vissza a főoldalra

 2015.04.10. 

Pénzmentő és trágyakenő káefték

Már-már unalmas az a mérhetetlen arcátlanság, ahogy az egyszerű hírfogyasztót hülyének nézik. Ugyanazzal a technikával, ugyanúgy, ugyanazok. A nagyérdemű pedig beveszi minden alkalommal, sőt ha véletlenül valaki leleplezi a trágyakenés folyamatát, azt összeesküvés-elmélettel, szélsőséggel vádolják vagy egyszerűen csak hülyének billogozzák, hogy aztán négy-tíz éven belül kiderüljön, hogy jé, tényleg igaza volt.

Csurka István életének jelentős része így telt, amikor leleplezett egy ilyen trágyakenő folyamatot, akkor központilag hülyézték le, hogy aztán kiderüljön, igaza volt. A legtöbben Csurka igazát egy vállrándítással elintézték, kevesen, nagyon kevesen később megkövették.

Csurka szellemi örökségét vállaltuk, ezért nem tehetünk mást, minthogy mi is leleplezzük a trágyakenést, akkor is, ha pontosan tudjuk, hogy nem lesz ez másképpen most sem.

A trágyakenés lényege, hogy egy valós eseményt úgy tartanak az érdektelenség homályában, úgy fednek el, hogy megrendeznek egy másik eseményt, hírt csinálnak belőle és ezzel a hírrel lekenik a közvéleményt, ahogy régen a földpadlót kenték le trágyalével, hogy ne porozzon.

A napokban két trágyakenést is megfigyelhettünk. Az egyik hazai, a másik nemzetközi. Kezdjük a nemzetközivel. Az amerikai hadsereg gigantikus mennyiségű fegyvert szállít Ukrajnába, közben az ukrán hadsereg minden épkézláb férfinek kiküldi a behívót. A fegyverrel együtt tanácsadók, azaz katonák, kiképzők érkeznek a meggyötört országba. Mennyiben különbözik ez az oroszok szeparatistákat támogató és a Nyugat által elítélt akcióitól? Semmiben. Az Egyesült Államok éppen egy újabb Irakot nyit itt a szomszédban, egyelőre még csak a felvonulás szintjén. Természetesen elképzelhető, hogy az ügy ennyiben marad, azaz Ukrajna nyugati része amerikai, míg keleti orosz megszállás alatt marad, azaz Kelet- és Nyugat-Németország mintájára egy újabb államot hasítanak szét a nagyhatalmak, de az is lehet, hogy elindul az irakihoz hasonló pusztítás, itt a szomszédban. Amolyan újabb hadszínjátszótér Amerikának és az oroszoknak.

De erre senki sem figyel, mert egy repülőgép mindenféle érthető ok nélkül 150 utassal a fedélzetén becsapódik a földbe. Gyerekek, nők, férfiak vesznek oda egy pillanat alatt. Senki sem érti, mi történt, az amerikaiak bejelentik a fekete doboz megtalálása előtt, hogy biztosan nem terrorista akcióról van szó. Aztán a sajtóban szép lassan felépül egy történet, mely Joe Eszterhasnak is becsületére válna, bár nem lehetünk biztosak benne, hogy nem ő írta.

Van a szüleinél élő másodpilóta, aki súlyos depressziója miatt nekivezeti a repülőt a földnek. Előtte megvárja, míg a pilótának dolga akad a pilótafülkén kívül, majd bezárja az ajtót és nyolc perc alatt a földnek vezeti a gépet. Egyik mozaik a másik után kerül napvilágra, minden nap hoz valami adalékot.

Előkerül a volt barátnő, aki bizonyítja, hogy a férfi világrengető tettet akart végrehajtani, és igen, depressziós volt. Kiderül, hogy 2009 óta pszichiátriai kezelés alatt áll. Éppen csak búcsúlevelet nem találtak, de talán azt is befújja a szél valamelyik szerkesztő asztalára.

Ezekben az esetekben az az érdekes, hogy akár meg is történhetnének így. A kétséget, sőt talán a bizonyságot a tálalás adja. A nyilvánvaló előkészítettség. Az ügy természetéből adódik, hogy talán öt-tíz év múlva kerülnek elő azok az adatok, melyek majd megkérdőjelezik a depresszív öngyilkos pilóta történetét, de addigra már az egész elvész az összeesküvés-elméletek tengerében, amolyan filmtéma marad.

A másik fontos trágyakenési felület, a kuruc.info-szerű oldalak, ahol idiótábbnál idiótább teóriákkal, nyilvánvaló hülyeségekkel teszik lehetetlenné az ügy érdemi vizsgálatát. Onnantól ugyanis bármilyen ezzel kapcsolatos felvetés agymenésnek minősül.

Egy másik trágyakenés, a hazai. Nem ennyire tragikus, de azért sokak életét keseríti meg. A Buda-Cash, majd a Quaestor-ügy.

Az úgynevezett pénzügyi szolgáltató szektor mára egyenértékűé vált a csalással. Nincs, mert nem létezhet olyan szolgáltató, mely a szó eredeti értelmében tisztességesnek vagy működőképesnek minősülne. A pénzügyi rendszer, így a pénzügyi szolgáltatások is, egy nagy pilótajáték részei, ahol vesztesek csak és kizárólag az ügyfelek, azaz az egyszerű ember lehet.

Magát a rendszert számtalan tudományosnak tűnő, közgazdasági, pénzügyjogi és egyéb teória támasztja alá, a lényegen azonban ez mit sem változtat. A mai pénzügyi szolgáltatások legfőbb eleme a mindenféle valós fedezet nélküli pénzmozgatás önmagában hordozza a Buda-Cash és Quaestor-szerű összeomlásokat, mint ahogy magában hordozta a világ egyik legnagyobb ilyen típusú szolgáltatója, a Lehman Brothers csődjét, mely csőd eredményeként a teljes világgazdaság megtorpant és a csőd szélére sodródott egy fél évtizedre.

Magyarország ezt az óriás gazdasági válságot éppen hogy átvészelte, és hála az Orbán-kormány és Matolcsy közröhej tárgyává tett unortodox gazdaságpolitikájának, ma lényegében jobban állunk költségvetés tekintetében, mint a válság előtt.

Miután a devizahitelezés nevezetű csalás kipukkant és miután a kormány a gigantikus nyereség egy részének visszafizetésére kötelezte a pénzügyi rendszert, a szektor más területein ügyködő szélhámosok közben fújtak egy pár százmilliárdos pénzügyi léggömböt. A léggömbfújás nagyobbik része 2002 és 2010 között történt, de ehhez hasonló csalást tulajdonképpen bármikor el lehet követni. Ugyanis a teljes pénzügyi rendszer erre van felépítve. Lehet itt akármilyen szabályzókat, ellenőrzést bevezetni, a lényegen ez mit sem változtat.

Pénzügyi rendszerünk alapjai a csalásra épülnek, sőt ma már egyre inkább úgy tűnik, hogy a Nyugat teljes gazdasága egy meglehetősen ingatag, kétes valóságtartalmú számhalmon áll. Ezt a számhalmot még legitimálja a kétségtelenül erős haderő és a még mindig világelső technológia, valamint az az évszázadok óta fűzött kapcsolat- és korrupciórendszer, mely a világ egyéb részeit még mindig gúzsba köti.

A Buda-Cash önfeljelentésével kidurrant ez a – az egész pénzügyi rendszerhez képest nézve – minilufi. Ennek ellenére ezen apró, néhány százmilliárdos léggömböcskék felfújásához egy egész hazai siserehad vitálkapacitása szükségeltetett. A liluló fejű tüdőmunkások között szép számmal találunk egykori szocialista kormánytényezőket, vagy azok kapcsolatait.

A Quaestor esetében azonban azonosítható volt egy szál, méghozzá Tarsoly Csaba személye, aki egy képen látható Szijjártó Péterrel az orosz kereskedőház megnyitásakor. Továbbá az is kiderült, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedőház a Tarsoly-féle Quaestornál tartott majd négymilliárd forintot. A botrány kitörésekor, még időben vették ki a Kereskedőház pénzét a miniszterelnök utasítására.

És ez már elég is a trágyakenés beindításához.

Ma a brókerbotránnyal foglalkozó összes írás és nyilatkozat – a kormánypártiak is – ezzel foglalkozik, hogy milyen kapcsolat mutatható ki Tarsoly és a kormány vagy a Fidesz holdudvara között. Hogy miért nem szóltak az embereknek, ha ők kivették a külügy pénzét?

A trágyakenés elfedi a valódi kérdést, amit most a brókerbotrány miatt fel kellene tenni, hogy ugyan mi szükség van ezekre a nyilvánvalóan csalásra épülő rendszerekre. Hogy vajon hány hasonló bedőlés kell ahhoz, hogy valamit tegyünk a pénzügyi zseniknek álcázott élősködők ellen Soros Györgytől, Princz Gáboron keresztül Tarsoly Csabáig? Mikor jut el a magyar társadalom annak felismeréséhez, hogy ezek a látványos nagyprojektek, ezek a milliárdokat mozgatni képes rendszerek kizárólag számhalmokra épülnek. Nincs valós teljesítmény, nincs valós érték mögöttük. Mikor ébredünk rá arra, hogy a nagy befektetési, pénzügyi és bankszakemberek leginkább fiktív számok duzzasztásában járatosak, és semmit, de semmit sem adnak hozzá jólétünkhöz, komfortérzetünkhöz? (Azt már csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a külföldi nagybefektetők, akik a legváltozatosabb kedvezményekben és támogatásokban részesülnek, bár a számhalmokat nagyban növelik, és a statisztikákat javítják, valójában semmit sem adnak a magyar élethez. Látszólagos vállalásaikkal nem tesznek mást, mint hogy kiszorítják a magyar kezdeményezéseket, és egy önmagában életképtelen beszállítói gondolkodást generálnak.)

Matolcsyt felmenőin túl, azért támadták ilyen vehemenciával, mert gazdasági elképzeléseiben benne volt a káros rendszerek háttérbe szorítása. Ezért találta ki a példaértékű növekedési hitelt és a többit, melyekkel valóban segíteni lehetne a magyar fejlesztéseket. De egyelőre ebben a mondatban még mindig több a lehetne, mit a lehet. Ugyanis az egész pénzügyi rendszer, az MNB-től a befektetésélénkítő állami embereken keresztül az utolsó bankfiókig tele van az ebben a rendszerben szocializálódott, erre oktatott, ebben hívő emberekkel, akik túlnyomó többsége nem is érti, miről beszél Matolcsy. Ezek a számhalmokat látják és hisznek bennük.

Orbán Viktor rendszerének két fontos célja kerül most veszélybe. Az egyik a média, a tömegtájékoztatás átformálása az RTL Klubon, pontosabban az RTL Klub mögött álló hatalom odaszólásán bukott el. Angela Merkel, a német kancellár és sok más nagy hatalmú ember tette nyilvánvalóvá, hogy a Bertelsmann csoporttal nem lehet ujjat húzni. Ehhez adódott Simicska láncra verése és a Hír Tv, a Magyar Nemzet, a Lánchíd Rádió, a Heti Válasz kifordítása a kormány alól. A kormányoldal elképzelése, hogy a sajtót kiveszik bizonyos hatalmi körök kezéből és megpróbálják valamiféle objektivitás, valamiféle minőségi javulás felé terelni, bedőlni látszik. Ehhez persze hozzájárul az is, hogy a kormányoldal közelében megjelenő szakemberek, akik az új tájékoztatási kultúrát lettek volna hivatottak szétterjeszteni, maguk is sokszor a szemét kategóriájában alkottak.

A másik veszélybe került cél a számhalmokból hatalmat, konkrétabban pénzt csiholó szélhámosság megállítása. Az látszik, hogy az újonnan felállított, megfiatalított rendszerek sem képesek megérteni a célt. Jóravaló, okos fiatalok állnak fontos és kevésbé fontos helyeken tanácstalanul, értetlenül, széttárt kézzel. Nem lehet itt semmit sem változtatni, mert a magyar gazdaságban, a magyar pénzügyi rendszerben nincsenek olyan vállalkozások, bikkfanyelven projektek, melyek érdemesek, alkalmasak lennének a támogatásra. Ezt az alkalmatlanságot természetesen Excel-táblákból aggregált számhalmok bizonyítják.

Ennek megfelelően nem látszik a magyar kis- és közepes termelő vállalkozások tömeges talpra állása, nem alakul ki az a magyar vállalkozásokból álló háló, mely a kormány amúgy jó törekvéseinek biztos alapjául szolgálhat. És ez egyelőre megoldhatatlan feladatnak látszik. Kiderült, hogy nem lehet megváltoztatni egy évtizedek óta a fejekbe erőltetett szemléletmódot sem négy, sem nyolc év alatt.

A Quaestor borulásakor napvilágra került, hogy a hamis adatokat egy Pénzmentő Kft. nevezetű cég auditálta. Beszédes név. Ráadásul a Pénzmentő Kft. tulajdonosa Dr. Rocskai János, aki megtestesíti mindazt, amit a fenti pár bekezdésben boncolgattunk: Rocskai 1971 és 1988 között a Pénzügyminisztérium munkatársa, majd párttitkára volt. Részt vett a pénzügyi rendszer, ezen belül az adóreform és bankreform előkészítő munkálataiban. 1988 második felében első elnökhelyettesként az APEH egyik vezetője volt. Rocskai a rendszerváltás után miniszteri biztos lett a Hungária Biztosító Rt.-nél, ezt követően a Kincstári Vagyonkezelő Szervezetnél dolgozott, majd 1993-ban megalapította a Pénzmentőt. Rocskai az úgynevezett jó szakember. Ilyen jó szakemberektől tanulnak a fiatalok az egyetemeken, ilyen jó szakemberekkel vagy az általuk kinevelt gárdával van tele az államigazgatás, és a magyar gazdaság meghatározó pontjain is rendre a jó szakemberek, fiaik, unokáik és tanítványaik állnak. A magyar gazdaságban sok tíz és százezer pénzmentő kft., pénzmentő társadalmi szervezet és pénzmentő hivatal lebzsel.

Kiderült, hogy ezeket szinte lehetetlen kimozdítani, mert a megfiatalított, új rendszerbe pénzmentő juniorok kerültek. Ugyanis ez a minta, egyelőre mást nem tudtunk bemutatni és arra Matolcsy, Orbán vagy Tellér Gyula sem képes, hogy a feltörekvő, újonnan megjelenő emberek – többségében rendes, jóravaló emberek – agyából kimossa a pénzmentő örökséget.

Ezek, négy-öt rossz kormányzati kezdeményezés és a kormányzat az új helyzethez alkalmazkodni képtelen, alapvetően hibás kommunikációs stratégiája egy hatalmas űrt hagyott maga után. Megjelent a politikai piacon néhány százezer, az is lehet, hogy majd millió elbizonytalanodott, de aktív szavazó. Ezt a lehetőséget, ezt az űrt valaki, vagy valakik, akik jelentős tőkével és politikai ismerettel rendelkeznek, felismerték és belekezdetek Vona Gábor menedzselésébe.

A Jobbik középre terelésével, a bakancsosok kiebrudalásával elkezdődött a párt második metamorfózisa. A Jobbik a magyar politikatörténet egyik legkörmönfontabb és tegyük hozzá legügyesebb csalása. A nemzeti radikalizmus szimbólumait használva néhány kirakatba tett zsidó és sok nem zsidó ügyeskedővel – most már tudjuk, hogy főleg orosz pénzből – 2006-tól felépítettek egy pártot. Morvai Krisztina és Szegedi Csanád arcéle legalizálta a párt minden jó ízlést sértő, fröccsöntött zsidózását és cigányozását. A cigányozás maradéktalanul bevált, és a párt mint szélsőjobboldali erő jelent meg a parlamentben. Most, hogy jelentős politikai űr tátong a közéletben, most Vona Gáborral mint plakátarccal elindul egyfajta pszeudo-Fidesz felépítése.

Akárki is találta ki az árufeltöltő tekintetű Vona Gábort mint pártvezetőt, telitalálatot ért el.

Ugyanis az eszeveszett mintakeresésben tipródó húszas, harmincas éveiben járó korosztály egy részét, méghozzá egy értelmes, de kevéssé művelt részét az a felismerés tölti el, hogy ez akár én is lehetnék. Hogy itt van ez a srác, aki lehetne autószerelő, testneveléstanár vagy postás is, ehelyett pártelnök, méghozzá sikeres pártelnök.

Vonának olyan „rendesgyerek” kinézete van, a fiatal már látja magát polgármesterként, képviselőként, ahogy közösen eszik a magyaros óriáspizzát a hivatalban a pártelnökkel és megvitatják, hogy melyik képet kellene kitenni a Facebookra. A napszemüvegeset vagy a pulcsisat.

Ráadásul úgy tűnik, hogy a politikai felvilág is így tekint Vonára. Kormánypárton és ellenzékben, jobb és baloldalon több emberrel beszéltem már, aki megerősítette ezt a feltevésemet. Többek oldalfüggetlenül gondolják úgy, hogy Vona tulajdonképpen jó srác. Ilyenkor rendre legyintenek, hogy ugyan, ezek elérték a plafont, a Jobbikból nem lehet többet kihozni, nincs veszély.

Pedig van. A pénzmentők és a trágyakenők már ott állnak Vona mögött, és ha beindul a verkli, akkor a Jobbikot felkintornázhatják a Fidesz mellé és ellehetetleníthetnek minden értelmes nemzeti cselekvést az elkövetkező két évtizedben.

Csorja Gergely