vissza a főoldalra

 

 

 2014.09.26. 

Szénből, áramból, gázból és fűtőolajból is hiány van Szerbiában

Zorana Mihajlović kormányalelnök, építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter értékelése szerint az előttünk álló télen energiaválságba kerülhet Szerbia, de nem kell pánikot kelteni.

 „Azért beszélek energiaválságról, mert Szerbiában szénből, áramból, gázból és fűtőolajból is hiány van. Az árvizek óta eltelt idő során beszerezhettünk volna szenet, de ezt nem tettük meg. A lerakókon levő minden egyes tonna szén kevesebb beszállított kilowattóra áramot jelentene” – fogalmazott Mihajlović a Politika napilap vasárnapi számának nyilatkozva.

 Az előző kormány energiaügyi minisztere hozzátette, a szerbiai kormány már júniusban döntést hozott arról, hogy a Srbijagasnak meg kell kezdenie a gázbeszerzést, de erről mind a mai napig nincsenek információk.

 „Ahogy közeledik a fűtési szezon, és ahogy mindenki számára világossá válik, hogy október 15-én melegnek kell lennie a radiátoroknak, úgy jövünk rá, hogy mindenből hiány van” – mutatott rá Mihajlović.

 A miniszter alaptalannak minősítette Dušan Bajatovićnak, a Srbijgas igazgatójának azt a bejelentését, miszerint január 1-jén meg fog drágulni a gáz, mert akkortól piaci árat kell majd fizetni ezért az energiahordozóért.

 „Olyan árat kívánhat, amilyet csak akar, de a gáz és a villanyáram árát is a szabályozó Energetikai Ügynökség határozza meg” – emlékeztetett Zorana Mihajlović. (Beta)

 

(Vajma.info)