vissza a főoldalra

 

 

 2015.04.10. 

Csodaszerek nincsenek

A gyermekkori elhízás egyre gyakoribb. Kevesebb chips és nagy szénhidráttartalmú, gyorsan felszívódó étel kerüljön a tányérra

Magyarország a harmadik helyen áll a kóros elhízás gyakoriságában a világranglistán, ennek megváltoztatásához a legszélesebb összefogásra van szükség – mondta az emberi erôforrások minisztere a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT) XIV. kongresszusán, Budapesten. Az eseményen Balog Zoltán miniszter átadta a március 15. alkalmából odaítélt Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést Dr. Bedros J. Róbertnek, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház fôigazgató fôorvosának, a MOMOT megalapítójának.

 Főigazgató úr, gratulálunk a kitüntetéshez! Ezt az elismerést a kórházigazgató, vagy a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság alapítója kapta?  

– A megtisztelő kitüntetést részben kórházigazgatói munkámért, részben a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT) megalapításáért, illetve működtetéséért adományozták részemre. Ez utóbbi tevékenységbe is nagyon sok munkát fektettünk már. Eddigi munkánkat az elmúlt évek során számos sikeres kongresszus fémjelzi, amelyek sorából kiemelném az idei évben tartott, nagy sikerrel zárult XIV. Kongresszusunkat, amelyen az Emberi Erőforrások Minisztere, Balog Zoltán személyesen köszöntötte a megnyitón a kongresszus résztvevőit. A kongresszus fővédnöki tisztségét évek óta Áder János köztársasági elnök úr vállalja.

 Mivel foglalkozik az obezitológus?

 –Az obezitológus az elhízástudományban jártas szakember. Fő feladata az elhízott betegek kezelése és ebbe beletartozik e betegek hosszú távú követése. Jól ismert, hogy az elhízáshoz számos kísérőbetegség társulhat, ezért az obezitológus feladata ezeknek a felkutatása, megfelelő kezelése és ellenőrzése.

 Mikor és milyen céllal hozta létre a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaságot?

 – A MOMOT-ot 2007-ben alapítottam azzal a céllal, hogy – összhangban a Nemzeti Népegészségügy Programmal – az elhízás elterjedését visszaszorítsuk, az aktív testmozgást elterjesztjük és propagáljuk a mozgásban gazdag életmód kialakítását. A legfőbb feladatunknak tarjuk a gyermekkori elhízás megelőzését. Jól ismert, hogy az elhízás nem pusztán egyszerű kozmetikai probléma, mivel az Egészségügyi Világszervezet 1998-ban recidiváló krónikus betegségnek nyilvánította. Az elhízás önálló rizikótényező sok más betegség esetében és számos kísérőbetegséggel jár.

 Hasonló feladatkört ellátó külföldi szervezetekkel is felvették a kapcsolatot, s konzultálnak velük?

 – Két ilyen nagy szervezet létezik, az egyik a Nemzetközi-, a másik az Európai Elhízástudományi Társaság és éppen jelenleg fűzzük szorosabbá kapcsolatunkat a két nagy nemzetközi társasággal.

 Sikerült megteremteniük a hazai obezitológus képzés feltételrendszerét?

 Kiemelkedő jelentőségűnek tartom, hogy hosszas előkészítő munkával megteremtettük a hazai obezitológus képzés feltételrendszerét. Ezzel összhangban az obezitológia terén korábban kimagasló tevékenységet nyújtó szakembereknek a MOMOT vezetősége honoris causa címet adományozott, amelynek átadására a 2013. évi, X. Jubileumi Kongresszusunkon került sor. A 2013 novemberében – hagyományteremtő céllal – elindított Országos Obezitológus Fórum keretében adtuk át – a korábbi 25 után – az újabb 18 obezitológus diplomát. Az obezitológus licencképzésre vonatkozó javaslatunkat elfogadta az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága és jelenleg már hivatalos jogszabály rendelkezik az obezitológus licenc megszerzésének lehetőségéről, amely 2013. november 20-án lépett hatályba. 2014. augusztusában indult az obezitológus licenc vizsgáztatás a MOMOT részvételével. Eddig Magyarországon negyvennél több szakorvos szerzett vizsga útján obezitológiai licencet. Az obezitológus képzés megindításával összhangban tervezzük az „Obezitológia” első hazai tankönyvének kiadását. Az obezitológusok magas szintű szakmai képzése érdekében megalapítottam az Országos Obezitológiai Központot, amelyek székhelye az elhízással kiemelten is foglalkozó Szent Imre Egyetemi Oktatókórház Anyagcsere Központja lett. Az Anyagcsere Központ az obezitológus képzés akkreditált ellátóhely címét is elnyerte.

 Magyarországon, ahogy említette, egyik legfontosabb feladat a gyermekkori elhízás megelőzése. A televíziókban egymást követik az édesség- és a chipsreklámok. Mindez nem nehezíti meg a cél elérését?

 – Valóban a gyermekkori elhízás hazánkban is egyre elterjedtebbé vált. Ennek egyik alapvető oka a nagy szénhidráttartalmú, gyorsan feszívódó ételek fogyasztása, mint a chips is. Ezek zsírtartalma sem elhanyagolható. Másrészt a különböző elektronikai termékek – számítógépek, táblagépek, okostelefonok – egyre nagyobb elterjedésével a gyermekek közötti kapcsolattartás egyik fő módja ezen keresztül történik. Manapság nem egymáshoz mennek a gyerekek, nem a téren, hanem az éterben találkoznak egymással. Mindez nehezen megszakítható folyamattá vált mostanra, de ebben nagy jelentőségűnek tartom a mindennapos iskolai testnevelés elterjesztését.

 Esetünkben mekkora a szülők felelőssége?

 – Nyilvánvaló, hogy gyermekeik egészségi állapotáért elsősorban a szülők a felelősek. Sok esetben szüleik helytelen táplálkozási szokásait veszik át a gyermekek. Több családban a túlsúlyos szülők mellett túlsúlyos gyermek nő fel. Ebben a genetikai tényezők mellett a környezeti hatásoknak van igen jelentős szerepük.

 Ma sokan napközben nem esznek semmit, este pedig dőzsölnek. Ez is oka lehet annak, hogy egyre több a túlsúlyos ember hazánkban?

 – A helytelen táplálkozási szokások egyikét említette. A napi többszöri étkezés lenne a helyes, mivel ekkor a bevitt táplálék energiája naponta többször vesz részt a hőtermelés folyamatában. Napi egyszeri étkezés veszélye az is, hogy egy nagyon éhes ember jelentősen több energiát vesz magához ekkor, mintha naponta többször étkezne. Ugyanakkor a nassolásnak is megvannak a maga veszélyei.

 2008-ban került sor a MOMOT szakmai irányelveinek kidolgozására, amelyet 2014-ben megújítottak. Melyek az elhízás kezelésének legújabb irányelvei?

 – 2014-es irányelveinkben foglaltuk össze az elhízás kezelésének legkorszerűbb vonatkozásait, beleértve az életmód változtatásának szükségességét, a megfelelő táplálék-összetevőket tartalmazó diétát, illetve a mozgásterápiás ajánlásokat. Meghatároztuk a hazai obezitológia szervezeti felépítését, illetve az egyes ellátó szinteknek megfelelő minimumfeltételeket is. A MOMOT számára nagy elismerést jelentett, hogy 2014. novemberében a VI. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferencián ismertethettük ajánlásainkat.

 Számos fogyókúrás készítmény van forgalomban Magyarországon. Némelyik harminc nap alatt ígér csodát, más mindössze két hét alatt kíván megszabadítani a súlyfeleslegtől. Vegyük, vagy ne vegyük őket?  

– Csodaszerek nincsenek, hiszen akkor hazánkban már alig lenne túlsúlyos vagy elhízott ember. Ezek a hirdetések minden alapot nélkülözően ígérnek gyors eredményt úgy, hogy a legtöbb esetben még diétát sem írnak elő, a mozgásprogramról nem is beszélve. Véleményem szerint minden testtömegcsökkentő programot az obezitológiában jártas, lehetőleg licenc vizsgával rendelkező obezitológus, illetve a hozzá kapcsolódó teamnek (dietetikus, gyógytornász) kell végeznie. A kérdésre visszatérve azt javaslom, hogy a gyors fogyást ígérő csodaszerek vásárlásától tartózkodjanak a fogyni vágyók.

 A Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság, csatlakozva az európai elhízás elleni naphoz, május 22-én pénteken délelőtt 9-13 óráig „Fogjunk össze, MOMOT-tal az elhízás ellen” címmel, Országos Szűrőnapot szervez a lakosság számára. Hogyan lehet jelentkezni erre az eseményre, s mi a céljuk a szűrőnap megrendezésével?

 – Az eseményen történő részvételre a MOMOT felkérte az összes hazai kórházat és számos rendelőintézetet. A szűrőnappal kapcsolatban – amikor már összeállt a résztvevő egészségügyi intézmények névsora – megkerestük a médiumokat, hogy tájékoztassák a lakosságot, hogy hol lehet igénybe venni ezt a lehetőséget. Ezenkívül helyi szinten is meghirdetik majd az eseményt. A MOMOT célja, hogy minél többen vegyenek részt ezen az eseményen, ahol számos szűrővizsgálatra lesz lehetőség (például testzsír-, koleszterin-, vércukor-meghatározás, vérnyomásmérés), melyekkel egyrészt diagnosztizálhatjuk az esetlegesen fennálló túlsúlyt és elhízást, illetve az elhízáshoz kapcsolódó kísérőbetegségeket is kiszűrhetjük. Amennyiben valamely egészségi problémára derül fény, úgy a későbbiekben a megfelelő szakellátó helyekre történő beutalásra is sor kerülhet.

 

Medveczky Attila