|
 2015.04.10.
Nagypénteki varázs
A természet különleges
színben ragyog; hirtelen délelőtti verőfény száll a tájra.
Az erdők és mezők virágai harsány színekben ontják a táj
ezernyi illatát. Az elbűvölt Parsifal csodálkozó kérdésére
Gurnemanz így felel: „ez a nagypénteki varázs”. Parsifal döbbent
kétkedéssel reagál: ez hogy lehet? Hiszen nagypéntek a fájdalom
és a gyász napja, ahol minden, ami él, az ember, és a növényzet
sötétbe borul. – Nem fiam – így Gurnemanz – nagypéntek a
megvilágosodás napja, hiszen akkor kap az emberiség örök megváltást,
világosságot, fényt.
Wagner operája, a
Parsifal, ugyanúgy, mint A varázsfuvola, csodálatos etikai és
magasztosságot árasztó síkon mozog. Amfortas sebe, Kundry (Bűnbánó
Magdolna megmintázása) bűnössége, Parsifal esendősége
Krisztus kínszenvedése által nyer bűnbocsánatot. Itt a nagypéntek
jelenti a megváltást.
Johann Sebastian
Bach megírta a Húsvéti oratóriumot a Karácsonyi oratórium
megfelelő párjaként. Sajnos ritkán hangzik el. Bach a megváltás
ünnepét két remekbe szabott művével, a Máté-passióval és
a János-passióval tárja elénk. Passio: szenvedés. A Máté-passió
erőteljes dráma, míg a János-passió szeretetteljes líra.
Hiszen János volt az, akire Jézus vére hullott a keresztfa
alatt, és akit Ő utolsó szavaival testvérévé fogadott. János
leírja, hogy Jézus nem a szenvedés borzalmát állítja a középpontba,
hanem azt, hogy most fog megdicsőülni. Bach a Máté-passióban,
annak is a nyitótételében, szívszaggató módon jeleníti meg
a szenvedés kálváriamenetét, a szánakozó, illetve kíváncsiskodó
embertömeget. De mindenek felett megszólal a magasban az
angyalok dicsőítő és megváltást ígérő zsoltárdallama.
„Nagyorosz Húsvét”.
Rimszkij-Korszakov nyitánya ékes példája a szláv kultúra
feltámadás-központúságának – lélekemelő himnusz. Nem véletlen,
hogy az orosz nyelvben a Húsvét és a vasárnap ugyanaz a szó.
„Feltámadunk!” – így köszöntik ismerős és ismeretlen
emberek egymást Húsvétkor Tolsztoj remekművében; és ez a
feltámadás belső megtisztulásunkat is jelenti, mint Tolsztoj
rossz útra tévedt hősnőjénél is. Tolsztojnak igaza lehet,
hiszen még a halálos betegségből való felgyógyulást is segíti
az erős hit. A gyógyulás hite és az istenhit egy tőről
fakad. A hit úgy lesz életerő, hogy táplálja az akaratot, mégpedig
az isteni akaratot fürkészve. Életerő nélkül azonban
meghasonlás következik, felborul a rendszer, a szervezet, a társadalom.
Jézus azt mondja: „A meghasonlott ország elpusztul, és ház házra
omlik.” (Lk 11,17) Ilyen összeomlást jelez nálunk a depresszió,
a szándékos gyermektelenség, a függőségek, az elköteleződés
hiánya a családi, vallási és civil életben, az elvándorlás,
a hazaszeretet megfogyatkozása stb., mindaz, aminek napjainkban
tanúi vagyunk.
Mascagni
Parasztbecsület című operája véres dráma, de a cselekmény
mellett nemcsak a Húsvéti kórusban, hanem más jelentekben is
érezzük a bűnbánat, a vezeklés és a megtisztulni vágyás
intonációit. A féltékenysége miatt tragédiát előidéző
Santuzza az intermezzóban és a darab végén lelkünkben befogadást
nyer.
Tagadhatatlan,
hogy a Húsvétnak vannak köznapi örömei; gyermek- és ifjúkorban
az iskolai szünet és a locsolkodás, felnőtt korban az ajándékozás,
az unokák kerti „fészekkeresése” és a családi összejövetelek.
Ezek mind csodálatos dolgok, melyeket vállalni kell; apró örömök
készítenek helyet lelkünkben a fény befogadására, a nagypénteki
csodák megértésére.
Medveczky Ádám,
Kossuth-díjas karmester, az Operaház mesterművésze
|
