vissza a főoldalra

 2015.08.07. 

Csurka István: Az MSZP–SZDSZ-kormány

HÁT, AZ ELSŐ KORMÁNYBOTRÁNY bizony nem sokat váratott magára. És annak rendje-módja szerint természetesen egyúttal médiabotrány is a lelkem.

Az történt, hogy Horn Gyula, letéve az esküt – Isten engem úgy segéljen nélkül – átsétált a miniszterelnöki dolgozószobájába, és elsőként aláírta a rádió- és tévéelnökök kinevezési okmányait Göncz Árpádnak való felterjesztés céljából. Közben még folytak a hatpárti egyeztetések, ugyancsak a Parlamentben, avagy a Fehér Házban.

Horn Gyula gyakorlatias emberke. Tudja, hogy a hatpárti egyeztetés művirágkészítés. Eredménye csak az lehet, hogy odateszik a négy kis ellenzéki pártocska egyetértését a felterjesztéshez. Így szebb. De, ha nem tehetik oda, baj akkor sincs, hiszen a kérdés el van döntve. Ő pedig utazik Triesztbe, aztán Bonnba, nincs ideje eldöntött dolgokkal bíbelődni.

És hát annyi emberrel találkozik a magyar miniszterelnök-ember ezeken a nemzetközi találkozókon, akiről nem is tudja, kinek az embere voltaképpen. Ha aztán egy ilyen látszólag európai illetőségű, valójában egészen más elkötelezettségű ember megkérdezi tőle, vagy a környezete valamelyik tagjától, hogy aláírta-e, hát mennyivel könnyebb, hasznosabb könnyed mosollyal rávágni: persze, aláírtam.

ÉS AKKOR MEGY A TELEFON IDE IS, ODA IS: BETARTOTTA, ALÁÍRTA, a mi embereink lesznek kinevezve. Valahol nagyon megnyugszanak ettől. Horn Gyula kiváló taktikus. Ezt a műhibát ő csak szándékosan követhette el. Az volt a célja vele, hogy egy botrány nyomatékával adja a világ tudtára, hogy jó fiú, mert hiszen azokat, illetve ezeket nevezte ki. Így lesz elfogadottsága azon a nemzetközi porondon, ahol csak az e körből származottak kinevezése igazolhat egy politikust.

És jól számít Horn Gyula, mert az eset belpolitikai disznósága úgyis az SZDSZ hiénáira üt, valamint majd Göncz Árpádra, akinek valami dorgálásfélét kell kicsiholnia magából.

Esetleg várni az aláírással, netán megtagadni? No, ne menjünk ennyire messzire. Göncz Árpád sem fog idáig elmerészkedni, de ha netán igen, Horn Gyula akkor is fedve lesz. A kinevezés dicsősége mindenképpen az övé. Az ellenzék meg hadd kiabáljon, azt majd leszereli a sajtó, hiszen arra való.

Egy híradás szerint Giczy György kereszténydemokrata képviselőnek mondta el, hogy már aláírt. Giczy természetesen azonnal fellármázta az ellenzéket. Horn meg nyugodtan csomagolt.

Ha egy kicsit visszalapozunk, azt látjuk, hogy ilyen kezdőbotránnyal annak idején Antall József is élt. Ő az MDF országos gyűlésének nép-nemzeti hevületű sokasága előtt jelentette ki, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni. Akkor tette ezt, amikor a paktumok fedezete már a zsebében volt. Kijelentését kereszttűz alá vette ugyan a nemzetközi sajtó, de komoly baja nem származott, mert tettei már kellő fedezetet nyújtottak arra, hogy ez a kijelentés csak a zajgó népi elemeknek szól. Később az ukrán–magyarral aztán igazolta, mennyire gondolta komolyan ezt a 15 milliót.

 HORN GYULA NYILVÁN NEM TARTOTTA ELÉGSÉGESNEK a saját székfoglaló beszédében tett kijelentését, miszerint ő tízmillió magyar miniszterelnöke kíván lenni, lélekben is, és ezért ennek a botránynak a figyelemfelhívásával mintegy szűkítette a kört.

Reméljük, csak kifelé.

No persze, ha ezek fogják vezetni a két nagy nemzeti intézményt, akkor a magyarság tudatára, nemzeti önazonosságának megélésére, ifjúságának szellemiségére, egyáltalán a magyarként létezésre igen nehéz évek várnak.

Ez viszont éppen ezzel a szándékolt sietséggel, műhibával együtt Horn Gyula nagyfokú felelőtlenségére hívja fel a figyelmet. Vajon miért is állnak közelebb szívéhez a kinevezésre felterjesztettek, mint Glatz. Akivel egy kormányban dolgozott, állítólag sikeresen, és Kósa Ferenc, aki pártjának népi oszlopa. Vajon mikor fog megszűnni Kósa panasza, hogy ő némely gondolataival mind a Népszabadságból, mind a Magyar Televízióból úgyszólván száműzve van?

Nem talán az ilyen s efféle kérdések elől menekült ebbe a botrányba az újsütetű magyar miniszterelnök?

Rosszul ítélnénk azonban, ha mindebben csak negatívumot látnánk. Azt is meg kell nézni, hogy milyen környezetben történik mindez. Nos, ez bizony Moszkva határozott erőre kapásának viszonyai közepette történik. A nem túlságosan jelentős és függetlennek semmiképpen nem mondható Fehéroroszország Moszkva-barát elnököt választott, csakúgy, mint a komoly jelentőségű Ukrajna. Ugyanakkor erősödik a hadiipari lobby Oroszországban. Akár egyoldalúan is meg kívánják szegni az Irak és Líbia elleni fegyverembargót, valamint helyre akarják állítani a hagyományos barátságot Indiával, ami ismételten csak hatalmas fegyverszállításokat jelent.

A hadiipar készpénzes. Horn Gyula tehát csak akkor számíthatna moszkvai támogatásra, ha rendelhetne.

 EZENKÍVÜL EGYKORI ÁRULÁSAIRA IS EMLÉKEZNEK. Ez nem maga a határmegnyitás volt, hanem azok a német számlára utalt információk, amelyek a Kreml valódi szándékait tartalmazták a gorbacsovi időkben. Tehát támaszték kell Horn Gyulának. Sajnos, csak ehhez az eszdéeszes, régi-régi, restrikciós magyarnyúzó politikához keres segítőket. És mivel keleti támaszték változatlanul nincs, oda fordul érte, ahová tud.

Az Antall-kormány 4 évig vegetált hótt ugyanilyen feltételek között. Most megkezdte kiváló taktikai húzásokkal ki tudja mennyi időre tervezett vegetálását a Horn-kormány. Valakik arra ítélték Magyarországot, hogy ezekben a döntő években, akármilyen választási eredmény után vegetáló kormányával együtt vegetáljon maga is.

 VALAKIK ATTÓL FÉLNEK, HOGY ITT EGY MAGA URA MAGYAR TÁRSADALOM ALAKUL KI. Nem fogyatkozó néppel, erősödő magyar polgársággal. Legyen a magyar fegyvertelen. Értve ezen az igazság és a szellem mozsárágyúit is.

(1994)