vissza a főoldalra

 

 

 2014.09.26. 

Fontos a munkahelyteremtés folytatása

A nemzetgazdasági miniszter szerint fontos a munkahelyteremtés folytatása, éppen ezért a mostani hétéves uniós beruházási ciklusban a rendelkezésre álló források 60 százalékát fordítja gazdaságfejlesztésére az ország.

Varga Mihály szeptember 20-án - amikor Tiszavasváriban átadta a helyi Quick 2000 Kft. korszerűsített telephelyét - hangsúlyozta, hogy olyan gazdaság kialakítása a cél, amelyben megvan a potenciál az előrelépésre. Hozzátette: a foglalkoztatás javítása érdekében 2010-ben megkezdték az átalakításokat, és ennek meg is lett az eredménye, hiszen 3,7 millióról 4,2 millióra nőtt a dolgozók száma.

 A politikus kifejtette, hogy a következő években a gazdaságnak erőssé, versenyképessé kell válnia ahhoz, hogy minél több embert foglalkoztathasson, növekedjen a termelés és az árueladásból származó bevétel. Hozzáfűzte, hogy ez teremti meg a forrásokat a közösségi szolgáltatások, így például az egészségügy, az oktatás színvonalának emeléséhez is.

 A tiszavasvári Quick 2000 Kft. beruházását jó példának nevezte arra, hogy a vállalkozások keressék a fejlesztés lehetőségeit, s olyan beruházásokat indítsanak, amelyekhez érdemes központi támogatást, segítséget adni. Nagy Bálint, a kft. ügyvezetője, társtulajdonosa az MTI-nek elmondta: a társaság most átadott telephelyét 134 millió forint költségből újították fel, alakították át.

 A beruházáshoz 70 százalék arányú, 93 millió forint összegű támogatást kaptak. Kialakítottak egy korszerű laboratóriumot is, ahol az általuk tervezett és gyártott gyógyszerkészítő üzemi berendezéseket tesztelik. A beruházással hét új munkahely teremtődött, a létszám 48-ra nőtt a családi vállalkozásként 1999-ben alakult cégnél, amely 16 éve szereplője a gyógyszeripari piacnak.

 Az elmúlt évben 650 millió forint árbevételt értek el, s ezt - mint az ügyvezető közölte - szeretnék elérni az idén is, bár az év gyengébben indult a megrendelések szempontjából. A gyógyszergyártó gépeket a hazai üzemeknek, illetve külföldre értékesítik. Korábban szállítottak már berendezést az Amerikai Egyesült Államokba, Svájcba, Németországba, Kínába és Tajvanra is, most pedig egy szlovén megrendelőnek készítenek 25 millió forint értékű gépsort.

 A cég telephelye az indiai Sun Pharma tulajdonában lévő tiszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyár Zrt. területén van. A korszerűsített üzemet Varga Mihály Vinnai Győzővel, a térség Fidesz-KDNP-s egyéni országgyűlési képviselőjével és Hosszú Józseffel, a tiszavasvári járási hivatal vezetőjével, a kormányzó pártok helyi polgármesterjelöltjével együtt avatta fel.

 

(MTI)