vissza a főoldalra

 

 

 2015.08.28. 

SÁRGABARACKMAG HADMŰVELET

Az unokatestvéremék kertje nekünk maga volt a Kánaán. De ez így nem pontos, mert azt a kertet akkorra már államosították a rajta lévő emeletes házzal együtt. Szerencséjük volt, hogy a rákosi rezsim alatt a saját emeletes házuk félszuterénjében meghúzhatták magukat. Mert az emeleti lakásaikba idegeneket költöztettek. De legalább nem telepítették ki őket. Ügyes ember volt a családfő, nem került soha konfliktusba az új honfoglalókkal. Helyette csendben dolgozott, a szuterént szép lassan komfortossá tette. Átmenetinek tekintette az idegenek helyfoglalását. Semmi sem tart örökké, mondogatta. Így lett újra otthona az elvett helyett, mert az volt a belső meggyőződése, hogy a törvény szerint az mégiscsak az övé, hiába vették el tőle. Nem vitatkozott, kivárt, kitartott. Imádkozott és dolgozott.

Az új honfoglalók? Ők meg hagyták lepusztulni, amit kaptak. 56’ után, azután ahogy kezdték építeni a lakótelepeket, szépen elszállingóztak a régi házból, a párt segítségével. A modernebbe. A mindig jobbított elvett ház, meg a gyümölcsös kert végül visszaszállt a tulajdonosra. Termett abban a kertben ókécskei szőlőkből származó, korán termő rózsabarack is, hivatalos nevén kajszibarack. A különösen szép, jó húsú, aromás, lédús, ám a héjánál kellemesen savanykás gyümölcs az óta is a kedvencem. A sárgabarack magját sem dobtuk el, kitettük a napra, és aztán törtük fel. Belét mandula helyett ettük, és szerettük. Senki nem tiltotta, pedig a gyerekorvos is tudta, hogy esszük. Mi a barackmagot egykor bőven fogyasztó gyerekek ma már mind benne vagyunk a korban, ugyan szétszéledve élünk itt-ott a világban, de egészségesek vagyunk, hál’ istennek; és olyan hülyeségnek persze nem dőlünk be, hogy a lábgombától a korpás fejig mindenre jó a barackmag. Rózsabarackot legutóbb aranyárban láttam kínálni. Még a magját is pénzért árulják. Nem csoda, hiszen a gyümölcs magjáról állítólagos vegyelemzők azt állítják, hogy a sárgabarack legértékesebb része. Ezt a megállapításukat a hunza népcsoport sárgabarackmagban gazdag étrendjére alapozzák, mely kb. 200-szor több B17 vitamint tartalmaz, mint egy átlagos amerikai, európai étrend – mondják.

A hunzák a pakisztáni- afgán-kínai határvidék szülöttei, rendkívül sokáig élnek, és körükben nem fedezhetőek fel az olyan modern civilizációs betegségek, mint a rák, a szív- és érrendszeri megbetegedések, cukorbetegség, stb.

Na, most ez vagy igaz, vagy nem. 50-50% az esély.

Ezt a történetet meglovagolva, van kft, amely sárgabarackmag kivonatot, sárgabarack magot szemenként, sőt grammonként kínál, természetesen jó pénzért. De nem ez az egyetlen anomália, amely ma a gyógyászati vagy étrend-kiegészítő termékek piacán megengedett. Egy budapesti onkológus, intézetvezető azt állítja, hogy teljesen hatástalan táplálék-kiegészítőkkel szédíthetik a rákos betegségben szenvedőket és hozzátartozóikat némely milliárdos bevételt elkönyvelő gazdasági társaságok, amelyek csodaszerekként forgalmazzák a hatástalan szereiket. Büntetlenül.

Honnan kellene tudniuk a tévéműsorokat még orákulumnak tekintőknek, hogy egy orvosok, patikusok, meg persze kóklerek által ajánlott termék tiltott vagy megengedett? Hatásos vagy hatástalan, esetleg káros. Valakiknek ezt nyilvánvalóvá kellene tenni.

A szélhámosságok áradata zúdul a nézőkre, a különféle kézrátétellel, távprognózissal, jóslással szélhámoskodók TV-műsoraiból, nem szólva a pénzügyi csoportok és befektetők, brókerek és aranytömböket hamisítók semmilyen kontroll alá nem eső tevékenységéről. De nem ez a központi probléma, hanem hogy az államtitkár tulajdonában lévő, ám családja által vezetett cég is árul barackmagot. Rajtakapták. Jól eltángálták. Felszólították szóban és írásban! Azonnal hagyjon fel! Mindennel!

Hányadik cirkusz ez már?

Alkotmányozás, médiatörvény, reklámadó, nyugdíjkassza, kinevezések és visszavonások, kitüntetések odaítélése és visszavonása, alkotmány asztal, és színházi ügyek, Szabadság-téri szobor és Horthy szobor, Nyírő József újratemetése, utazások és lézerblokkolók, ingatlan és trafik ügyek, gazdagodás és demokráciahiány, választások, illiberális állam, migránsok, határellenőrzés most meg ez a sárgabarackmag-hadművelet. Ki törődik már velük? Miért kell ezeknek pedálozni?

Össze sem lehet számolni, milyen okokból támadták már be a kormányt. Érdemes folyton magyarázkodni, igazoló jelentéseket gyártani? Egymást piszkálni? Legyen Hóman Bálint szobra decemberben felavatva és kész!

 

czyla