vissza a főoldalra

 

 

 2015.12.04. 

Ne váljunk áldozattá

A leghatékonyabb „fegyver” a betörések ellen az előrelátás

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az őszi, valamint a téli időszakban jellemző sötétedés utáni lakásbetörések megelőzésére hívja fel a figyelmet. Sznopek Veronika rendőr főhadnagy: a 65 év felettieket személyesen látogatják meg a rendőrök a megye minden településén. Mindent megteszünk a tolvajok kézre kerítése érdekében. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy 30%-kal csökkent Zala megyében az ismertté vált bűncselekmények száma.

 Miért indította el a „Házhoz megyünk” programot a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság?

 – Rögtön egy helyesbítéssel kell kezdenünk, mert ezt a programot nem mi, hanem az Országos Rendőr-főkapitányság indította útjára. Tehát ez egy országos projekt, és ezért valósítjuk meg Zala megyében is. A „Házhoz megyünk” programnak elsősorban a lakásbetörések, a besurranásos lopások, valamint az idős személyek sérelmére elkövetett trükkös lopások megelőzése a célja. Ezenkívül még az is, hogy a vagyonbiztonság növelése érdekében hiteles forrásból, szakértőktől származó információkkal segítse a lakosságot a veszélyhelyzetek elkerülése érdekében, illetve hozzájáruljon ahhoz, hogy megfelelő vagyonvédelemhez szükséges döntéseket hozzanak az állampolgárok, valamint tanácsokat is ad ahhoz, hogy hogyan előzhető meg az, hogy az előbb említett bűncselekmények áldozatává váljanak. A Zala megyei „Házhoz megyünk” program keretében Zalaegerszegen és Nagykanizsán állítanak fel a rendőrök információs pontokat, és minden hónapban egy héten keresztül a helyszínek közötti két napos váltásban látják el hasznos tanácsokkal az érdeklődőket. Zalaegerszegen az Intersparban, a Tesco Hipermarketben, Nagykanizsán pedig szintén az Intersparban lesznek ezek az úgynevezett kitelepülések.

 A kistelepüléseken élőkről sem feledkeznek meg?

 – Ők is járnak ezekre a helyekre vásárolni. S ha már a kistelepüléseket hozta szóba, akkor lényeges megemlíteni, hogy a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságnak van egy saját programja, amelynek célja, hogy a 65 év felettieket személyesen látogatják meg a rendőrök a megye minden településén. Ez a program folyamatosan zajlik, eddig már közel 30 ezer emberhez jutottak el a kollégáim, és még körülbelül 25 ezer személyt keresnek fel az elkövetkezendő hónapokban.

 Tehát a Zala megyei kistelepüléseken valóban házhoz mennek a rendőrök.

 – Igen, és a „Házhoz megyünk” program is tartalmaz valódi házhoz menetelt, csak annak más a célja. A rendőrök a már említett információs pontokon beszélgetnek azokkal, akik éppen vásárolni mennek, és megkérdezik őket, hogy biztonságban érzik-e magukat, estek-e már bűncselekmény áldozatává. Aki pedig kéri, annak kimennek a házához, és a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara segítségével felmérik az ingatlan veszélyeztetettségét, majd ellátják őket biztonsági jó tanácsokkal.

 Melyek ezek a jó tanácsok?

 – A tanácsok vonatkoznak a biztonsági zárra, a térfigyelő kamera felszerelésére. Azt is elmondják, hogy az értékeket lehetőség szerint falba szerelhető széfben tartsák.  

Meddig tart ez a „Házhoz megyünk” rendezvénysorozat?

 – A 2016. május végéig tartó programot országos vagyonvédelmi vetélkedő zárja majd, amelyen a csapatok településenként vagy városrészenként az alábbi összetételben vehetnek részt: egy nagyszülő, egy szülő, egy felső tagozatos általános iskolás gyermek.

 A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság novemberi közleménye az őszi, valamint a téli időszakban jellemző sötétedés utáni lakásbetörések megelőzésére hívja fel a figyelmet. Mit tehetnek az emberek saját vagyonuk, és életük megőrzése érdekében?

 – Igaz, hogy ezt a címet adtuk ennek a közleménynek, azért azt ki kell hangsúlyoznom, hogy a sötétség önmagában még nem jelent kockázati tényezőt. Ugyanis a betörések jelentős része munkaidőben történik, amikor nincs otthon senki. A leghatékonyabb „fegyver” a betörések ellen az előrelátás. Tehát gondoskodjunk ingatlanunk legoptimálisabb zárhatóságáról, illetve, mivel a kockázatot teljesen kizárni lehetetlen, ezért mindenkinek javasoljuk, hogy kössenek biztosítást. S hogy mit tehetnek a lakosok vagyonuk megőrzése érdekében? A legfontosabb: ne tartsunk otthon nagyobb mennyiségű pénzt, jelentős értékű ékszereket. Helyezzük azt el inkább a bankban! Ha mégis otthon tartják megtakarításukat, akkor azt tegyék el falba, vagy valamilyen bútorhoz rögzített széfbe, és zárják is be!

 Hogy is van ez? Egyesek számára lakásdísz a széf?

 – Ne essünk túlzásokba, ezt nem állítom, de azt igen, hogy Zala megyében az elmúlt egy hónapban több olyan betörés is történt, hogy ugyan volt a házban biztonsági eszköz, de az nem működött, valamint a széf ajtaján rajta volt a kulcs, mikor ellopták, illetve nyitva felejtették. Az is rossz megoldás, mikor a széfet bezárják, de nem rejtik el. Ilyenkor a betörő magával viszi azt, és csak később nyitja ki. A betöréseket leggyakrabban valamilyen nyílászáró felfeszítésével követik el. Ennek ellenére sokan nem vizsgálják meg a bejárati ajtók és az ablakok állapotát. Érdemes pénzt áldozni a rossz minőségű nyílászárók kicserélésére, és a több ponton záródó biztonsági zár, valamint az elektromos ajtóék is védelmet jelent – főleg azok számára, akik anyagilag nem engedhetik meg maguknak, hogy lakásukba biztonsági kamerákat, riasztót szereltessenek fel. Ha valaki hosszabb távollétre készül, azt ne híresztelje el, és kérje meg barátait, szomszédjait postaládája kiürítésére. Érdemes időzítős villanykapcsolókat is felszerelni, mert az azt a látszott kelti, mintha valaki otthon tartózkodna. Nagyon fontos a jószomszédi viszony, mert a szomszédok szemmel tartják a házunkat és akár fel is tudják írni a gyanús autók rendszámait.

 A jószomszédi viszony egy kertes övezetben még elképzelhető. De szociológusoktól tudjuk, hogy a nagy panelházakban szinte senkit sem ismernek névről a lakók.  

– A panelházakban ez valóban nehezebben megvalósítható, de azért a szomszédjaikat legalább látásból ismerik ott is. Ha mégsem ismeri, akkor még mindig meg tudja tenni, hogy a bejárati ajtóra nem írja ki, hogy ő doktor vagy esetleg özvegy. Arra is több példa van, hogy a lépcsőházakat kódokkal látják el, amit senki más nem ismer. Így jelentősen csökkenhet a betörés veszélye.

 Mit tapasztal: mennyire érdekli az embereket a bűnmegelőzés? Vagy inkább azt várják el a rendőrségtől, hogy minél hamarább kézre kerítsék az elkövetőket?

 – Akik még nem voltak bűncselekmények áldozatai, a megelőzést nagyon fontosnak tartják. Főleg az idősebb korosztály tagjai örülnek annak, mikor ellátjuk őket jó tanácsokkal. A már említett „65 év feletti” programunk kifejezetten sikeres volt, mindenhol mondták, hogy jöjjünk máskor is. Sőt nagyon sok hasznos információt közöltek is kollégáimmal. Azokat pedig, akik bűncselekmény áldozatai lettek, főleg az érdekli, hogy hány napon belül fogjuk el az elkövetőket, s vajon visszakapnak-e bármit is ellopott tárgyaikból. Mi mindent megteszünk a tolvajok kézre kerítése érdekében; Zala megyében 30%-kal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma, de minden elkövetőt nem tudunk elfogni, akármennyire jól dolgoznak is a kollégák. Ezért elsősorban az embereknek kell saját magukra és értékeikre vigyázniuk.

 

Medveczky Attila