2015.08.14.

Amit még el akartam mondani

Amit még el akartam mondani címmel jelent meg Németországban Helmut Schmidt legújabb kötete. Olyan nagy hírverést nem csaptak neki, mint 90. születésnapi kötetének, s jellemző módon a bulvár azt emelte ki az idén 97. évét betöltő szerző 237 oldal terjedelemben megjelent művéből, hogy szeretőt tartott. A liberális mainstream azóta nem sztárolja az idős német kancellárt, amióta elmondja véleményét a mostani hibás, Amerika által vezényelt és Európa által követett geopolitikáról. A műről szóló ismertetők szerint önleleplező könyvet írt a házasságtörésről. Holott csupán elmondja, hogy negyven évvel ezelőtt valóban viszonya volt valakivel, amelyet nem tartott fenn kancellárként, annak ellenére, hogy a felesége felajánlotta a válást. Helmut Schmidt 1918-ban született Hamburgban. Ott szerezte közgazdasági diplomáját is. A háborúban a Wehrmacht főhadnagya és parancsnokaként brit fogságba esett. Hosszú életéből nem valószínű, hogy ezt akarta volna elsősorban elmondani az, aki 1974-től 1982-ig volt az NSZK kancellárja. Schmidt, miután politikusként letette a lantot, (1987 óta a Bundestagnak sem tagja) a liberális Die Zeithez szerződött: előbb publicistája végül társkiadója is lett. Egy hiteles statisztika szerint – mintegy ezer cikk és esszé, valamint eddig több mint 30 megjelent kötet őrzi írásbeli életművét.

Schmidt nem sokat ad az uralkodó trendre. Inkább szembemegy vele. Közismert, hogy napi két csomag ciginél lejjebb soha nem adta, s manapság neki egyedül elnézik Németországban, ha rágyújt a stúdiókban, de bárhol, nyugodtan füstfelhőbe burkolja magát, ahol csak megjelenik. Nyíltan vállalja láncdohányos önmagát, divatviharok nem zavarják.

Az éppen uralkodó trenddel szembeni megnyilvánulásának volt tekinthető annak idején az is, amikor egy háttérbeszélgetésen a jelenlévők megrökönyödésére kezelhető, sőt békeszerető emberként jellemezte Brezsnyevet, (összehasonlítva egy esetleg utána következő keményvonalassal). Leonyid Iljics a róla elnevezett pangás ikonjaként szenderült jobblétre. Az életében politikai vezetőkkel váltott csókjairól, meg a doktrínájáról elhíresült szovjet pártfőtitkárban Helmut Schmidt meglátta a nyugati (fogyasztói) társadalom rajongóját, aki luxusautó gyűjteményének volt rabja. Helmut Schmidt bölcsen konstatálta Brezsnyev megrökönyödését Hamburg-Langenhorni lakásának láttán, nem fért a fejébe, miért nem él fényűző környezetben: mások szerint a magasra jutott muzsik egyszerűen kiröhögte a kancellárt. Helmut Schmidt kancellársága alatt egy egészen rendkívüli esete is adódott, amellyel kapcsolatban kemény döntést kellett hoznia. Nem habozott. Ez a Vörös Hadsereg Frakció, a RAF-fal való végleges leszámolás volt. A Baader Meinhof csoport 1972-ben sorozatos merényleteket hajtott végre Nyugat-Németországban. Alapítóit, Andreas Baadert, Ulrike Meinhofot, Gudrun Ensslint 1974-ben elfogták és a stammheimi börtönbe zárták, ahol a hivatalos verzió szerint 1977-ben mindannyian öngyilkosok lettek.

Talán ennek a megrázó mozzanatnak is betudható, hogy műveinek témája: a lehetséges jövőbeni politikai-gazdasági irányzatok és azok társadalmi következményei valamint a civilizációt fenyegető veszélyek. Politikustól talán szokatlanul, saját ballépéseit is nyíltan az olvasóközönség elé tárja. Schmidt kancellár meglátásaira érdemes odafigyelni, ő ugyanis körülbelül három évtizede már Kínáról mint az egyik, a XXI. századot meghatározó hatalomról beszél. A méltán rendkívüli, történelemformáló személyiség hírében álló gondolkodó 94 évesen egy nagy ázsiai körutazásra indult, amelynek során találkozott a szingapúri és a kínai állam vezetőivel, akiket barátjaiként emlegetett úti összefoglalójában.

E legutóbb megjelent kötetének a korábbiakénál kissé hűvösebb fogadtatása megint a trenddel szembeni megnyilvánulásaival magyarázható. „Súlyos tévedés volt”, mondja az amerikaiak iraki beavatkozásáról, és elítéli utólagosan is a NATO katonai fellépését a Balkánon, a gazdasági világválságot pedig a kapitalizmus nagyon mély válságának nevezte.

Ugyancsak erősen bíráló hangot ütött meg a Die Zeit című hetilapnak adott interjújában, melyben a Nyugat szankcióit egyenesen „ostobaságok”-nak minősítette s az uniós szankciós rendszer következő fokozatát a gazdasági büntetőintézkedések életbe léptetését még nagyobb oktalanságnak. Ezeket az intézkedéseket nemcsak az oroszok, hanem a Nyugat is megszenvedné – mondta. Helmut Schmidt szerint a történelemtudományban máig vitatott kérdés, hogy létezik-e ukrán nemzet. Korántsem biztos, hogy a Krím elcsatolása nemzetközi jogot sért. Aki pedig Putyin fejével gondolkodik, az nagyon is megértheti őt. A volt szociáldemokrata kancellár szerint rossz válasz szankciókkal fenyegetőzni akkor, amikor a Nyugat olyan hibás politikát folytat, mint az ukrajnai válság során. Az ukrajnai válság értékeléséhez a történelem alkalmasabb eszköz, mint a nemzetközi jog. „A kilencvenes évek elejéig Nyugaton senkinek sem voltak kétségei afelől, hogy Ukrajna és a Krím Oroszországhoz tartozik” – mondta Helmut Schmidt. A szankciók mellett az sem volt okos döntés, hogy megszakítják a G8-csoport keretében folytatott együttműködést Oroszországgal. A csoportnak éppen most kellene összeülnie, hogy tárgyaljon az ukrán válságról. Ez „sokkal inkább szolgálná a békét, mint a fenyegetés a szankciókkal” – mondta a publicistaként tevékenykedő német szociáldemokrata politikus. Helmut Schmidt szerint a Nyugat akkor is hibát követ el, amikor a kelet-ukrajnai orosz beavatkozás veszélyére figyelmeztet, mert így azt sugallja, hogy „szükségszerűen ez a következő lépés, amivel valószínűleg felkelti az orosz fél étvágyát”.

Sz.