|
 2015.04.03.
Jézus feltámadott!
A követ a sírtól
elhengerítve találták. Nem azért volt így, hogy a föltámadt
Jézus ki tudjon jönni a sírból, hiszen később zárt ajtókon
át jelenik meg valóságos, szent, megdicsőült testében, hanem
azért, hogy én bemehessek oda, és igencsak elámulhassak, mint
Péter, és meglepődhessek, mint az asszonyok a mindenható Isten
művén.
Csak számomra létezik
elhengeríthetetlen nehéz kő, mely örökre elzárni látszik
mindazt, amiben reménykedtem. Isten számára nem létezik sírkő,
és nincs lehetetlen. Ő teremtő Isten, aki a nemlétezésből
hozta elő szeretetével a mindenséget. Nagyobb tett a teremtés,
melynek „eredményét” látom, tapintom, érzem, mint a halott
test örök dicsőségre való föltámasztása.
Nagy műveinek
csak eredményét láthatom, őt magát cselekvése közben soha.
Az egész teremtett világ egyetlen nyitott húsvéti sír, benne
a sírkövön hagyott leplek nyoma, és a belé áradó világosság.
A sejtek és atomok világa csupa Húsvét hajnali nyitott sír,
mely megdöbbenést, megrendülést, örömteli félelmet kelt,
megannyi elhengerített kő, mely betekintést enged Isten hatalmának
misztériumába.
Jézus nem áll elém
mindjárt föltámadt testének dicsőségében, hanem – mint a
jegyes kedvesének – finom, gyöngéd jeleket ad: csak nekem, az
embernek szóló jeleket, hogy keressem őt a hajnali harmatban, míg
a mit sem sejtő, halálra szánt régi világ alszik. Jeleket ad,
hogy lassan derengeni kezdjen a hit világossága az értelmemben,
a halhatatlan reménység hajnalpírja a szívemben.
„A követ a sírtól
elhengerítve találták.” Azt a követ, mely életem delén elzárja
reményeim útját, nem tudom elhengeríteni. Azt a követ, mely
lassan és feltartóztathatatlanul rácsúszik életem horizontjára,
nincs erőm elmozdítani. Lassan élve leszek eltemetve? Tudhatom
világos tudással, hogy a halál vár rám, és annak előhírnökei:
a gyengülés, lehetőségeim beszűkülése, elhagyatottság és
megoszthatatlan magány, s végül a biológiai széthullás.
Ha azonban Jézussal
zárkózom életem sírjába, ha vele temetkezem el, akkor életem
földbe hulló magként elhal, de új életre támad. Neki növekednie
kell, nekem kisebbednem. így még ebben az életben
megtapasztalom föltámadása erejét, Isten hatalmának csodáját.
A kő, mely már-már teljesen bezárt a halál kozmikus, süket
csöndjébe, most mintha fokozatosan elhengerülne. Újra látom a
világot sírkamrámból, de már nem a régit, hanem az új
teremtést, amelyben Jézus az én Istenem, minden a mindenben.
Eltemetkezni vele,
hogy föltámadjak vele: nem halálom pillanatában esedékes
feladat, hanem mindennapi teendőm. Rábízom a kő elhengerítését.
Rá és angyalaira...
A Húsvét hajnali
üres sír, az első beáradó napsugarakban felragyogó leplek az
igazi reménységet adó üzenet. A Szent Szűz méhéből lépett
így e világba, ahogy most a földanya méhéből Isten dicsőségének
világába indult. Milyen hasonló a sírbarlang a betlehemi
barlanghoz! Ott is jelen vannak az angyalok, és nagy örömet
hirdetnek nekünk: „Miért keresitek az élőt a holtak között?
Nincs itt, föltámadt.”
Barsi Balázs OFM
|
