vissza a főoldalra

 2015.04.24. 

Mitől maradnának itthon a fiatalok?

A KSH egyik legfrissebb statisztikája alapján 2014-ben 31 500-an, másfélszer többen vándoroltak ki külföldre, mint egy évvel korábban, 2009-hez képest pedig hatszor annyian. A számok ráadásul biztosan alulbecsültek, sokan nem jelentik be, hogy legalább egy évre elhagyják hazánkat. Hárs Ágnes, a Kopint-Tárki vezető kutatója szerint nincs is realitása annak, hogy a munkaerő-migráció folyamata lelassuljon, mivel „sem a magyar gazdaság, sem a szociális ellátórendszer, sem a közhangulat nem elegendően vonzó, amit felerősít az oktatáspolitika is, így még a felsőoktatás előtt állók kivándorlása is felgyorsulhatott.”

A balliberális média nyilván nagy örömmel közölte a hírt, mondván ki lenne a felelős a kivándorlásért, ha nem az Orbán-kormány? A téma valóban aggasztó – ha nem lassul le az emigráció, akkor 2050-re 6-7 millió fő lesz Magyarország lélekszáma – és több kérdést is felvet: Miért hagyják el fiatal felnőttek tömegei hazánkat? Mi kellene ahhoz, hogy itthon maradjanak vagy hazatérjenek? És kinek a felelőssége a nagyarányú kivándorlás?

A kivándorlás jelensége nem újszerű és nem is egyedülálló. A századfordulón másfél millióan „tántorogtak ki” az Újvilágba, manapság pedig egész Kelet-Európa küzd a problémával, az emigráció Lengyelországban, Bulgáriában és Romániában jóval nagyobb méreteket ölt, mint nálunk. Magam is találkoztam már nyárvégi estén több kilométeres sorral a román–magyar határon, tele olasz és spanyol rendszámú autókkal. Nem nyugat-európai turisták árasztották el Constantát, hanem a vendégmunkások indultak vissza dolgozni. Ettől persze nekünk még nem lesz jobb, csak erről valahogy mindig hallgat a média.

Napjainkban egy fiatalnak borzasztóan nehéz elindulnia, hacsak nem örökölt vagy Fortuna nem pottyantott az ölébe egy zsíros állást. Már azt kellemetlen kiszámolni, hány évig kell dolgoznia, hogy összejöjjön egy lakásra való, és akkor házról még nem is álmodott. Ugyanekkor kezébe veszi okostelefonját és egy perc múlva kecsegtető külföldi munkák százaival találkozik. Tapasztalatom szerint a többség itthon képzeli el életét, de pár év alatt meg akarja alapozni azt külföldön. A kivándorlásnak most is gazdasági okai vannak, mint a századfordulón, csak ezúttal nem a föld, hanem a jóval több munkalehetőség és borsosabb fizetés teszi vonzóvá a Nyugatot. Pár év kemény munka, és egy lakás vagy egy ház árával térhet valaki haza, az ötlet pedig nem is földtől elrugaszkodott.

A cél érdekében sokan hajlandóak feláldozni korábbi elvárásaikat, olyan munkákat vállalnak és olyan helyen hajlandóak lakni, amire itthon kapásból nemet mondanának. Más kimutatások arról is beszámolnak, hogy külföldön munkát vállaló honfitársaink legnagyobb számban ipari és építőipari szak- és betanított tevékenységet vagy szakképzést nem igénylő munkát végeznek, kevesen helyezkednek el felsőfokú végzettséget igénylő állásban vagy a saját szakmájuknak, végzettségüknek megfelelő munkahelyen. Mindezek dacára rengetegen viselik el a vendégmunkás létet a magasabb fizetésért és életszínvonalért. Kétségtelen, hogy Nyugat-Európa különösen előttünk jár a tömegközlekedésben vagy az egészségügyben, valamint ügyintézések, vásárlások alkalmával a kommunizmusból ránk maradt lekezelő stílus helyett mosolygós emberekkel találkozhatunk.

A kinti életnek azonban megvannak az árnyoldalai is, a magasabb életszínvonal magasabb árakkal is jár, kevesen tudják úgy megfogni a pénzt, hogy pár éven belül valóban jelentős összeggel térjenek haza, nem véletlen, hogy a legtöbben csak a tervezettnél évekkel később jönnek haza, vagy végleg kint maradnak. A boldogulás nem kizárólag a pénzről szól, hiába a 2000 fontos fizetés, egy magyar Angliában csak az idegenek, bevándorlók közé fog tartozni, vendégmunkásként tartja számon a helyi közösség. Családot és barátokat hagynak itthon az emberek, közben pedig hányan panaszolják el, hogy külföldön nem találnak társaságra, annyira más az életfelfogásuk. Németországban már tolakodás megkérdezni hétfő reggel a kollégát, hogy mivel töltötte a hétvégét. Igen sokan lehetnek, akik olyan munkát vállaltak, amit valójában nem állhatnak, de még az sem vigasztalhatja őket, hogy legalább az estéiket szeretteik körében töltik el.

Ennek ellenére még mindig a pénz az úr, a többség kint marad, és egyre többen próbálnak szerencsét külföldön. Mitől válna vonzóbbá a fiatalok számára Magyarország? Mi állítaná meg a kivándorlást? A válasz egyszerű: fel kell zárkózni Nyugat-Európához gazdaságilag. Ha nem lesz kihívás munkát találni, ha megközelítjük az ausztriai fizetéseket, ha nem kell hónapokig küzdeni a bürokráciával egy vállalkozás elindításához, ha korszerűvé válik az egészségügy, a tömegközlekedés, vagyis jelentős életszínvonal emelkedésről beszélhetünk, akkor mindjárt nem lesz olyan vonzó a belgiumi segédmunkás lét. És ehhez kapcsolódik a felelősség kérdése: tesz-e ennek érdekében a jelenlegi kormányzat, vagy valóban okolható az egyre magasabb emigrációért?

Aki nyitott szemmel járja az országot, az tudja, hogy az elmúlt évtizedekben csak a Fidesz-kormány tett valamit a magasabb életszínvonal megteremtéséért. Gondoljunk a devizahitelesek megmentésére, a rezsicsökkentésre, a közszféra egyes területein történt béremelésekre, a huszonévesek munkához jutásához biztosított kedvezményekre, vagy arra, hogy a munkanélküliség 2010-ben rekordszinten, 11,4%-on volt, mára 7,7%-ra csökkent. Budapest a Millennium korához hasonló ütemben fejlődik, jövő tavaszra megújul a Széll Kálmán tér, pár napja pedig egy új, Budán építendő központi kórház tervéről tájékoztatták az embereket. Az ország épül, a gazdaság folyamatosan növekedik, de azzal párhuzamosan a kivándorlók száma is.

Átgondolva napjaink egyik legégetőbb kérdését, két dolgot kell látnunk: ezt a folyamatot nem lehet egyik napról a másikra megállítani, a tendencia megváltoztatására viszont ez a kormány a garancia, még ha ezt a tapolcai választók most nem látták is be. Jó, de egyben hosszú úton haladunk. Persze, minél többen haladunk rajta (dolgozunk és adózunk itthon), annál rövidebb.

Märle Tamás

latin-történelem szakos tanár