|
 2015.04.10.
Táncháztalálkozó 2015 – útkeresés
Idén is
megrendezték a Táncháztalálkozót. A táncházmozgalom
seregszemléjét nézve mindig megcsap a felismerés, hogy micsoda
erő a száz feletti táncegyüttes, mely a mozgalom gerincét
adja. Ugyanis az egyedülálló magyar néptáncélet ezekben az
együttesekben található, ők dolgoznak hétről hétre a ma már
tömegesen áradó fiatalokkal, ők jelentik azt a közösséget,
melyből aztán különböző programok, versenyek és végül a Táncháztalálkozó
létre jöhet.
Természetesen
nagy jelentősége van a mozgalmat meghatározó tekintélyeknek,
hogy a nagyközönség előtt ismertek közül csak egyet emeljek
ki: Diószegi László, a Martin Szövetség elnöke negyven éve
foglalkozik néptánccal, negyven éve élete meghatározó része
a magyar paraszti kultúra ápolása. Az együttesek mellett
kellenek az ismert tekintélyek, a népszerű egyéniségek, a
mindenhol megjelenő példák. Természetesen az idősebb mesterek
és a fiatalabb tehetséges táncosok, zenészek egyaránt. A
mesterek közül ma talán legnagyobb hatása Zsuráfszky Zoltánnak
van, a fiatalabb generációból pedig legtöbbet egy Zsuráfszky
keze alól kikerült rendkívül energikus és tehetséges táncossal,
koreográfussal, Fitos Dezsővel találkozhatunk. Zsuráfszky
balettos alapjai – ifjú korában az Állami Balettintézet növendéke
volt – egy új, rendkívül energikus, pontos, már-már
akrobatikus színt vitt a színpadi néptáncba. Ezen a vonalon
halad tovább Fitos Dezső is és most már az ő kezei alól
kikerülő nagyszámú táncos is ezt az irányt követi. Ezzel
szemben, vagy inkább e mellett látszik egy másik irány, mely
arra törekszik, hogy ezeket a paraszttáncokat úgy adják elő,
ahogy azok feltehetőleg a paraszti kultúrában megjelentek. Az
összes finomságukkal, mindazzal a teljes kultúrával együtt,
melyből kinőttek. Ennek a kultúrának része volt a kemény
fizikai munka, a célszerűség, a takarékosság. Ez a takarékosság
sokszor persze a szűkösségből adódott, abból, hogy ebben a
korban és kultúrában az étel, a természetes energiaforrás
megléte nem volt feltétlenül magától értetődő. És bár ha
táncra került sor, feltehetőleg bor, a pálinka is serkenthette
a táncosokat, mégis érezhető, hogy inkább törekedtek a
finom, belülről jövő mozdulatokra és gesztusokra, mint a harsány,
kifelé forduló produkciókra. Azért természetesen utóbbi is
előfordult nem egyszer. Színpadon ez a finom befelé fordulás,
a táncpartner finom, de mégis határozott vezetése, a paraszti
kultúra esszenciája avatatlan, ezt a kultúrát kevéssé ismerő
szemnek unalmas, eseménytelen lehet. Ellenben a kunsztokat
bemutató, energikus, felpörgetett tempójú virtuóz előadások
az utcáról beeső nézőből is elismerést váltanak ki. Ahogy
egy kedves ismerősöm némi rosszindulattal megjegyezte egy
energikusabb produkció láttán: ha a parasztok ilyen tempóban
ugráltak volna a kocsmában, másnapra kihal a falu. És bizony
ennek a kissé durva megjegyzésnek van némi alapja. Útkeresés
folyik a néptáncmozgalomban. Megjelennek drámai elemeket, színpadi
kellékeket értően felsorakoztató produkciók, melyek már inkább
a beszédtől, a valódi történetbeszéléstől sem visszariadó
tánccal megerősített drámákat kívánnak létrehozni.
Megjelent a nagy energiájú, pontos, képzett, nagyszerű fizikai
állapotban lévő táncosokat megmutató virtuóz színpadi tánc.
És szerencsére megjelent, vagy inkább megmaradt az autentikus,
a paraszti kultúrát néprajzi, sőt kulturális antropológiai
pontossággal és megértéssel megmutató forma. Ezek a formák,
illetve a formák közötti viszony még nem egyértelmű, még
nem látszik, hogy mikor, melyiknek van helye. Ma még sokszor
egymás ellen mennek ezek a formák, sokszor kritika tárgya egyik
vagy másik, kizárólagosságra törekszik egyik vagy másik.
Izgalmas, termékeny időszak ez a néptáncmozgalom életében.
csg
|
