vissza a főoldalra

 

 

 2015.12.04. 

Plágium gyanúja merült fel Petre Toba belügyminiszterrel szemben

Plágium gyanúja merült fel Petre Toba belügyminiszterrel szemben, ezért a tárcavezető maga kérte az illetékes etikai bizottságot, ellenőrizze doktori dolgozatát. A Pressone.ro hírportál közölt cikke szerint a belügyminiszter 2011-ben megvédett doktori dolgozatának 390 oldalából több mint 250 más tudományos munkákból forrásmegjelölések nélkül átvett szövegrészeket tartalmaz. A cikk szerint Toba nem használt idézőjeleket, és megszegte a tudományos forrásmegjelölés és idézés szabályait.

A belügyminiszter – aki az elmúlt három évben országos rendőrfőkapitány volt – a portálnak úgy nyilatkozott, hogy dolgozata gyakorlati jellegű, és arról biztosította a közvéleményt, hogy jóhiszeműen írta meg. Mint elmondta, a bukaresti I. Károly Védelmi Egyetemen szerzett doktori címet. Dolgozatában a rendőrségi nemzetközi együttműködés szerepét vizsgálta a nem konvencionális fenyegetések megelőzése szempontjából.

A portál szerint a dolgozatban például 14. oldaltól a 21-ikig egy másik tudományos munkából származó szöveg szó szerinti átvétele található úgy, hogy a forrás nincs megjelölve. A portál szerint a másolás könnyen azonosítható, hiszen a belügyminiszter még az alcímeket sem változtatta meg a szövegrészben.

 Dan Suciu, a román kormány szóvivője csütörtökön újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, amennyiben bebizonyosodik, hogy a belügyminiszter plagizált, távoznia kell a kormányból, mert Dacian Ciolos miniszterelnök számára fontos cél, hogy miniszterei feddhetetlenek legyenek.

 A belügyminiszter az oktatási minisztérium hatáskörében működő etikai bizottságtól kérte dolgozatának megvizsgálását. A Mediafax hírügynökség úgy tudja, hogy a testület a következő ülésén napirendre tűzi a belügyminiszter kérését. Már több magas rangú román vezetővel szemben felmerült a plágium gyanúja, a szociáldemokrata Victor Ponta volt miniszterelnök önként mondott le doktori címéről egy hasonló botrány nyomán.

 Ponta esetében két bizottság is megállapította, hogy elkövette a plágium vétségét, de a Ponta-kormány úgy módosította a törvényeket, hogy magas rangú tisztségviselők esetében csak az oktatási minisztérium hatáskörében működő etikai bizottság legyen illetékes megvizsgálni a dolgozatokat, és dönteni arról, hogy szabályosan íródtak-e. A román akadémiai szféra egy része élesen bírálta, hogy az ellenőrzési jogkört elvették az egyetemektől.

 A Ponta-kormány belügyminisztere, Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes esetében is felmerült a plágium gyanúja, de e minisztériumi bizottság megalapozatlannak találta a vádakat.

 

MTI