vissza a főoldalra

 

 

 2015.08.21. 

Álomtarisznya színház Bölönben

Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) 2015. augusztus 6-9. között Bölönben szervezte meg a XIX. ODFIE Színjátszó találkozót, mely idén a SzínBOLONdos nevet viselte. A Magyar Unitárius Egyház ifjúsági szervezetének közművelődési csúcsrendezvényére 14 színjátszó csoport nevezett be, a helyi unitárius ifjúsági egyletek képviseletében. A következő településekről érkeztek színjátszó csoportok: Barót, Bibarcfalva, Erdőfüle, Homoródalmás, Kissolymos, Kolozsvár, Korond, Marosvásárhely, Nagyajta, Sepsiszentgyörgy, Szentábrahám, Torda, Ürmös, Vargyas. Rajtuk kívül számos műélvező vett részt a találkozón, így a résztvevők létszáma elérte az 570-et.

 A rendezvény csütörtök délben érkezéssel, beiratkozással, elszállásolással kezdődött, délután pedig ünnepélyes zenés-zászlós felvonulással köszöntötték egymást és a falubelieket a Bölönbe érkezett fiatalok. Az üdvözlő beszédek után a színjátszó csapatok mutatkoztak be, majd este színpadra lépett a helyi ifjúsági egylet. A napot hatalmas tábortűz zárta, amely mellett a fiatalok jó kedvvel énekeltek. Pénteken és szombaton, a reggeli áhítat után késő délutánig előadásokat nézhettek a résztvevők, valamint a háromfős bírálóbizottság. Az előadások után a csapatok személyesen beszélgethettek a zsűrivel, amelyen belül tanácsokat kaphattak, ez idő alatt a résztvevők kézműves tevékenységen, műhelymunkán vehettek részt. Péntek este a gyergyószentmiklósi Zakuszka diákszínjásztó csoport Tanulni, tanulni, tanulni... című előadását láthatták a fiatalok, majd a napot éjszakai vetélkedő, a Bölön Tour Night zárta. A szombati nap a péntekihez hasonlóan zajlott, a hangulatot a Bagossy Brothers Company koncertje fokozta.

 Vasárnap Fülöp Júlia ifjúsági lelkész, az ODFIE elnöke tartott istentiszteletet. Ebéd után Kolcsár József Zabhegyező című egyéni előadását tekinthették meg a résztvevők. Ezt követte a gálaműsor, amelynek keretében a díjkiosztás következett. Az első helyezést a a kolozsvári egylet nyerte el, második lett a sepsiszentgyörgyi egylet csapata, a dobogó harmadik fokára pedig a tordai egylet csapata került.

 A zsűri különdíját Szentábrahám, a közönség díjat pedig Marosvásárhely vihette haza. Emellett a zsűri hét alakítási díjat osztott ki. Az alakítási díjakat Márton Edit (Homoródalmás), Gyerő Zsolt (Ürmös), Veres Orsolya (Sepsiszentgyörgy), Tana Alpár (Sepsiszentgyörgy), Isztojka Máté (Szentábrahám), Farkas Ábel (Vargyas), Csibi Kriszta (Marosvásárhely) kapta. A díjkiosztást ünnepi vacsora zárta, amit bál követett.

 A rendezvény fő támogatói a Magyar Unitárius Egyház, a Bölöni Unitárius Egyházközség, a Háromszék Felsőfehéri Unitárius Egyházkör, a Bethlen Gábor Alap, az Erdély Mentőcsoport, a Magyar Ifjúsági Tanács, a Communitas Alapítvány és a Mammoth Stage.

 

erdely.ma