vissza a főoldalra

 

 

 2015.08.21. 

Az Erzsébet-táborok alkalmat adnak a tehetséggondozásra is

Az Erzsébet-táborok fontos helyszínei a tehetséggondozásnak, amelyet kiemelt feladatként kezel a kormányzat - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.

Az Erzsébet-program keretében neves sportolók, művészek foglalkoznak a táborokban a gyerekekkel. Tehetségek után is kutatnak, akiknek a fejlődéséhez hozzájárul a kormányzat Talentum-programja is - közölte Novák Katalin.

 Mindez annak köszönhető, hogy az étkezési utalványok forgalmazásának haszna nem egy multinacionális céget gazdagít, hanem egyebek mellett a magyar gyerekek pihenését, tehetséggondozását segíti - tette hozzá a politikus.

 Ezen a nyáron több tízezer gyerek vesz részt az Erzsébet-programnak köszönhetően táborozáson a Balaton partján és Erdélyben. A szülőknek pedig csupán jelképes összeggel, például egy hétre mindössze ezer forinttal kell hozzájárulniuk a költségekhez - mondta.

 

(MTI)