrel nőtt a győri színház bérleteseinek száma

A műsorpolitika kidolgozásakor elsősorban a közönség igényét veszem figyelembe. Nem a szakmának, hanem a publikumnak akarok megfelelni. (12.oldal)

Mesés évadot hirdettek a Győri Nemzeti Színházban. A teátrum így tiszteleg a világirodalom egyik legnagyobb mesélője, a 450 évvel ezelőtt született William Shakespeare mester nagysága előtt. Egressy Zoltán vadonatúj misztikus „mesével” ajándékozza meg a győrieket 2014-ben – Június címmel ősbemutatóra készül a társulat. Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója: a bulvár nem egyenlő a „gagyival” – ahogyan azt az úgynevezett szakma több képviselője is állítja. Arra törekszem, hogy minden műfajt játsszunk, és a darabok nagyon szép kiállításúak legyenek. Ezt a nézők meg is hálálják.

 

Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál! De már szeptember 24-én 9.30. és 12 óra között megvásárolhatja kiadóhivatalunkban. Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32. , I. em. 3. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1575

info@magyarforum.hu

 

A CSURKA ISTVÁN EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA

 Kedves Honfitársam!

 Bizalommal teli szívvel és abban a reményben keresem fel, hogy sorskérdéseinkben egyetértünk. Végzetes volna tovább halogatni, ezért ki kell mondanunk: tartozunk megőrizni annak az embernek az emlékét, akinek ma ilyen nagy hitele van a magyarság legjobbjai között. A dolog szellemi voltából következik, hogy az őrzés megszervezése egy értelmiségi csoport feladata. Erre vállalkozott a Csurka István Emlékbizottság, amely elnökévé választott.

Négy-öt magyar összehajol – Csurka István emlékére, ez a jelmondatunk. A mintegy 4000 honfitársunktól kapott támogatásának köszönhetően, ígéretünknek megfelelően, 2012. Karácsonyra kiadtuk a Csurka István Emlékkönyvet. 2013 nyarán pedig felavattuk síremlékét, melyen valóságos láng lobog, soha ki nem alvó. Jelképezve őt, a lámpást, aki világított szerte Magyarországon. Idén tavasszal, Csurka István 80. születésnapján bemutattuk Pató Róza Csurka Istvánt ábrázoló bronzplakettjét, valamint Boros Péter szobortervét.

Szeretnénk felhívni figyelmüket, következő nagy célunkra: a Csurka István tiszteletére emelendő köztéri szoborra. Mindamellett országjáró körutat szervezünk, hogy Csurka István a nemzeti emlékezetben is méltó helyre kerüljön. A fiatalságot is bevonnánk a programokba: a középiskolások számára novellapályázatot hirdetünk. Bár elég erőt érzünk magunkban, a feladat azonban olyan nagy és jelentős pénzeszközöket igényel, hogy saját erőből nem győzzük.

Mint karmesternek engedjék meg, hogy Liszt Ferenc Les preludes című művének mondanivalójával búcsúzzam: az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz.

 Budapesten, 2014. őszén

 

Barátsággal: Medveczky Ádám a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere

***

Szíves adományaikat várjuk A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány számlaszámára:

 11712004-20341426

 Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntessék fel, hogy „Csurka István Emlékére”.

 A Csurka István Emlékbizottság adománygyűjtése A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány céljaival összhangban történik.

 Az alapítvány adatai: Nyilvántartási szám: 1026;

 Székhely: 2081 Klotildliget, Vörösmarty u. 16.; Célja: A hazai népi-nemzeti, konzervatív irányultságú kultúra és sajtó támogatása. Az Alapítvány képviselőjének neve, elérhetősége: Medveczky Attila; 1092. Budapest, Ráday u. 32.