vissza a főoldalra

 

 

 2014.09.26. 

Peremkerületből élhető, vonzó városrész

Felszámolta a balliberálisok által hátrahagyott 12 milliárdos adósságot és megvalósította a kerület teljes csatornázottságát Pestszentlőrinc-Pestszentimre jobboldali városvezetése

2010-ben Pestszentlőrinc-Pestszentimrén fordult a kocka: Ughy Attila személyében a városrész lakossága jobboldali vezetőt választott. Az új vezetés a homályos, többnyire megfoghatatlan hátterű off-shore cégekkel kötött szerződéseket felülvizsgálta, illetve felmondta, így csökkentette a balliberálisok által a kerületre hagyományozott tetemes adósságot. Ughy Attilával, Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármesterével beszélgetünk a megkezdett munka folytatásáról, az elmúlt négy év eredményeiről, a Simon-ügy aktualitásairól, valamint a kerület előtt álló feladatokról.

 Polgármester úr, milyen munkát végeztek a mögöttünk hagyott ciklusban?

 – Legfontosabb eredményünk a kerület nyomasztó adósságállományának teljes felszámolása és a szocialista-szabad demokrata kerületvezetők által húsz éve csak ígérgetett, de el sem kezdett csatornázási munkák kivitelezése.

 Akkor beszéljünk ezekről részletesebben is. Mekkora adóssággal vették át a kerületet 2010 őszén?

 – A kerületre hagyott teljes adósság 12 milliárd forint volt. Ez önmagában is hatalmas összeg, ám ha mögé nézünk városrészünk pénzügyi lehetőségeinek, akkor azt kell mondani, hogy a kerületet ért kár ennek tulajdonképpen a duplája. A drámai pénzügyi helyzetben, az általam irányított új, Fidesz– KDNP-s városvezetés elsődleges célja az volt, hogy kezdjük el csökkenteni a tetemes adósságállományt, amely hosszú távon pénzügyileg szinte teljesen gúzsba kötötte volna a kerület mindenkori irányítóit. Azonnal átszervezésekbe kezdtünk és a homályos, többnyire megfoghatatlan hátterű off-shore cégekkel kötött szerződéseket felülvizsgáltuk, illetve felmondtuk azokat. Ezzel éves viszonylatban félmilliárd forinttal csökkentettük a balliberálisok által ránk hagyott 12 milliárdos adósságot. Ezt fontosnak tarom elmondani, mert a helyi ellenzék kétségbe vonja a kerület adósságának csökkentésében játszott szerepünket. Kétségtelen tény: az, hogy Pestszentlőrinc-Pestszentimre teljesen megszabadult az adósságától, abban elévülhetetlen érdemei vannak a kormány, az állam adósságelengedő programjának. De mi nem karba tett kézzel vártuk az adósságelengedő program megvalósítását, hanem rögtön faragni kezdtük a kerület adósságát.

 Hogyan érti, hogy a 12 milliárdnyi adósság valójában csak a kerületet ért kár fele?

 – Úgy, hogy ezt a hatalmas adósságot annak ellenére halmozta fel a szocialista–szabad demokrata kerületvezetés, hogy Pestszentlőrinc-Pestszentimre nyereséges működésre képes. Irányításunk alatt a kerület büdzséje éves szinten megközelítőleg egymilliárd forint nettó többlettel zárt. Mindez azt jelenti, hogy megfelelő gazdálkodás esetén soha nem következett volna be olyan mérvű eladósodás, mint amellyel 2010 őszén szembesülnünk kellett. Ha abból indulunk ki, hogy elődeink munkálkodása nemhogy egymilliárdos nyereséget nem hozott a kerület konyhájára, de átlagban évi egymilliárdos deficitet kellett elkönyvelni, akkor kiszámolható, hogy a 12 milliárd forintos adósság valójában 24 milliárd forintos kárnak is tekinthető. Hiszen beruházások, fejlesztések egész sorára lehetett volna forrásokat elkülöníteni, ha a balliberális városvezetés is realizálja az évi egymilliárdos nettó többletet.

 Nem is történtek fejlesztések 2010 előtt?

 – Természetesen voltak látványos fejlesztések, de ezek súlyos problémákkal terhelt beruházások voltak. Példaként említhetném a Pestszentimrei Sportkastélyt vagy a pestszentimrei szakorvosi rendelőt. Ezek  a szocialista vezetés idején valósultak meg, de  sajátos módon,  ún. nyílt végű lízingszerződések keretében. Ennek a konstrukciónak az lett volna a vége, hogy a lízingszerződés lejárata után nem került volna kerületi tulajdonba egyik létesítmény sem. Ez lehetetlen állapot, amit nem hagyhattunk annyiban. Hosszas tárgyalások után sikerült megoldást találnunk erre a helyzetre, így a Pestszentimrei Sportkastély, valamint a Zsebők Zoltán Szakrendelő is közösségi tulajdonba kerül majd a szerződés lejárati ideje után.

 Járva-kelve a kerületben tapasztalom, hogy a csatornázással összefüggő munkálatok folynak. Hogy áll a kerület csatornázottsága?

 – A csatornázás hiánya kerületünk egyik legégetőbb problémái közé tartozott, nem véletlen, hogy folyamatosan szerepelt a szocialisták kampányszlogenjei között. Amikor aztán megnyerték az adott választást, rendre elfelejtkeztek arról, hogy mit ígértek a kampányban. Kerületi regnálásuk alatt a szükséges száz kilométerből egyetlen méternyi csatorna sem épült meg, ami nemcsak az érintettek komfortérzetét rontotta, de jelentősen csökkentette például az adott területeken fekvő ingatlanok értékét is. Éppen ezért városvezetői munkánk megkezdésekor célul tűztük ki, hogy a ciklus végére, ha nem is egészben, de legalábbis nagy részben megtörténjen a csatornázás a kerület érintett részeiben. Nagy örömmel mondhatom, hogy a csatornázásról mint problémáról, lassanként immár múlt időben beszélhetünk, hiszen előreláthatóan ebben a naptári évben végérvényesen befejeződnek a munkálatok, kerületünk teljes egészében csatornázottá válik. Ezzel egy időben 100 kilométernyi útburkolatot is építünk, ami kerületi vonatkozásban az elmúlt két évtized legkiemelkedőbb infrastrukturális fejlesztésnek tekinthető. Amit sajnálok, hogy az eredmények ellenére sokak számára okoztunk kellemetlenségeket, hiszen – amint ön is említette – a kerületben folyamatosan több helyen is zajlottak, zajlanak a csatornázással kapcsolatos munkálatok, ami az ott lakók számára olykor nehézségeket is okoz. Biztos vagyok ugyanakkor abban, hogy a kellemetlenségekért mindenkit kárpótol majd a végeredmény.

 A kerületi balliberális ellenzék körében kipattant egy nagy vihart kavaró, példátlanul súlyos ügy, a Simon-ügy. Ezzel kapcsolatban lehet-e már tudni új fejleményeket, akár az önök által tett büntetőfeljelentések ügyében?

 – Ez egy országos ügy volt, mely a kerület vezetése körében is nagy vihart kavart  két okból is. Mi már bizonyos jelekből, bár konkrét bizonyítékaink nem voltak, korábban is sejtettünk furcsa pénzmozgásokat a szocialisták háza táján. Ám be kell vallanom, hogy a balliberálisokhoz, és név szerint Simon Gáborhoz köthető kétes eredetű pénz nagysága bennünket is megdöbbentett, ugyanakkor visszaigazolta sejtéseinket a Simon-ügy napvilágra kerülése – hiszen önkormányzatunk a 2010-es átadás-átvételt követően 36 gyanús ügyben tett feljelentést. A rendszeresen Fidesz-közelinek titulált ügyészség azonban feljelentéseink közül többet is lesöpört az asztalról. Aztán amikor kipattant a Simon-ügy, perújrafelvételek történtek, és azóta e korábban elutasított feljelentések közül immár kettő van vádemelési szakaszban. Összességében azt lehet mondani, hogy a 36 ügy döntő többségében máig is nyomoznak, akad olyan, amelyet lezártak, de olyan is, amelynél már ki is mondták a törvénysértést, és jogerős kártérítési ítélet született a vétkesekkel szemben. A Simon-ügytől függetlenül is vannak folyamatban feljelentéseink, amelyek a korábbi Vagyonkezelő Zrt. tevékenységével, illetve alvállalkozói szerződéseivel kapcsolatosak. Amikor lehetőségünk nyílt betekinteni a cég irataiba, hamar világossá vált, hogy egy igen jól kiépített céghálózaton keresztül nyúltak le hatalmas pénzeket a kerület kasszájából, nem egy esetben off-shore hátterű gazdasági társaságok bevonásával. Nem véletlen, hogy megszüntettük a szocialista pénznyelő-automataként működő Vagyonkezelő Zrt.-t, és létrehoztuk a Városgazda 18 Kht.-t, amely ugyanazt a feladatkört a kerület számára sokkalta olcsóbban, ugyanakkor magasabb színvonalon képes elvégezni. Magunk is kíváncsian várjuk, hogy mi lesz majd a feljelentéseink végkifejlete úgy a Simon-ügyben, mint a Vagyonkezelő Zrt. ügyében.

 Én úgy látom, hogy munkás négy év után megvalósítható, értékes programmal áll most a választók elé. Ezzel szemben a marakodó baloldal alkotásra képtelen, vádaskodás a kenyerük, noha inkább szégyenkezniük kellene, hiszen tulajdonképpen meglopták a kerületet nemcsak anyagilag, hanem lelki értelemben is. Az emberek tisztességbe vetett hitét lopták el.  

– A balliberálisok károkozásban verhetetlenek, vádaskodásaikkal olyan szintre süllyedtek, hogy reagálni is fölösleges rájuk. Viszont a rágalmaikat meg tudom cáfolni, és úgy gondolom ezekre válaszolnom kell. Nemrég hamis módon híresztelték, hogy a kerület vezetése – élén a polgármesterrel – 19 millió forintért nyaralt a görög tengerparton, Kres szigetén. Bár ők is tudták, hogy hazugság, amit terjesztenek, csak az volt a céljuk, hogy hangulatot keltsenek velünk szemben. Kijelentem, hogy mi nem járunk Görögországba millió forintokért nyaralni a választók pénzén. A helyzet a valóságban az volt, hogy valóban utaltunk 19 millió forintot, és valóban Kres szigetére. Azonban nem a nyaralásunkat fedeztük ezzel, sőt még csak nem is a saját vagy a kerület pénzét utaltuk át, hanem – mint egy Európai Uniós pályázat gesztortelepülésének – a mi feladatunk volt a nyertes pályázat brüsszeli pénzének továbbítása a felhasználó görögök felé. Így állunk tehát. Kreálnak egy hamis, tisztességtelen vádat, elképesztő médiafelületet biztosítanak hozzá, majd amikor kiderül, hogy egy szó sem igaz az egészből, akkor a valótlan történetet szétkürtölő saját újságírójukat kirúgják ugyan, de ezt már csendben, a fű alatt teszik. Nálunk, a XVIII. kerületben manapság körülbelül így néz ki a baloldal igazsága… Hiszek abban, hogy erre a stílusra az országgyűlési és az európai parlamenti választásokhoz hasonlóan október 12-én sem lesz vevő Pestszentlőrinc-Pestszentimre lakossága!

 Október 12-én újra indul a polgármesteri székért. Sokan szeretnék, ha folytatná, megkezdett munkáját, milyen tervekkel vág neki az új ciklusnak?

 –Pestszentlőrinc-Pestszentimre sajátos fekvésű kerülete Budapestnek, amely előtt hatalmas perspektívák vannak. Kerületünk – amelyet városszéli elhelyezkedése miatt korábban gyakorta illették a peremkerület elnevezéssel, és ennek az elnevezésnek bizony volt egyfajta negatív másodlagos jelentése is – mára élhető, virágzó helye lett a fővárosnak, amit az is igazol, hogy a csökkenő lakosságú Budapesten belül a mi kerületünkben élők száma folyamatosan növekszik, immár jóval meghaladta a százezer főt. Parkjaink, zöld területeink és a kertvárosias jelleg sokak számára vonzó, melyet óvni, sőt erősíteni kell a jövőben. Elkezdtük a korábbinál sokkal jobban kiaknázni a Ferihegyi Repülőtér nyújtotta hatalmas gazdasági lehetőségeket. AirLED néven – amelyben a LED egy angolból képzett mozaikszó, helyi gazdasági fejlesztést jelent – közös társulást hoztunk létre a többi, reptéren osztozó településsel, bevonva a fővárost és Pest megyét is. Immár nem egymás ellenében, hanem egymással karöltve igyekszünk a magunk javára fordítani a repülőtér közelségét és az ebben rejlő lehetőségeket. Fontosnak tartom a Cargo-ra vonatkozó terveket is, amelyek között szerepel a teherszállítás kiszolgálóegységeinek további, jelentős fejlesztése. A cél egyértelműen az, hogy képzett, magasan kvalifikált munkaerőt igénylő munkahelyeket, valamint a mostaninál is színvonalasabb szolgáltatásokat tudjunk helyben teremteni. Ha ez megvalósul, az további pozitív hozadékokkal szolgálhat. A jól képzett dolgozókra ugyanis nem csupán munkahely, de otthonteremtő céllal is gondolunk, ami növelheti a kerületben élő gyermekek számát is. Mindez pedig hosszabb távon is biztosítékot jelenthet egy jól működő, élhető Pestszentlőrinc-Pestszentimrére.

 

Kovács Attila