vissza a főoldalra

 

 

 2015.12.04. 

Ülésezett a Székesfehérvári Egyházmegye pasztorális tanácsa

A pasztorális tanács idei ülését 18 fő részvételével tartották meg november 26-án Székesfehérváron. A Spányi Antal megyéspüspök által vezetett tanácskozáson elsősorban az irgalmasság éve pasztorális terveivel foglalkoztak.

A közös imádság után Spányi Antal adta meg az ülés irányelveit.

 Nemcsak célunk van a jövő év során, hanem tervezünk is azért, hogy célunkat elérhessük – fogalmazott, majd elődje, Prohászka Ottokár gondolatait állította a tanács elé, és az örömteli szolgálatra buzdított, rámutatva: megfelelő lelki talaj erre az advent, amely új kezdet, mindig új remény.

 Az egyházmegye közös programjai kiemelt jelentőségűek. A hitoktatás kérdése napjainkban különösen is fontos: akár alkalmas, akár alkalmatlan, találjuk meg annak módját, hogyan osszuk meg másokkal a magunk értékeit és az örömhírt. Fokozottan kell figyelni a családokra és az ifjúságra: járjunk az Úr jelenlétében, akkor tudni fogjuk, mit kell tennünk és lesz bölcsességünk, bátorságunk azt megtenni – mondta a főpásztor.

 Az ülés következő szakaszában Ugrits Tamás irodaigazgató a tanács elé tárta az aktuális pasztorális kérdéseket, imádságot és az egyenes, megoldást kereső beszédet kérve a résztvevőktől.

 Az irodaigazgató először az iskolai hitoktatás tervezésének kiemelt fontosságáról szólt. Rámutatott: a cél, hogy a gyermekek eljussanak a szentségek felvételéig, ami alapjává válhat további keresztény életüknek; az iskolai hitoktatásnak sokszor feladata a gyerekeken keresztül a szülők megszólítása is és a családoknak a plébániai élet felé való irányítása. Ehhez fontos az együttműködés erősítése a papok és a világi munkatársak között.

 Szorosan kapcsolódik mindehhez a hitoktatók száma és felkészültsége, hiszen több okból is fontos a gyermekek megfelelő, személyes megszólítása. Összefogás és egységes fellépés szükséges ezen a területen. Az információs részt az Egyházmegyei Hitoktatási Bizottság honlapon keresztül is igyekszik segíteni – hangsúlyozta Ugrits Tamás.

 Hangsúlyos és sürgető kérdés továbbá az egyházmegye lelkipásztori ellátottságának megoldása – folytatta az irodaigazgató. – Ezen a téren már felvázolódtak a jelenlegi megoldást elősegítő elképzelések, melyek mindegyike a jelenlegi rendszer egyfajta átstrukturálódását is magával vonja az átmeneti nehéz helyzet megfelelő megoldása érdekében.

 Az ülés következő szakaszában Ugrits Tamás elmondta, hogy az irgalmasság éve programjai valójában az eddig megszokott központi programok lesznek. Melyek azonban idén több ponton megújulást hordoznak magukban, a pápa által meghirdetett év témájára koncentrálva telítődnek meg tartalommal. A programok hamarosan megtalálhatók lesznek az egyházmegye honlapján is.

 Az éves programokhoz kapcsolódóan a családpasztoráció részéről Harkai Gábor családreferens atya, az ifjúsági pasztoráció részéről pedig Tornyai Gábor atya ismertették a pasztorációs szakcsoportok jövő évi terveit. A szakcsoportokban szolgáló házaspárok és fiatalok keresik a lehetőséget arra, hogy a családokat, a fiatalokat minél inkább be tudják vonni az egyházmegye közös programjaiba.

 A záró gondolatok során elhangzott, hogy az irgalmasság éve nem egy „langyos víz”, egy „úgyis mindegy, mert irgalmaznak” mentalitás, hanem mindenkinek új lehetőség, amely a jóra indít és jelzi, hogy kaptunk még időt Istentől arra, hogy a jó beérjen bennünk és másokban. Az irgalmasság évébe, az idő és az újrakezdés lehetőségébe való belépést jelképezi majd a december elején Székesfehérváron is megnyíló irgalmasság kapuja.

 A tanácskozást és a tervek ismertetését imádsággal zárták.

 

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye