vissza a főoldalra

 

 

 2015.04.24. 

Szolgálat a városért

Nálunk kevesebb a bűncselekmény

Farkas Ferenc polgármestertől megtudtuk, hogy 47 térfigyelő kamera vigyázza a rendet Jászapátiban. Minden jászapáti lakos igényelheti a patrióta kártyát, amivel olcsóbban vásárolhat, és a nyugdíjasoknak heti egyszer ingyenes a gyógyvizes fürdőjegy.

 Megválasztásakor azt nyilatkozta, hogy vannak kisebb, valós és mondvacsinált hibák, melyek kiküszöbölésére szakítanak időt, energiát az elkövetkező években. Melyek ezek a kisebb hibák, és hiányosságok?

 – Ezzel a nyilatkozattal, a 31-es út felújítása és a városközpont megújítása kapcsán, különböző fórumokon elhangzottakra reagáltam, hiszen minden településen élnek elégedetlenkedők. Valós problémánk, hogy kisebb útszakaszokon a kerékpárút kiépítése nem történt meg. Bár erre is azt mondom, hogy számos közmeghallgatás előzte meg a városközpont átalakítását, és akkor nem vetették fel ezt a gondolatot. Arról is hallani, hogy kevesebb a parkolóhely, mint korábban. Az igaz, hogy kevesebb helyen lehet az autókkal megállni, azonban azok a helyek, melyekre hivatkozik a lakosság egy része, nem voltak hivatalosan parkolónak minősítve. Néhány utcát egyirányúsítunk, s így lehetőség nyílik több parkolóhely kialakítására.

 Minden település arculatát meghatározza az infrastruktúra. A külső területek, mellékutcák minőségét is fejleszteni szeretnék?

 – Kötelező feladat az önkormányzathoz tartozó útszakaszok karbantartása, felújítása, tisztítása, az árokpark rendbetétele és az illegálisan elhelyezett szemét összegyűjtése. Nagy külterület tartozik Jászapátihoz, s most a külső területek útjainak fejlesztésére jó lehetőség kínálkozik. Az Észak-alföldi régióban indul egy 2800 főt foglalkoztató szociális szövetkezet, amely az önkormányzati dűlőutak mentén az árkok, a negyedrendű utak, az állami erdők tisztítását végzi. Az önkormányzati külterületi utak javításában alapvetően a közfoglalkoztatásból is nagyon sok munkaórát fordítunk. Ebben a feladatban önként segít a Jászapáti 2000 Mezőgazdasági Zrt., mely jelentős földterülettel rendelkezik a dűlőutak mentén.

 Jászapátiban működik az ipari park, de még mindig azt lehet olvasni, hogy sokan járnak el más városokba dolgozni. Mi a gyógyír erre a kórismére?

 – A munkahelyek teremtése. A Jász-Plasztik Kft. második üzemcsarnokát építi az ipari parkban, s már készül ebben a csarnokban az a gyártóberendezés, ahol majd a PET-palackok feldolgozásával foglalkoznak. Az első csarnokot pedig csomagoló és logisztikai bázisként használják a jövőben. A tervek szerint júniusban beindul a gyártás a második csarnokban. Annak érdekében, hogy Jászapátiról ne járjanak el más városokba dolgozni, azt tervezzük, hogy tanulmányi szerződést kötünk azokkal a fiatalokkal, akik hiányszakmákat tanulnak közép- és felsőfokú oktatásban. A szerződéssel a városban tudunk számukra munkahelyeket biztosítani, ezáltal építkezhetnek, ingatlanokat vásárolhatnak. A megváltozott munkaképességűekkel külön társaság foglalkozik Jászapátiban, s ők is bővítették tevékenységüket. Jelenleg munkaruhákat varrnak az ott dolgozók. Sokat lehet arról olvasni a sajtóban, hogy a közfoglalkoztatás szinte semmit sem ér. Úgy gondoljuk, hogy a közfoglalkoztatás annyit ér, amennyit azzal irányítóik foglalkoznak. Nálunk a közfoglalkoztatottak betonelemeket gyártanak, s azokból járdákat építünk. Az értékteremtő közmunka mellett nagyon sok önkormányzati feladatot is ellátnak közmunkásaink. Harminc főt foglalkoztatunk közülük önkormányzati intézményeinkben, augusztusig pedig 130-at a közfoglalkoztatásban.

 Megoldható, hogy a helyi vállalkozások végezzék el a városi beruházásokat?

 – Alapvető célunk, hogy a városban élő iparűzési adót fizetők számára is lehetőséget biztosítsunk Jászapáti építésében, szépítésében. Ezáltal eredmény képződik a pályázati és közbeszerzési jogszabályok betartása mellett. Amennyiben közzététel nélküli egyszerű közbeszerzési eljárásról van szó, akkor lehetőleg minden esetben helyi vállalkozókat kérünk föl ajánlattételre.

 Nagy kincsük a jászapáti gyógyvíz. Sikerült felélénkíteni a gyógyászati turizmust?

 – Tapasztalatom szerint megváltoztak az üdülési, pihenési, gyógyászati szokások. Strandfürdőnk a ’60-as évek elején épült, melynek termálvizét 2002-ben gyógyvízzé minősítették. Akkor a termálvizet a térd- és csípőizületi problémákban szenvedők vették igénybe. Jelenleg is a társadalombiztosítás által támogatott utalványokkal rendelkezőket fogadják a termálfürdőben – elsősorban a helybelieket. 2014-ben körülbelül 600 beteget láttak el ezen a területen. Természetesen fejleszteni kívánjuk a gyógyászati turizmust, s ennek érdekében pályázni is kívánunk, mert már elkészültek ehhez a terveink, s mert sajnos eddig nem tapasztaltunk kimagasló létszámemelkedést ezen a területen.

 Bevezették az Apáti-kártyát. Ezt kik igényelhetik?

 – 2011-ben helyi rendeletben szabályozták az Apáti-kártyához való hozzájutás, és a kártya felhasználásának feltétteleit, melyet közzétettünk újságunkban és honlapunkon. Minden 14. évét betöltött jászapáti lakos igényelheti ezt a patrióta kártyát, amellyel közel 40 elfogadó helyen olcsóbban vásárolhat, vagy vehet igénybe a szolgáltatásokat. Nyugdíjasaink a kártyával a gyógyvizes fürdőt hetente egy alkalommal ingyen vehetik igénybe. Tavasszal a virágokat szinte ingyen, Karácsony előtt a fenyőfát pedig beszerzési áron adjuk át a városban élő idősek számára. Sikerről beszélhetünk, mert minden korosztály használja az Apáti-kártyát.

 Mennyire ismeri Jászapáti lakossága a település történelmi múltját, jelenét, értékeit, kulturális életét? Tehát erős a városban a lokálpatriotizmus?

– A képviselőtestület és én is azt szeretném, hogy minél inkább ismerje meg a lakosság a város múltját, hagyományait. 2014 végén, Jászapáti újbóli várossá avatásának 25. évfordulóján emléktáblát avattunk, és ünnepséget rendeztünk, ahol a település történetével ismertettük meg az érdeklődőket. Most pedig pályázati forrásból létrehozott kiállítótérben állandó redemptiós kiállítást rendezünk, melyet május 5-én nyitunk meg a régi bölcsőde épületében. S itt kap helyet a kiállítás is, mely városunk szülötte, Szalkári Rózsa festőművész életútját mutatja be. Nemcsak a kiállításoknak, hanem egyéb rendezvényeinknek is a jász identitás ápolása, továbbadása a célja. Fiataljaink kezdeményezésére havi rendszerességgel hagyományőrző előadást szervezünk a megújuló belvárosban Kultúrtér címmel.

 A természeti és a közterületeken lévő értékeket óvni is kell a vandáloktól. Mi jellemzi a város közbiztonságát?

 – Az előzetes adatok azt mutatják, hogy egyre inkább csökken a bűncselekmények és a szabálysértések száma, ami a 47 térfigyelő-kamerának is köszönhető. Így jelentősen javult a Jászapátiban élők szubjektív biztonságérzete.

 

Medveczky Attila