vissza a főoldalra

 

 

 2015.12.04. 

Fiú divatbabák

„Néhány undort keltő meleg férfi megfertőzte a rómaiak nagy részét” – jelentette ki De Mattei a katolikus Maria Radio egyik adásában. A Római Birodalom bukását „a homoszexualitás és az elnőiesedés elburjánzása” okozta, a katonák ugyanis könnyű prédát jelenthettek a mindenre elszánt barbár hordáknak – állítja az olasz történész.

Roberto De Mattei, történész az olasz Nemzeti Kutatótanács 67 éves vezetője szerint a birodalom Karthágó meghódítása után gyengült meg lényegesen, a „melegek paradicsoma” ugyanis megfertőzte Rómát. Így a birodalom könnyen csúszhatott át 410-ben a barbárok kezébe. A birodalomban elhatalmasodó hanyatlás évtizedek óta foglalkoztatja a filmművészetet is. Annak ellenére, hogy az olasz kormányt korábban nemzetközi ügyekben tanácsokkal segítette és a katolikus egyház iránt tett szolgálatait lovagrendi címmel jutalmazta a Vatikán, a kijelentésén felháborodók lemondásra szólították fel a katolikus De Mattei történészt, és aláírásgyűjtési kampányt indítottak ellene.

Na, én most kezdek félni. Európa nemrég bemutatkozott Conchita-imádatával. De úgy általában is tapasztalom, mintha a férfiak egy részével valami nem stimmelne. A minap például azt hallottam egy férfi celebféleségről, hogy ő is feltölteti a száját. Ennek a műveletnek a szomorú eredményét láthatjuk szirmukat már elhullatott, de valamikor neves, sőt világhíres szereplők arcán. Annyit mondhatok rettenetes. Ami elborzaszt, az, hogy ez az őrület „lecsorog”. A kozmetikában lassan több a férfi, mint a nő: tépetik a lábszőrüket, de a férfi mellkas is óriási átalakuláson ment át, és ezek a férfiak még a nőket is túlszárnyalják piperézkedésben. Életprogram lett a külső: méregdrága arckezeléseket vesznek igénybe, plasztikai sebésszel korrigáltatják szépséghibáikat, szedetik és festetik a szemöldöküket, szempillájukat, a hajukat már régóta. Félreértés ne essék: nem a fiatalos formabontó viselet zavar. Csak az, ha ez a legtöbb amit az illető nyújtani képes. Egyre több papagájszerű fazon bújik elő. A régebbi, ízlésesebb, szerényebb modort megkövetelő időkben sem voltak a szívem csücskei ezek az alakok, de ez a mostani „sikk” a lehetetlen szabású és/vagy rikító zakók amint virsliként tekerednek vékony, szemmel láthatóan erőtlen karjaikra, csenevész törzsükre, kihangsúlyozva könnyűségüket. Hát mit mondjak. Kétségbe vagyok esve. Mi lesz ebből? Azt mondják nekem, nem minden fiú divatbaba homoszexuális, van amelyik metroszexuális s a kettő nagymértékben különbözik. De arra az okosoktól sem kaptam választ, igaz-e a szóbeszéd, hogy a média világában és bizony egyes színházakban is az ún. szereposztó pamlagokon már régóta fiúkák fekszenek. Egyenes, hagyományos, a természet által adott nemi identitással ma már semmire sem lehet menni. Uncsi.

 

czyla