vissza a főoldalra

 

 

 2014.09.26. 

A lévai Vincze László a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagja lett

A Lévai Szent László Kör szervezésében a lévai, felsőszecsei, barsendrédi, vámosladányi és alsószemerédi hívek közös autóbusszal indultak Vácra, hogy részt vegyenek Dr. Vincze Lászlónak, a lévai r.k. egyházközösség hívének a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend lovagavatási ünnepi szentmiséjén.  

A lelkes csoport már az autóbuszút során (szeptember 13-án, szombaton) megismerkedett a lovagrend rövid történetével, mai küldetésével, valamint szép egyházi énekeink közös éneklésével készült a lelki eseményre. Pár perccel 10 óra előtt megszólaltak a váci székesegyház harangjai, és a lovagrend zászlója mögött a noviciátus és a lovagok hosszú sora közeledett a rend jelképeivel feldíszített templomhoz.

A székesegyházban megjelenteket és a lovagrend tagjait Varga László vezényletével a székesegyház Szent Cecília Kórusa és Gyermekkórusa Mozart Koronázási miséjének csodálatos hangzású előadásával fogadta. A szentmise kezdetén a lovagrend tagjai köszöntötték a rend tagjait, német, valamint osztrák lovagtestvéreiket, a megjelent híveket és nem utolsósorban hálás köszönetüket fejezték ki Beer Miklós megyéspüspök úrnak a lovagavatás elvállalásáért.

A püspök atya szentbeszédében röviden vázolta a rend történetét és mai küldetését, mely szerint a Szent Sír Lovagjainak Rendjét a hagyomány szerint Bouillon Gottfried, az első keresztes hadjárat vezetője alapította a 12. század elején a Jeruzsálemi Latin Királyság védelme érdekében. IX. Pius pápa 1874-ben – hosszú történelmi szünet után - visszaállította a Jeruzsálemi Latin Patriarchátust, és újjászervezte a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrendet is.

A Szentszék azzal bízta meg a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrendet, hogy erősítse tagjait keresztény mivoltukban, és támogassa a keresztények szentföldi jelenlétét. A pápák visszaállították a rend eredeti küldetését azzal a jelentős különbséggel, hogy immár nem fegyvereken, hanem a szentföldi keresztények lelki és anyagi támogatásán alapul. Ma a lovagrendnek mintegy 50 országban 30 ezer tagja van, akik arra törekszenek, hogy a rend három jellegzetes erényét képviseljék: a gyengék és védtelenek támogatását, az igazságosság és a béke előmozdítását, valamint a vallások közötti párbeszéd képviseletét.

A rend azontúl, hogy figyelemmel kíséri a szent helyek sorsát, támogatja és segíti az egyház, főként a Jeruzsálemi Latin Patriarchátus vallási karitatív, kulturális és szociális tevékenységét és intézményeit. Ennek során együttműködik a Szentföldön tevékenykedő más keresztény egyházakkal, az iszlám és a zsidó vallás intézményeivel.

A rendtagok saját áldozatvállalásán alapuló anyagi segítsége elsősorban a Jeruzsálemi Latin Patriarchátus intézményes működésének pénzügyi támogatására irányul, beleértve a lelkipásztori munkát, a papnevelést, plébániák és iskolák fenntartását és létesítését. A Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend jelmondata: DEUS LO VULT! - Isten ezt akarja! A rend tagjainak, a lovagoknak és dámáknak avatása Invesztitúra keretében történik. A rend 1991. évi magyarországi újjáalakítása óta 15 alkalommal volt Invesztitúra, melynek húsz év után ismét a váci székesegyház adott otthont.

A szentbeszéd után következett a 7 lovag és 4 dáma várományos invesztitúrája. Először a lovagjelöltekről levették szürke noviciátus köpenyeiket, majd civil ruhában járultak püspök atya elé, aki a ceremónia végén az Atya, Fiú, Szentlélek nevében két vállukat és homlokukat karddal érintve lovaggá ütötte a jelölteket. Ezt követte a fehér rendi jellel ellátott lovagköpenybe való beöltözés, majd az új lovagok elfoglalták helyüket a rendes lovagok között.

A dámák felvételük után rendi jellel ellátott fekete köpenyt öltöttek. A szentmise további állandó részeit a már említett Szent Cecília Kórus lélekemelő kar- és szólóéneke tette felejthetetlenné. A lovagrend tagjai a püspök atyától vették magukhoz Krisztus testét.

A záró áldás után a lovagrend menete a székesegyház elé vonult, ahol alkalmuk nyílt Vincze László hívőtársunk kíséretének személyesen is kifejezni lovaggá avatása alkalmából érzett örömüket, melynek végén egy csoportképet is készítettek. Ezt követően a lovagrend tagjai ünnepélyes káptalani ülésre, majd díszebédre vonultak vissza.

A csoport pedig autóbuszra szállt, hogy egy rövid út után megtekintse a Gödöllői Kastélymúzeum csodálatos állandó és néhány időszakos kiállítását. A kedves tárlatvezetőktől sok új ismerettel és élménnyel gazdagodtak a lévaiak történelmünkből. Majd autóbusszal közösen a közeli máriabesnyői kegyhelyre mentek, ahol megismerték a kegyhely múltját és jelenét, megtekintették a bazilikát, a helyi kegyszobrot, a Loretóból származó Madonnát és azt a sok hálaadó tárgyat és emléket, amit a meggyógyult zarándokok hálából adományoztak a kegytemplomnak. Volt alkalom a lecsendesedésre, elmélkedésre és imára.

Lélekben feltöltődve szálltak ismét buszra, és visszautaztak Vácra, hogy frissen avatott lovagunkat hazavigyék Lévára. Az autóbuszban közös éneklésüket a „Győzelemről énekeljen..." kezdetű gyönyörű egyházi énekünkkel zárták. Elmondhatjuk, hogy aznap nem mindennapi élményben volt részük.

 

Wirth Jenő, Felvidék.ma