vissza a főoldalra

 

 

 2015.04.17. 

Érvénytelenítették a himnuszéneklésért kirótt bírságot

Érvénytelenítette a sepsiszentgyörgyi bíróság ítéletében azt a jegyzőkönyvet, amellyel Kovászna megye prefektusa bírságot rótt ki a magyar himnusz elénekléséért a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei szervezete ellen.

 A bíróság a honlapján közölt ítéletben megállapította, hogy a prefektus törvénytelenül bírságolta meg a Magyar Polgári Pártot (MPP), és mentesítette az MPP-t az ötezer lejes (350 ezer forint) bírság kifizetésétől. Elutasította ugyanakkor, hogy az MPP kérésére megállapítsa annak a kormányhatározatban rögzített előírásnak a törvénytelenségét, amely alapján a prefektus a bírságot kirótta.

 Az MPP-t 2014. december 2-án bírságolta meg Marius Popica, Kovászna megye – azóta leváltott – prefektusa amiatt, hogy az MPP által 2014. június 4-én tartott sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezésen elénekelték a magyar himnuszt. A prefektus egy 2001-ben elfogadott kormányhatározatra hivatkozott, amely szerint egy idegen ország himnuszát csak az illető ország hivatalosságainak a látogatásai alkalmával szabad énekelni Románia területén.

 Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének az elnöke az MTI-nek elmondta, kíváncsian várja az ítélet indoklását, mert az ítélet – bíróság által közzétett – rövid változatából nem derül ki, hogy formai vagy tartalmi érvek alapján érvénytelenítették a bírságolási jegyzőkönyvet. „Ha formai okokra hivatkoznak, az ítélet nem jelenti azt, hogy Romániában büntetlenül lehet énekelni a magyar himnuszt" – tette hozzá.

 A pártelnök elmondta, továbbra is arra törekszenek, hogy romániai bíróság állapítsa meg: alkotmányellenes az a kormányhatározat, amelyre hivatkozva a prefektus a bírságot kirótta. „Elképzelhetetlen, hogy az Európai Unió egyik tagállamában megbírságolható legyen, aki egy másik tagállam himnuszát elénekeli" – jelentette ki a politikus.

 

MTI