2015.08.14.

Csurka István: KÉT BANKHÍR

Telt, múlt az idő, a beruházás csak nem akart megindulni. A Reichmannok a saját gondjaikkal voltak elfoglalva. Demján pedig jobb híján Kazahsztánban üzletelt. Olajjal. Meg Nazarbajevvel, nyilván. Soros György pedig a német márka megbuktatásával, az angol font térdre kényszerítésével foglalkozott, és mint más nyilatkozataiból tudjuk: a pénze elköltése okozott neki gondot. Itt és másutt. Egyszer csak azonban csoda történt. Jelentkezett valaki a körülbelül 150 millió USA dollárnyi beruházás megfinanszírozójának, a majdan megépült létesítmény vevőjének, annak, aminek kívánják. Egy pénzes cég, amelynek volt éppen elfekvő 150 millió dollárja. Természetesen ez a nagylelkű befektető nem volt más, mint az Országos Takarékpénztár Rt., mindannyiunk szeretett bankja.

Egyes megfigyelők szerint a baloldali győzelemhez az a lappangó közvélekedés is hozzájárult, miszerint, ha „egy Sorosnak és körének szája íze szerint való kormányunk lesz, akkor Soros és köre önteni fogja ide a dohányt”. Egy másik hasonló vélelem szerint jobb beletörődni a túlerő akaratába és megkeresni a velük való együttműködés módját, mert ha nem ezt tesszük, eltaposnak. Ezt egyébként az antiszemitának kikiáltottak sorsa is példázza. Egyelőre még csak a politikából vannak kiszorítva. Egyelőre. Mindenesetre a hang keményedik velük szemben, és nincs, aki megvédje őket. „Elfogadtuk a szovjet hatalmat, fogadjuk el ezt is, hátha ez egy kicsivel jobb lesz.

Meglehet, az így vélekedőknek van némi igazságuk. Ha Soros György valóban hoz ide valamit, akkor mindenképpen több. De ha nem? Ha inkább visz?

Szombaton, 1994. július 16-án két bankhírt adott közre a Népszabadság. Az egyik megtörtént eseményről tudósított. „A magyar Külkereskedelmi Bankot privatizálták.” Mégpedig tőkeemeléssel. Ennek következtében a Bayerische Landesbank 25,1%, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank pedig 16,7% fölött rendelkezik e bank tőkéjében.

Az ügylet szabályszerű. Mindössze az a kérdés, mi szükség volt rá. A Külkerbank biztos lábon áll. Export-import ügyletei, fedezetnyújtásai ma már biztos hasznot hoznak, egyre kisebb a kockázata és a magántulajdon növekvő összgazdasági területnövekedése következtében egyre csökkennek állami feladatvállalásai. Tehát egy jó üzlet külföldi érdekeltségekkel való megosztása történt. A Bayerische Landesbank esetében ez nem nélkülöz némi célszerűséget. Szükség van a bajor kapcsolatra és fontos, hogy a magyar–német export-import forgalom kétoldalú biztosítékokkal rendelkezzék. Az EBRD részvétele már nem ilyen elegáns.

Mit keres egy újjáépítési és fejlesztési célokat szolgáló pénzintézet egy merőben kereskedelmi bankban?

Milyen fejlesztés valósul meg ezáltal? Miért jó az nekünk, ha egy egyébként is viharos múltú és éppen a fejlesztések elhanyagolásán rajtakapott nemzetközi bank teljes betekintést nyer külkereskedelmünkbe?

A másik hír egy bekövetkezendő eseményről tudósított. „Soros ötmilliárddal emeli az OTP Bank Rt. alaptőkéjét.” Ez a hír az első oldalra került, és ugyanúgy kezdődik, mint a Népszabadság más beharangozó, a közvéleményt valamilyen nehezen emészthető eseményre előkészítő közleménye: „Lapunk értesülései szerint...”

Érdekességként említjük meg csupán, hogy ennek az értesülésnek mi is a birtokában voltunk, és csütörtökön, pénteken tervezgettünk egy első oldalas meghirdetést, hogy majd a következő számunkban foglalkozunk ezzel az újabb Soros-ügylettel. Az események azonban most gyorsabban peregnek. A Népszabadság pedig nem hagyta megelőzni magát. Belőtte a közvéleménybe a szenzációt. A vastag betűs címnek az a jelentése az egyszerű olvasó szemében, hogy Soros ötmilliárdot ad. (Ráadásul, minthogy a pénznem a címben nincs megmondva, a jámbor olvasó dollárt is érthet rajta. És egy jót csettint rája…)

Hát akkor nézzük csak meg közelebbről ezt az üzletet. Milyen bank az OTP?

A legjobb, legbiztosabb magyar bank, a magyar bankrendszer zászlóshajója.

Az úgynevezett bankkonszolidációban nem vett részt, mert nem volt rá szüksége. Jelentős tőketartalékkal rendelkezik, kiterjedt országos hálózata van. A kisemberek, a középosztálybeliek és a nagyon gazdagok is itt tartják félretett pénzüket. Évtizedek magyar munkájának és magyar ügyeskedésének az eredménye fekszik ebben a pénzintézetben. Ide folyt be szinte minden évtizedek óta. És a kis kölcsöneinket is innen kaptuk, kisebb-nagyobb kamatra. Ez a bank nem ment, nem mehetett tönkre. Ma is áll a lábán és nincs szüksége tőkebevonásra. Másról van szó. Valaki be akar szállni ebbe a jó üzletbe. Valaki akar a maga számára egy jó üzletet, és ezt jótéteményként, nekünk szükséges befektetésként akarja feltüntetni. S ez Soros György, az MSZP–SZDSZ választók reménysége, korunk pénzügyi Robin Hoodja, ahogyan a külföldi sajtó nevezi. Az ügylet szépséghibái a következők:

– Soros az OTP részvényeit névértéken kapja, holott azok most legalább kétszeres, háromszoros értékűek. Ezért aztán ezt az ügyletet is csak úgy lehet lebonyolítani, hogy előzőleg az ellenzőit, akik szóvá tehetnék a névértéken való részvényeladás és a valós érték között keletkező veszteséget, és felléphetnének a rossz üzlet ellen, előzőleg el kell hallgattatni. Ezért kell a Népszabadságnak előzetesen, mindenkit megelőzve ezt „egy jó hír”-ként tálalnia.

Az ügy első renden az AV Rt. vezérigazgatóságára tartozik. Ott pedig az a Boros Imre van megbízva ezen ügyletek lebonyolításával, előkészítésével, akinek éppen kifelé áll a szekere rúdja és nincs is jelen. Tehát Csepi Lajos elnök-vezérigazgató lép elő végrehajtóként. Villámgyorsan, éppen a kormányváltásra időzítve viszi az igazgatóság elé az ügyet, de pórul jár.

Az igazgatóság még nincs teljesen gezarolozva, és nem szavazzák meg.

Hiszen a vak is látja, hogy önérdek elleni merényletről lenne szó.

Ezért most előbb az ÁV Rt. igazgatótanácsát kell átszervezni. Ez már megkezdődött. Nemsokára már csak olyan emberek ülnek benne, akiknek nem okoz gondot a tíz-tizenöt milliárdos veszteség.

– A másik szépséghiba, hogy Sorosnak még ötmilliárdba se fog kerülni ez a fél OTP. Néhány évvel ezelőtt ugyanis egy vegyes vállalat alakult egy gigantikus üzletközpont építésére. Színhely, a banknegyed, a Belváros. Közvetlenül az MHB, azaz a Magyar Hitelbank mellett.

A céget csupa nagy név fémjelzi. Az egykori Skála-alapító, majd bankszervező és aztán az MHB elnök-vezérigazgatója, Demján Sándor, Soros György, aki most a kormányalakításra hazatérve azt nyilatkozta, hogy magyarországi befektetéseiben azért bízik határtalanul, mert Demján Sándor a barátja és a tanácsadója. Társak még a Reichmann fivérek, a nagy ingatlanügynökök, akik azonban időközben tönkrementek.

A cégalapítás még Demján elvtárs MHB-vezérségére nyúlik vissza. Körülbelül. Apró kis mulasztás: ezek a fényesen gazdag emberek jószerivel egy árva fillért sem tettek le a nagyszabású terv megvalósítására. Az építési telket a magyar partner finanszírozta meg. Az MHB! Demján.

Egyszer csak azonban csoda történt. Jelentkezett valaki a körülbelül 150 millió USA dollárnyi beruházás megfinanszírozójának, a majdan megépült létesítmény vevőjének, annak, aminek kívánják. Egy pénzes cég, amelynek volt éppen elfekvő 150 millió dollárja. Természetesen ez a nagylelkű befektető nem volt más, mint az Országos Takarékpénztár Rt., mindannyiunk szeretett bankja.

Na már most ebből a 150 millió dollárból a nagyon technikás Demján–Soros párosnak aligha jelent gondot kigazdálkodni azt a rongyos ötmilliárdot, amivel megemelik annak a cégnek az alaptőkéjét, amelyiknek semmi szüksége sincs erre.

Ha aztán megtörtént a behatolás, akkor már csak néhány saját kádert kell beültetni azok mellé, akik már bent vannak, akik ezt az üzletet lopva betolták a magyar rendszerváltásba.

És semmi kétség, Soros továbbra is a magyar nép jótevője lesz és marad, hiszen az OTP hasznából soha be nem fizetett tőkéje arányában részesedik. És ez nem csekélység. Az adománycsekket majd az OTP-nél fogja beváltani a derék rászorult, természetesen nemcsak a kezelési költséget kell megfizetnie, részben adományozójának, hanem még a kapott segély is a saját magyar pénze, évtizedek verejtéke, amely az OTP-ben dolgozik.

Végezetül állapítsuk meg tárgyilagosan: mindezért nem Soros és nem is Demján a felelős. Ők olyanok, amilyenek. Hanem első renden felelős az a kormány, amelyik elment, felelős az antallizmus, az előző pénzügyminiszterek, akik felkínálták ezt a helyzetet a mostaniaknak. Nem tudták, hogy miről van szó? Talán Békesitől várták, hogy majd lefújja, attól, azoktól, akik elindították? Nem, ezek most csak a felkínált lehetőséggel élnek.

Mi pedig ezután is naponta, szinte már rituálisan leszünk említve mint szélsőségesek és antiszemiták, mert ahhoz, hogy a nagy kizsákmányolóból a legnagyobb jótevő lehessen, két dolog szükséges: ki kell küszöbölni azokat, akik a nagy csalásokra rámutatnak, és egyúttal el kell altatni a nép veszélyérzetét. Ha pedig azok, akik a turpisságokra rámutatnak, ellenségek, és sorsuk a megkövezés, lásd Csúcs László, akkor sokan még akkor is elfogadják az adományt, ha tudván tudják, a sajátjukat kapják vissza, megkurtítva. Avagy nem így volt ez a szocializmusnak nevezettben végestelen-végig?

(1994)