vissza a főoldalra

 

 

 2015.08.28. 

Elégedettek a hivatásosok az új életpályamodellel

Az eddigi visszajelzések alapján a rendészeti dolgozók többsége megelégedéssel fogadta a július 1-jén bevezetett új életpályamodellt és az illetményemelést is - mondta Zsinka András, a Belügyminisztérium személyügyi helyettes államtitkára.

A helyettes államtitkár felidézte: a hivatásos állományba tartozóknak és a rendészeti szervek civil dolgozóinak, összesen mintegy 60 ezer embernek nőtt az illetménye, illetve a fizetése júliustól.

A beosztotti, tiszthelyettesi, tiszti állománynak átlagosan 30 százalékkal emelkedett a fizetése. A parancsnoki állomány 15-25 százalék közötti fizetésemelésben részesült. A teljes állomány 2016 és 2019 január elseje között további 5-5 százalék átlagos évi fizetésemelést kap - ismertette.

 A hivatásos rendvédelmi szervek közalkalmazottainak is emelkedett a fizetése júliustól 5 százalékkal, majd jövő januártól újabb 5 százalékkal - tette hozzá.

Zsinka András emlékeztetett, hogy komolyabb fizetésemelés csak az első Fidesz-kormány alatt volt a belügyi ágazatban, de a mostani nagyobb mértékű.

 A mostani siker egy hosszú folyamat eredménye - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy nem csak az illetményemelést hajtották végre, hanem új, modernebb szemléletű előmeneteli rendszert is kialakítottak.

 

(MTI)