vissza a főoldalra

 

 

 2015.08.28. 

Védené a fasiszta személyiségek kultuszát Bogdan Diaconu

Eltörölné a fasiszta személyek és szervezetek kultuszának ápolását tiltó jogszabályt Bogdan Diaconu, a szélsőséges Egyesült Románia Párt (PRU) elnöke. A magyarellenes politikus már ki is dolgozta az erre vonatkozó törvényjavaslatot – értesült a Stirpesurse.ro portál. Diaconu indoklása szerint a jogszabály „a kommunizmus áldozatai elleni harc eszközévé vált, akiket a sztálinista törvényszékek idejéhez hasonlóan azzal vádolnak, hogy legionáriusok voltak, csak azért, hogy betilthassák a kultuszukat. A román kultúra jelentős nevei kerültek ezzel egy totalitárius törvény hatálya alá, ami elborzasztotta a közvéleményt, és felháborodást váltott ki néhány kortárs értelmiségi részéről.”

Diaconu úgy véli, a 31/2002-es kormányrendelet, valamint az azt pontosító, most elfogadott 217/2015-ös jogszabály „a román történelem és kultúra megsemmisítésének eszköze” lett.

 „Még az 1907-es felkelést is antiszemitizmussal vádolják, így a jelenlegi törvény alapján már azt sem engedik, hogy megemlékezünk az igazságot kereső, kiéhezett parasztok legyilkolásáról” – fogalmazott Diaconu. A politikus azt is felrója, hogy a fasiszta legionárius mozgalom tagjaként tevékenykedő filozófusról és közgazdászról, Petre Tuteáról a jogszabály értelmében nem lehet utcát elnevezni. „Ugyanakkor Wass Albert minden probléma nélkül lehet iskolák névadója Romániában, a horthysta háborús bűnösök emlékművei pedig zavartalanul trónolnak Erdélyben, amely a második világháború idején a magyar megszállás és politikai bűnök elszenvedője volt” – áll a tervezet indoklásában. Diaconu szerint a jogszabály alapján akár Mihai Eminescu életműve is megkérdőjelezhetővé válik, miközben „a magyar horthysta szervezetek virulnak Románia területén.”

 Diaconu egyébként a Kolozsvári Magyar Napoknak is nekiment, Romsics Ignác történész Horthy Miklós kormányzótól szóló előadását ugyanis, amelyet a rendezvény keretében 19-én tart, úgy kommentálta, hogy a „megszállókat” dicsőítik, miközben a vértanúkat a szemétbe dobják.

 A félreértelmezés forrása szintén a Stiripesurse.ro, amely szenzációként tálalta

a történelmi előadást, a cikk szerzője egyenesen „fasiszta diktátorként” emlegeti a volt magyar államfőt, akit egyébként a náci háborús bűnösök elítélését szolgáló nürnbergi perben csupán tanúként hallgattak ki, majd szabadon távozhatott.

 

foter.ro