vissza a főoldalra

 

 

 2015.08.21. 

Miért mosolyog a Dnevnik székházának ablakából a szerb kormányfő óriásposztere?

A legnagyobb múlttal rendelkező vajdasági médiaház ablakából mától Aleksandar Vučić kormányfő óriási képe mosolyog az arra járókra, írja az Autonomija portál. Noha a pártvezér képével üzenik, hogy a párt büszke új székhelyére, a Szerb Haladó Pártban nem kívánták kommentálni a beköltözést Vajdaság legrégebbi médiaházába.

Az Autonomija portál magyarázatot kért a párt helyi szervezetétől, de nem kapott. Falakba ütköztek akkor is, amikor a Dnevnik Rt. igazgatójához, Svetozar Karanovićhoz fordultak. Az igazgató állítólag évi szabadságát tölti, míg a fő- és felelős szerkesztő, Dragan Milivojević előbb azt mondta, hajlandó a beszélgetésre, de később már nem jelentkezett a telefonhívásokra.

 Nedim Sejdinović, a Vajdasági Független Újságírók Egyesületének munkatársa úgy véli, az a tény, hogy a média és egy politikai párt osztozik a helyiségeken, egyértelműen azt az üzenetet közvetíti, miszerint az adott médium nyíltan a hatalom pártjára állt.

 “Mondhatjuk azt, hogy most a Dnevnik székháza is hasonlít magára a Dnevnik napilapra, amely szerkesztéspolitikáját tekintve rendkívül közel áll a hatalomhoz. Ami azonban igazán megrémít, az az, hogy az újvidéki polgárok nem látnak abban semmi furcsát, hogy a Dnevnik épületének ablakából a kormányfő tekint le rájuk a párt szimbólumainak társaságában”, véli Sejdinović.

 A Szerb Haladó Párt voltaképpen már hónapok óta a Dnevnik székházában “lakik”, de a nyilvánosság erről csak a kormányfő mosolygó képének elhelyezése után szerzett tudomást. A párt csak a számos bérlők egyike, akik a sajtószékház épületét bérlik, ám az hétpecsétes titok, hogy ezt milyen feltételek között teszik, fizetnek-e érte és ha igen, mennyit.

 Az adott helyen a havi bérleti díj általában 5 és 10 euró között mozog, négyzetmérenként. Kérdés azonban, hogy a Szerb Haladó Párt valóban fizet-e az amúgy nem túl rózsás anyagi helyzetben lévő Dnevniknek. Az egyszer hatalomra kerülő politikai pártok ugyanis általában nagyon alacsony, szinte jelképes összegért bérlik a város tulajdonában lévő helyiségeket, s ez akkor sem szokott változni, ha az adott párt ellenzékbe szorul, írja az Autonomija portál.

 

Vajma.info