vissza a főoldalra

 

 

 2015.08.14. 

Az agrárszakma ünnepe

Megújul az OMÉK

A helyi termékek seregszemléje lesz a 77. Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár (OMÉK), amelyet szeptember 23–27. között rendeznek meg a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Lipcsey György vezérigazgató-helyettest arról kérdeztük, hogy mi a megújulás lényege, s miként változik meg koncepciójában az idei OMÉK.

 Milyen újdonságokat kínálnak a résztvevők számára?

 – Alapkoncepciójában az idei OMÉK szorosan kapcsolódik a Földművelésügyi Minisztérium által januárban bejelentett Helyi termék éve programhoz. A helyi termékek előállítóinak bemutatásában az OMÉK 2015 koncepciójának legnagyobb újdonsága a régiós megjelenés. A helyi mezőgazdaságot a hozzá kapcsolódó régiós kultúra és táj bemutatásával tesszük érdekesebbé a nagyközönség számára. A kilenc régióból érkező helyi termék előállítók ismertethetik meg áruikat. Kiemelendő, hogy a bemutatáson kívül az egész vásárváros területén értékesíthetik is a termékeiket, ami nagyon jó lehetőség arra, hogy az OMÉK-on megkóstolják a kilátogatók a magyar föld legjavának ízeit. Ezenfelül számos új program lesz az OMÉK-on; az egyik legérdekesebb az Így főz Magyarország ahol a gasztronómiai versenyek díjazottjai, helyezettjei mutathatják be a tájegységek ízeit. A kiállításon az Országos Kéktúra útvonalát is jelzik, s egymás mellett leképezve bejárhatók lesznek a turisztikai régiók és a nemzeti parkok.

 Szakmai konferenciára is sor kerül?

 – Összesen 35 konferenciát szervezünk, s természetesen azok közül a legjelentősebbek az agrárszakmai témájúak – de a területfejlesztés, vidékfejlesztés, agrárszakképzés és a borászat témakörében is lesz konferencia. A kiállításon „bortúra” keretén belül a borrégiókat járhatják be a vendégek.

 Tehát akkor az Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár így kapcsolódik a turizmushoz?

 – Az egykori Agrármarketing Centrum 2012 óta a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatóságaként belül működik, tehát ez a fő kapcsolódási pont. A megújult országpromócióban a jó minőségű magyar termék, a turizmus, a gasztronómia és a bor egymást kiegészítve jelenik meg, kiemelten hangsúlyozva hazánk értékeit.

 Térjünk rá a szakmai kiállításra.

 – Hagyományosan megrendezzük a mezőgazdasági gépek kiállítását és vásárát is. Emellett az OMÉK-Kert nagyon lényeges a dísznövénytermesztő ágazat számára. Élőállat-bemutatásra is sor kerül, melyet évek óta nagy számban tekintenek meg a látogatók.

 Csak magyarországi termelők mutatkozhatnak be a vásáron, vagy határon túliak is?

 – Természetesen a határon túlról is érkeznek kiállítók. Annak a határon túli kiállítónak, aki nem tudja magát regionálisan elhelyezni, egy központi standrészen biztosítunk helyet.

 Mennyit kell fizetniük, s mely szervezet felé az agrárszakma résztvevőinek, hogy megjelenhessenek a kiállításon?

 – Nem változtak a két évvel ezelőtti kiállítói díjak, sőt a helyi termék előállítói kedvezményre is jogosultak. A pontos összegről az omek.itthon.hu honlapon tájékozódhatnak. A látogatói díjakon sem változtattunk, az iskoláscsoportok pedig, kísérővel együtt térítésmentesen nézhetik meg a kiállítást.

 A célok között szerepel az is, hogy a látogatók később felkeressék azokat a tájakat, melyeknek ízei elnyerték a tetszésüket?

 – Természetesen, hiszen ha elutazunk valahová, akkor szeretjük megkóstolni a helyi specialitásokat. A helyi termék ezen a ponton is csatlakozik a turizmushoz, mert nem csak a táj szépségeiben gyönyörködünk utazásaink alatt. A helyi termékek csoportjába az élelmiszereken kívül a kézműves termékek is beletartoznak.

 Említettük a régiós kultúra és a táj bemutatását. A magyar táj és a magyar élelmiszerek elválaszthatatlan egységet képeznek. Ezért hozta létre a Magyar Turizmus Zrt. tavaly a KAMRAPOLC programot?

 – Ezzel a programmal olyan közösségi összefogást valósítunk meg, amely valamennyi részt vevő agrárpiaci szereplő közös érdekét szolgálja. A vidéki KAMRAPOLC-okon a tájegységre kifejezetten jellemző, a közelből származó helyi agrár- és kézműves termékeket vonultatnak fel. Ezáltal a hazai és külföldi fogyasztók is széleskörűen megismerhetik azokat a párjukat ritkító minőségi termékeket, amelyeket évszázados hagyományok formáltak országszerte.

 

Medveczky Attila