vissza a főoldalra

 

 

 2015.08.14. 

Faliújságtender: Két volt SNS-es miniszter állhat bíróság elé

Az első Fico-kormány elhíresült faliújságtender-ügye bíróság elé kerülhet. A rendőrség befejezte az évekig tartó vizsgálatot, amelynek eredménye: vádemelési javaslat a közbeszerzés manipulálásának alapos gyanújával. Öt személyt, köztük két volt minisztert is az említett bűncselekménnyel gyanúsítanak.

A döntés most az ügyész kezében van, amely jelenleg a hat évnyi rendőrségi vizsgálati anyagával ismerkedik, erősítette meg a TA3-nak Martin Wäldl, az országos rendőr-főkapitányság szóvivője. Ha vádat emel, s valószínűleg erre kerül majd sor, a választások előtti kirakatper tanúi lehetünk majd. A hírtelevíziónak a gyanúsítottak közül Marián Janušek (SNS) ex-miniszter nem volt hajlandó az ügyről nyilatkozni, annyit azonban elmondott, hogy ártatlannak tartja magát, s az egész eljárást politikai indíttatásúnak véli. Utódjának, Igor Štefanovval nem sikerült felvenni a kapcsolatot a televíziónak. Ő azonban a kezdetektől állítja, rendben volt a tender. Az egyik napilapnak még márciusban azt nyilatkozta, hogy kicsit fél a börtöntől. Na nem azért, mintha bűnös lenne, hanem amiatt, mert tudja, hogyan működnek nálunk a bíróságok.

 A faliújságtender-botrány szálai 2007-be, az első Fico-kormány idejére nyúlnak vissza, amikor is az akkori, Marián Janušek vezette építésügyi és régiófejlesztési tárca csupán a minisztérium épületének egyik zárt folyosóján függesztette ki uniós alapokra vonatkozó  pályázatát 3,6 milliárd korona értékben. A tárca megbízását végül a tenderről egyedüliként tudomást szerző cég szerezte meg. Az eset kitudódott, az ellenzék jóvoltából botránnyá duzzadt, amelynek következtében egymás után két nemzeti párti miniszternek, Janušeknek és az őt követő Štefanovnak is távoznia kellett. Őt már 2012-ben bűncselekménnyel gyanúsította meg a rendőrség, ő is és elődje akár 12 évnyi szabadságvesztésre is számíthat.

 

BA, Felvidék.ma