vissza a főoldalra

 

 

 2015.12.04. 

Cseke Attila: a tulajdonjogot nem veszélyeztetheti egy törvény sem

„Nem támogatja az RMDSZ azokat a törvénymódosításokat, amelyek a tulajdonjogot veszélyeztetik. A tulajdonjog megnyirbálását célozza az a jogszabály-módosítás is, amely szerint az energetikai befektetések és munkálatok esetében az önkormányzatok kötelesek lennének kibocsátani az építkezési engedélyeket anélkül, hogy a befektetőknek a telek tulajdonjogára vonatkozó bizonylatokat be kellene mutatniuk” – hangsúlyozta Cseke Attila, a Szövetség Bihar megyei parlamenti képviselője azt követően, hogy a képviselőház Közigazgatásért felelős szakbizottsága pozitívan döntött az 50/1991-es jogszabály módosításáról.

Cseke Attila kifejtette, hogy jelenleg annak érdekében, hogy bármilyen befektetést végezzen egy adott cég, többek között a tulajdonjogot igazoló papírra és telekkönyvi kivonatra van szükség. „Az energetikai minisztérium javaslata alapján a közigazgatási szakbizottságban sajnos átment az a módosítás, amely révén egy ilyen befektetés esetében, gáz és energetikai területeken vagy éppen kőolaj kitermelés esetén nem lenne szükséges az építkezési engedély kiállításához a tulajdonjog bizonyítása. Ezt azt jelentené, hogyha ez a törvénymódosítás hatályba lépne, akkor ilyen befektetések során, az állampolgárok tulajdonában lévő telkekre tulajdonjogi bizonylat nélkül a befektető gázvezetéket, elektromos vezetéket építhetne, de akár kőolaj kitermelést is végrehajthatna. Az RMDSZ meglátásában mindez Alkotmányt sértő rendelkezés, amely a tulajdonjog megnyirbálását célozza” – ismertette a képviselő, majd hozzátette: a tapasztalat azt mutatja, hogy a nagy állami monopóliumban lévő cégek ma sem úgy viszonyulnak az állampolgári jogok betartását illetően, amely garancia lenne számunkra arra, hogy a tulajdonjogot tiszteletben fogják tartani, amennyiben ez a rendelkezés hatályba lép.

 „Mind az energetikai, földgáz, mind pedig a kőolaj szektorban nagyon sok panasz érkezik az állampolgárok részéről azzal kapcsolatban, ahogyan az állami monopóliumban vagy területi monopóliumban lévő cégek biztosítják a szolgáltatásokat. Ez a törvénytervezet egyértelműen nem az állampolgárok tulajdonjogát tartja szem előtt. A mi célunk az, amennyiben ez plénumi napirendre kerül, hogy ezen törvénymódosítás ne emelkedjen hatályra. Az RMDSZ nem fogja támogatni a plénumi szavazás során sem ezt a módosítást, úgy ahogyan a szakbizottsági vita során sem tette” – hangsúlyozta Cseke Attila képviselő.

 

(erdely.ma)