|
 2015.08.21.
Csorja
Gergely: A magyarság helye a XXI. században (VII. rész)
–
Demográfiai nehézségek
–
A magyarság létszámcsökkenése
tény. Ezt a tényt három ok idézi elő. Az első, a Nyugati
civilizáció történelmi népeire és úgy általában a jóléti
társadalmakra jellemző ok, a születések elégtelen száma.
Kevesebb gyerek születik, mint ahány ember meghal, így a tartós
fogyatkozás elkerülhetetlen. A születések számának csökkenése
elsősorban nem az alacsony életszínvonalra, hanem sokkal inkább
a jólétre vezethető vissza. Egyrészt a jóléti társadalmak
polgára annyi elfoglaltság, hobbi, szórakozás közül választhat,
hogy a saját gyerek inkább gátolja a boldog szórakozást,
mintsem az öröm forrása lenne. Másrészt a sok gyerek veszélyezteti
az elvárt életszínvonalat. Az elvárt életszínvonalat a jóléti
társadalom polgára filmekből, tévéműsorokból, videoklipekből,
illetve magazinokból ismeri és ez a színvonal lényegében
megegyezik a végtelen gazdagsággal. A Nyugat polgárát csak a
kifogyhatatlan bankszámla, a javak bősége boldogítja, mert
mindig van feljebb. Így a gyerektelenséget, vagy az egykézést
éppen a gyermek érdeke indokolja. Hogyan indítanánk el az életben
két-három-négy-öt gyereket, amikor az autó, az új lakás és
a lapostévé törlesztőit is alig bírjuk. Mindezt felerősíti
a kulturális közeg, a különböző szakemberek, nevelési tanácsadók
és családsegítők tudása, akik családtervezésre sarkalják a
polgárokat. És bizony, ha az elvárt életszínvonalat nézzük,
akkor a racionálisan tervezhető gyermekek száma egy és nulla
lehet.
Persze a fogyasztói
társadalom, az egydimenziós ember végtelen harácsolása
mellett, azért vannak, akik mégis a gyerek, a több gyerek adta
boldogságot választják. Vannak, de kevesen.
A második ok a
határon túli magyarok feloldódása. A felvidéki, délvidéki
és erdélyi magyarok vegyes házasságok, és a nem magyar
iskolaválasztás miatt is fogyatkoznak. A határon túli magyarok
létszámának csökkentése a környező államok tudatos politikája.
A legegyszerűbb módszer a magyarlakta területek fejlesztéseinek,
támogatásának elszabotálása, a térségből a pénz elvonása.
Ehhez adódik a magyar nyelv használatának tudatos, büntetésszerű
visszaszorítása. Mindezek eredményeként egyre kevesebb magyar
él a környező országokban.
A harmadik ok a
kivándorlás. A kivándorló családok második generációja
jellemzően nem, vagy alig beszél magyarul, és ha magyarnak
tartja is magát, lényegében a magyarság számára elveszett.
Ez a három tényező együttesen eredményezi az ENSZ előrejelzésnek
alapját, miszerint 2050-re Magyarországon 8,3 millióan, 2075-re
7,2 millióan, míg 2100-ban 6,5 millióan élnek majd.
Az ENSZ jelentése
természetesen nem tér ki arra, hogy az itt élők közül hányan
lesznek magyar identitásúak és hányan gondolják magukat nem
magyarnak, vagy magyarnak is. Azaz, ahogy az előző fejezetben láttuk,
a 6,5 millió itt élő emberből feltehetőleg legalább 3-4
millió magyar-cigány identitású lesz, és jelentős részük mélyszegénységben
él.
Ezekben az
adatokban az esetleges népvándorlások, nagyarányú betelepülések
nincsenek benne. Elképzelhető ugyan egy több millió embert érintő
betelepítés, de a valószínűsége csekély, így ezzel most
nem foglalkozunk.
A fenti tendencia
nem magyar jelenség. Az ENSZ szerint Szlovákia közel 5,5 milliós
lélekszáma a XXII. század elejére 3,7 millióra zuhan majd.
Ukrajna jelenlegi 44 milliós népessége 26,4 millióra csökken
a következő 85 év során.
Románia jelenlegi
20 milliós népessége 2100-ra gyakorlatilag megfeleződik, így
keleti szomszédunkban csupán 10 millióan élnek majd. Szerbiában
7,1-ről 5,3 millióra esik vissza a lakosság száma. Horvátország
lélekszáma a jelenlegi 4,2 millióról 2,6 millióra csökken, míg
Szlovéniában csak 1,7 millióan élnek majd 2100-ban a mostani
2,1 millió helyett.
Ezekkel az
adatokkal szemben a világ népessége feltehetőleg exponenciálisan
növekszik, az elkövetkező évtizedekben, így 2100-ra valahol
15 és 20 milliárd közé teszik az emberek számát a földön.
A politikai instabilitás a Közel-Keleten és Afrikában
mindehhez a világtörténelem legnagyobb népvándorlási hullámát
indíthatja el. Egyes becslések szerint az elkövetkező években
950 millió ember kel útra, hogy a hazától távol találjon megélhetést,
biztonságot.
A korábbi
fejezetekben tárgyalt jelenségekkel együtt az amúgy is szerény
létszámú magyarság csökkenése, illetve strukturális átalakulása
a ma ismert magyar identitást bizonyosan átrajzolja, sőt felvetődik
a keresztény alapú, a Nyugat szerves részét képező magyarság,
a mostanáig alakuló államalkotó, szuverén magyarság eltűnése,
vagy jobb esetben eljelentéktelenedése.
Ezt a folyamatot
ciklusonként átalakuló szociális intézkedésekkel, családsegítő
programokkal vagy ösztönzőkkel nem lehet megfordítani. A
magyar társadalom, külső elnyomó hatalom nélkül pedig nem tűr
a magánéletbe, az egyén sorsába beavatkozó kényszereket,
melyek a nőket, vagy családokat gyerekvállalásra kötelezik.
Ide tartozik az abortusz teljes betiltása is. Az ilyen típusú
tiltás, bár a születések számát megnövelné, és ezzel együtt
természetesen számtalan egyéni sorstragédiáit is okozna, ma
nem vihető keresztül.
A magyarság csökkenésének
megállítása szinte lehetetlen feladat elé állítja a döntéshozókat.
Ma az egyetlen lehetőségünk, melyet tulajdonképpen meg is próbálunk
kihasználni, hogy az ilyen körülmények között is több
gyereket felnevelő családokat agyontámogatjuk, és közben
minden eddiginél szélesebb körben keressük az esetleges megoldás
felé vezető utat.
Ez a keresés csak
akkor járhat sikerrel, ha nem egy, nem kettő, hanem minden kormányzati
cikluson keresztül nagy energiával folyik.
|
