vissza a főoldalra

 

 

 2015.08.28. 

1999-ig kellet várni, addig még beszélni sem mertek róla

Valóságos kálváriát jártak a francia asszonyok, mert német katonát szerettek. Megbélyegezték, lekopaszították, sokukat meztelenre vetkőztették, majd szurokba és tollba hempergették őket, hogy végül internálótáborokban vagy börtönben kössenek ki.

70 évvel a normandiai partraszállás és a II. világháború befejezése után a német apától és francia anyától származó gyermekek sorsát feldolgozó kutatások során megdöbbentő tények kerültek napvilágra. 1999-ben jelent meg először erről a témakörről összefoglaló értékelés. 1942 és 1943 között 50-80 ezerre tették azoknak a francia nőknek a számát, akik német katonákkal estek szerelembe.

2003-ban készült el Christophe Weber és Olivier Truc A boche-ok gyermekei című dokumentumfilmje. (A boche a németek francia gúnyneve). A párizsi L’Express című hetilapnak nyilatkoztak az érintett asszonyok közül is, akik arról tanúskodtak, hogy ők is, gyermekeik is valóságos kálváriát éltek át a háború után. Megbélyegezték őket, levágták a hajukat, sokakat meztelenre vetkőztettek, és mint a középkorban, előbb szurokba majd tollba hempergették, hogy végül internálják, börtönbe zárják őket.

Már 1942 februárjától a illegális lapban a következő szöveg látott napvilágot: Magatokat franciáknak nevező nőstények, akik odaadtátok testeteket a németeknek, megnyírunk benneteket, és Eladta magát az ellenségnek feliratú táblát akasztunk a hátatokra. Homlokotokra tüzes vassal égetünk horogkeresztet.

Miért vállalták mégis a nők ezeket a veszélyes kapcsolatokat? Ezeknek az asszonyoknak egy része az adminisztrációban dolgozott, és napi kapcsolatban volt a németekkel. Mindegy mit állítanak róluk, őszinte szerelemből születtek a gyermekeik.

A katonáinak 90 százaléka eleinte a behívottakból állt, és sokan közülük nem is rokonszenveztek Hitler rendszerével. Különben ők is kockázatot vállaltak, hiszen a náci faji törvények büntették a vegyes házasságot.

A kapcsolatoknak a franciák részéről ilyen kegyetlen megítélése barbarizmus. Az a gyerek, akit az ellenség nemzett, szimbolikusan és csírájában a francia nemzet eltűnését jelentette. Az a gondolat is elviselhetetlennek tűnt, hogy a totális háború idején voltak, akik kivonták magukat a közös szenvedés alól. Nem csoda tehát, hogy ilyen légkörben a bűnbe esett asszonyok, anyák többsége titkolta a kapcsolatot. Sokan életük végéig.

 

czyla