vissza a főoldalra

 

 

 2015.04.10. 

Életformánk a magyar világ

A hagyományőrzők idén is végigjárják a dicsőséges tavaszi hadjárat útvonalát

Mikor szervezték meg először a Tavaszi Emlékhadjáratot? – kérdezem Fülöp Tibor Zoltánt, rendezvényigazgatót.

 – Az 1848–49-es magyarszabadságharc dicsőséges tavaszi hadjáratáról annak 140.évfordulóján, 1989-ben emlékeztünk meg első ízben. Akkor persze még lényegesen kevesebb helyszínen és kisebb létszámmal. Manapság közel hatvan katonai hagyományőrző és ötven más társadalmi szervezet vesz részt rajta, és több mint száz lovas huszár járja be a kijelölt útvonalat. A rendezvényt a Magyar Hagyományőr Világszövetség, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség közösen szervezi. Mindkét szervezet elsődleges célja a magyar hagyományok, a magyar kulturális értékek megtartása, felvirágoztatása, a nyilvánossággal való jobb megismertetése úgy Magyarországon, mint más államokban. Valljuk, hogy a magyar hagyományok örököse az egész magyar nemzet, így politikai pártokhoz nem tartozunk.

 Mely települések esnek a hadjárat útvonalába?

 – A teljesség igénye nélkül: Tiszafüred, Hort, Hatvan, Boldog, a Jászság több városa, Nagykáta, Tápióbicske, Kóka, Isaszeg, Gödöllő, Mogyoród, Vác. Tíz napon át zajlik a Tavaszi Emlékhadjárat, a települések, az önkormányzatok, művelődési intézmények, és a helyi hagyományőrző egyesületek közös összefogásával, támogatásával.

 Van arra vonatkozó számadat, hogy az összes helyszínt egybevéve hány érdeklődő látogat ki a Tavaszi Hadjárat eseményeire?

 – Becsléseink szerint mintegy ötvenezren keresik fel a rendezvényeinket, ahol a történelmi előadásoktól kezdve, a népzenei és néptáncműsorokon, a rockkoncerteken és a főzőbemutatókon át, a zenés katonai hagyományőrző parádékig, és főképpen a látványos csatabemutatókig örvendeztetjük meg a közönséget. A Tavaszi Emlékhadjárat résztvevői saját tulajdonú, korhű ruházatukkal, felszereléseikkel és történelmi fegyvereikkel idézik fel a magyar történelem egyik igen jelentős katonai sikereket felmutató hadi eseménysorozatát. Helyszínről helyszínre haladva építik ki táborhelyeiket, ahol saját étkezésükről, szállásukról, a lovaik istállózásáról, takarmányozásáról is gondoskodnak. Az élő történelemóráknak is tekinthető programjaink a magyar kultúra ápolását, népszerűsítését célozzák.

 Idehaza talán ez a legnagyobb szabású katonai hagyományőrző rendezvény, külföldön is számon tartják?

 –Annak ellenére, hogy már se szeri, se száma az ilyen jellegű rendezvényeknek, a miénken kívül nincs tudomásunk más tíz napos, folyamatos, összefüggő eseménysorozatból álló programról. Mi ritkaságszámba menő jelenség vagyunk, és mint ilyet, számon tartják Európában is. Huszárkalandok – Vidám időutazás a tavaszi hadjárat és a magyar ízek mentén címmel jelent meg legújabb kötete a Zrínyi Kiadó gondozásában.

 A rendezvény egyedisége, vagy a hagyományőrzés népszerűsítése inspirálta arra, hogy könyvet írjon ebben a témában?

 – A Tavaszi Emlékhadjárat több mint negyed százados múlttal büszkélkedhet. Bár ez idő alatt hírt adott rólunk a sajtó, például önök, a Magyar Fórum is mégis fontosnak tartottam az első huszonöt évet egy önálló kötetben is megőrizni az utókor számára. Azt gondolom, hogy akik évről évre részt vesznek az emlékhadjárat rendezvényein, ennyit megérdemelnek. A fényképek kiválogatása volt időigényes munka, hiszen huszonöt év tízezer fotójából kellett kiválasztani azt a 925 fényképet, amely végül bekerült a kötetbe.

 Mi teszi különlegessé a huszárok világát?

 – A mi életvitelünk rendszeres időutazást jelent a saját korunk és az általunk felidézett kor között. A hétköznapokban mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint bárki más. Van munkahelyünk, családunk neveljük gyermekeinket. A huszárlét nem a magunkra öltött ruhát jelenti csupán. Aki bekerül közénk annak az átlagnál nagyobb a történelem iránti érdeklődése és fontosabb számára a magyar identitástudat. A közösségünk egy magyarabb világ, amely átalakítja az embert. Sok időt töltünk együtt, a szabadidőnk nagy részét fordítjuk erre, ám egyikünk sem érzi ezt áldozatnak. Örömmel tesszük. Annak idején a huszárok fő feladata a magyar haza védelme volt mi a hagyományaink és történelmünk ápolásával igyekszünk szolgálni szeretett hazánkat. Könyvem megírásával is ezt a célt szerettem volna szolgálni. A könyv a Tavaszi Emlékhadjárat valamennyi olyan állomásán – azaz Boldogon, Tápióbicskén, Isaszegen és Vácon – ahol csatabemutatót is rendezünk, reményeink szerint kapható lesz, és májustól a könyvesboltokban is.

 

Kovács Attila