vissza a főoldalra

 

 

 2015.12.04. 

Kollégiumot kap a Sapientia Sepsiszentgyörgyön

Egyetemi kollégiummá alakítják át a sepsiszentgyörgyi textilgyár egykori leányotthonát, az ingatlant ezt követően a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) diákjai használhatják. Kató Béla, az erdélyi református egyházkerület püspöke közölte, a több mint tíz éve üresen álló épületet már megvásárolta egy helyi cég, és el is kezdődött a felújítás az egyház megbízásából. Kató Béla elmondta, reméli, hogy a kollégiumot már a következő tanévtől birtokba veheti a Sapientia, bár annak működtetéséről a következőkben dönt az egyházkerület.

A városban a munkálatok láttán elkezdődtek a találgatások, sokan attól tartottak, hogy menekülteket fognak elszállásolni az ingatlanban.

 Sepsiszentgyörgyön ettől a tanévtől indult be a Sapientia EMTE kihelyezett oktatási központja, az agrármérnök szakon egyelőre harminc fiatal tanul, tervezik az erdészeti szak létrehozását is. A fiók létrehozásáért a helyi elöljárók lobbiztak, hogy a visszakapott földeken, erdőkben versenyképes gazdálkodás jöhessen létre.

 A bentlakással nemcsak az egyetem, hanem a város is nyer, hiszen az üresen álló, romos épület rontotta a városképet. Az 1879-ben alakult székely szövőgyárat 1999-ben a magánosításkor hatalmas adósággal vette át a belga Drapantex cég, a tartozások miatt nem volt villany, gáz és víz.

 A leányotthonból az új tulajdonos kiköltöztette a lakókat, az ingatlan azóta üresen áll. A gyár vezetősége korábban úgy nyilatkozott, azért nem költenek a külső épületek tatarozására, mert minden nyereséget a termelés korszerűsítésére fordítanak. A gyár igazgatója korábban jelezte, a „leányblokkot” eladnák, azt az önkormányzat is felmérte, de végül az adásvétel elmaradt.

 

(kroniika.ro)