vissza a főoldalra

 2015.12.11. 

Aki eddig az anyagban hitt, most rájött, hogy Isten nélkül még önmagát sem ismeri

Botka József: A láthatatlan Isten

A délvidéki Msgr. Botka József prelátus, esperes úgy véli, hogy a háború előtti nemzedékek egymást szerető, harmonikus közösségében nőttek fel. A keresztény családok szilárd erkölcsi házasságban éltek. A gyermekek jól neveltek, a szülők dolgos, szorgalmas falusiak, munkaszeretők. Testileg és lelkileg egészséges erkölcsi családi kör. Káromkodásról, lopásról, hazugságról, hitetlenségről szó sem lehetett. Ebben az egyensúlyos életközösségben súlyosabb megbetegedés szinte nem is fordult elő. A rákos betegség ismeretlen fogalom volt. A lelki kiegyensúlyozottság alapja az egészséges testi életnek. Korunk istentagadása Botka atya szerint bizony nem ártatlan dolog. De miért is? Mert a vallástalan immunrendszere hamarabb feladja a küzdelmet. Az Istennel való kapcsolat elveszítése céltalansághoz vezet. Legyengül az egészségvédelmi rendszer, s ha a lélek feladja a küzdelmet, akkor akár egy ártatlannak nevezett vírus is megrendítheti, leszerelheti az embert.

A prelátus azt hangoztatja, hogy a XX. század háborús korszaka itt hagyta örökségül az ateizmust. A hittagadás nyomán egyre több az öngyilkosság. Az emberek megélik a céltalanságot, a reménytelen helyzeteket. Isten segítségét viszont elbizonytalanította a hitetlen környezet. A depresszió világpánikról tesz tanúbizonyságot. Az orvosok tehetetlenek a napi tömegekkel szemben. Az idegbetegség egyre terjed. Mind több a meg nem értés és a gyűlölködés. Nincs, aki vigaszt nyújtson, az embernek üressé válik az élete. Tonnaszámra szedi a nyugtatószereket. Úgy látszik, Marx ezt sem látta előre, éppen ezért nagyot tévedett, amikor azt mondta: „A vallás ópium a népnek!” A valóságban a vallástalanság és céltalanság nyomán kezdődött el az ópium használata, a szenvedélyes dohányzás és alkoholfogyasztás. Jelenleg éppen a vallási szervezetek azok, amelyek ezeknek a szerencsétlen áldozatoknak a megmentésén fáradoznak. Elképesztő a hitetlen környezetvédő kijelentése: „Ahhoz, hogy a népesedés növekedését szabályozzuk, naponta 350 ezer embertől kellene megszabadulnunk!” Az ilyen kijelentések felelősek az utóbbi idők abortuszai nagy számáért, mely már meghaladta a huszadik század háborús áldozataiét (a 200 milliót). Az emberiség jövője a fegyelmezett, vallásos életben és szeretetben, a megosztott kenyérben fogalmazható meg. Az anyagi világ „istenítése” visszavezet a bajok forrásához. Nagyot tévedett az, aki megállt a természet gazdagságánál, és mellőzni kezdte a szellemi, lelki és erkölcsi értékeket. Az emberiség megsínyli ezt az összhangtalan éltet. Minél többen élik az anyagi világukat, annál inkább süllyed a világ az élvezet mámorába. A céltalanság jövőtlen esély. Isten nélkül ugyan ki ad értelmet az életnek?

Melyek is az istentelenség, a hitetlenség veszélyei? Erről szól a szerző következő története. A szomszéd faluban a háború után templomrombolás volt. Az egyházmegyében 21 templomot semmisítettek meg, 50 lelkész elmenekült, 13 vértanúságot szenvedett, és 73 ezer hívőt üldöztek el. Egy fiatal telepes bátorkodott, és önként felmászott a toronyba, hogy rákösse a kötelet, amellyel a traktor majd lehúzza. A templom csaknem teljesen betonból épült, úgyhogy elszámították magukat a rombolók, nem sok anyagot tudtak felhasználni belőle. A toronymászó megbetegedett. Idegfeszültségében éjjelenként fel-alá járkált a szobájában, és egyik cigarettáról a másikra gyújtott rá. Hiába feküdt le, nem jött álom a szemére. Végül egészen legyengült, kimerült a szervezete, de nem bírt meghalni. A felesége tehetetlen volt, hiába járta végig a bűbájos asszonyokat, azok nem segíthettek. Hónapok múlva végre megkegyelmezett neki a halál. A temetésén azt suttogták, hogy Isten büntette meg. Elmeséltem az esetet a barátomnak. Erre ő a szomszédos egyházmegyében történt négy hasonló történetről számolt be nekem. Az egyiknek a szereplője, amint fölmászott a toronyba, azonnal lezuhant és szörnyethalt. Itt alighanem abbahagyták a templomrombolást. Úgy látszik, az Istennel való kapcsolathiány lelki zavarokat okoz. A másik három hasonló lelki szenvedésen ment keresztül. Az Istennel való kapcsolatokban gazdag a kereszténység. Az örök Jósággal való egységben sikeres az élet. Az Istenhit megment több bajtól, bátorságot ad, fokozza az önbizalmat, kitartást nyújt a fáradságban. Isten jelenléte nemcsak az imában fontos, hanem a munkában is. A lélekápolás elvezet a derűs hangulathoz. Isten nem szándékozik a világot tönkretenni, hanem meg akarja menteni. A világrend azonban két dolgot feltételez: a tiszta lelkiismeretet és a tökéletes szeretetet. Isten megbocsátó, az ember őszinte munkatársa. Az ember Istennel arra hivatott, hogy rendet, igazságot, békét és szeretetet teremtsen. A szeretetszolgálatban elfogynak az éhezők, munkára szoknak a fiatalok. Minél nagyobb a szeretet, annál kevesebb az önzés és a bűnözés. A keresztény jóság hivatott megmenteni a világot a sok ferdeségtől, túlkapástól. Istennel erősebb az emberiség.

A szerző a könyve előszavában így ír: Egy kislány azzal kérkedett az óvodában: „Nálunk volt egy bácsi és azt mondta, hogy nincs Isten.” A kisfiú erélyesen tiltakozott: „Én tudom, hogy van!” A kislány mérgesen: „Honnét tudod? Az a bácsi nem hazudott!” A fiú belémelegedve: „Az én nagymamám mondta! Ő nekem mindig igazat mond!” A kislány megfogta a fiú kabátját, és azt mondta: „Én nem bánom, mit mond a te nagymamád. Gyere, kérdezzük meg az óvó nénit!” Közben az óvó néni már ott volt, és kemény hangon rájuk szólt: „Gyerekek, hallottam, miről beszélgettetek. Isten nincs! Erről itt többé nem akarok szót hallani!” Moszkva megszólalt: „Nincs Isten!” A társult országokban visszhangzott: „Nincs Isten!” Tízezer számra kerültek börtönbe a papok, szerzetesek és ártatlan milliók. A szovjetek valami hetvenezer templomot zártak le, alakítottak át múzeummá, moziteremmé, raktárrá, vagy egyszerűen lerombolták. A hisztérikussá vált hittagadás valahol még gyászszertartást is rendezett a halott Isten felett, egy fekete lepellel letakart koporsónál. S akkor, amikor már nem volt sem Isten, sem lelkiismeret, elszabadult a pokol. Valami 200 millió emberi élet lett az áldozat, Európa pedig porban hevert. Így nézett ki a világ, amikor Isten előtt az ajtót becsukták. S akkor hetven év múlva Moszkva ismét megszólalt: „Van Isten!”. A hívő emberiség, most állítsa vissza és építse újjá – ha tudja –, amit a hitetlen világ lerombolt.

Találkoztam az emberrel, azt mondta: „Hát hol van a te Istened? Miért nem mutatod már meg egyszer?”. Akkor én elnémultam. Most azonban én szólalok meg: „Ember, állj meg! Hol van, a te anyagod, amit eddig imádtál? Mutasd meg nekem!”.

Botka atya kiemeli, hogy korunkban óriási változások mennek végbe. A mikrofizika rádöbbentette a világot a láthatatlan atomokra, az anyag igazi valóságára. A tudós rájött, hogy előbb kell hinni a láthatatlan Istenben, aztán lehet csak megérteni a láthatatlan anyagi részecskéket. Az emberi szem nem láthat mindent, de az értelem sem foghat fel mindent. Aki eddig az anyagban hitt, most rájön, hogy Isten nélkül sem az anyagot, sem önmagát nem ismeri. Isten feltárja magát, láthatóvá lesz előttünk a hit fényénél.

Majd az atya a Teremtő után érdeklődő emberrel foglalkozik. Kimondja, hogy az értelem birtokába jutott ember régóta kémleli az eget. Úgy tűnik, hogy már a legrégebbi időktől megtapasztalta az Istent. Az egymillió évvel ezelőtt eltemetett előember, a Sinathropus sírjánál kutatók rábukkantak olyan jelekre, amelyekből arra következtettek, hogy a hozzátartozók hittek a túlvilágban, vagyis kapcsolatban álltak az Istennel. Az áldozati tűz hamuja, a halottnak kedves használati eszköze a sír közelében, arról tesz tanúságot, hogy az ember abban a hitben él, hogy a földi élet után folytatja az életet más világrendben. Napjainkig fennmaradt ez a hit, a virág, az emlékmű, az ima és a vallásos szertartás, amely kapcsolatot jelent az elhunyttal. P. Schmidt, hírneves német kutató a csoportjával vaskos kötetekben megjelenítette tanulmányukat az emberiség egyetemes hitéről. Sehol a földön nem találtak egyetlen népet sem, de egy törzset sem, istenhit nélkül. Mindenhol ismerték az egy Istent, bemutatták az istentiszteleti szertartásokat, megtartották a vallási szokásokat. Dokumentálták mindezt fényképekkel, értékes vallomásokkal, összegyűjtött hatalmas néprajzi adatokkal. Megállapították, hogy kezdetben az egyistenhitben indult az ősi vallásosság, és csak később került sor a sok isten imádásra. Érthetetlen kivétel a XX. századbeli hittagadás. Azonban Európa keleti országaiban sem érte el a hittagadók arányszáma az 1-2 százalékát az összlakosságnak. Albániában állami szinten bezárták a templomokat és megtiltották az istentiszteletet. Meglepődtünk, hogy a demokratizálódás idején, a külföldre özönlő csoportok egyike, szám szerint 18 személy, amint átlépte az országhatárt, azonnal megkeresztelkedett. Otthon ugyanis egy gyermek keresztelése miatt lelőtték a jezsuita atyát. Egy néprajztudós írja: „Tanulmányoztam minden emberi törzset, kutattam a hitetlenség után, a legprimitívebbektől a legkulturáltabbakig, de vallástalant elvétve találtam, csak egyenként, mint kivételt. Sehol sem volt egyetlen törzs se vagy törzsnek jelentős része, vallásosság nélkül.”

Tudjuk, hogy sokan szembeállítják a vallást, Istent a tudománnyal. Definíciója alapján a tudomány „egy jelenség megfigyelése, azonosítása, leírása, kísérleti vizsgálata és elméleti magyarázata.” A tudomány olyan módszer, amelyet az emberiség a természeti világegyetem jobb megismerése érdekében tud alkalmazni. Megfigyelés általi ismeretszerzés. A tudományos fejlődés jól bemutatja az emberi logika és képzelőerő határait. Ugyanakkor, a keresztények tudományba vetett hitének soha nem szabad olyannak lennie, mint istenhitüknek. A keresztény ember egyszerre hihet Istenben és tisztelheti a tudományt, feltéve ha nem felejti el, melyik tökéletes és melyik nem az. Az Istennel kapcsolatos meggyőződésünk a hit meggyőződése. Hiszünk a Fiában, hogy üdvözüljünk, hiszünk az Igéjében, hogy útmutatást kapjunk, és hiszünk a Szent Szellemben, hogy vezetőnk legyen. Istenbe vetett hitünknek teljesnek kell lennie, mert amikor Benne hiszünk, akkor egy tökéletes, mindenható és mindentudó Teremtőtől tesszük magunkat függővé. A tudomány iránti meggyőződésünknek intellektuális természetűnek kell lennie, semmi többnek. Számos nagyszerű dolgot el tud érni a tudomány, de ugyanúgy hibát is ejthet. Ha a hitünket a tudományba vetjük, akkor a tökéletlen, bűnös, korlátozott és halandó embertől tesszük magunkat függővé. A történelem során a tudomány sok dologban tévedett – például a föld alakja, a motoros repülés, a védőoltás, a vérátömlesztés, sőt még a szaporodás kérdésében is. Isten soha nem téved. Az igazságtól nincs félnivaló, ezért a kereszténynek nem kell tartania a jó tudománytól. Minél inkább megismerjük, hogyan teremtette meg Isten a világegyetemet, annál jobban értékelni tudjuk a teremtés csodáját. Tudásunk kiterjesztése segítségünkre van a betegségek, a tudatlanság és a félreértések elleni harcban. Ugyanakkor veszélyes dolog, ha a tudósok az emberi logikába vetett hitüket a Teremtőbe vetett hit fölé helyezik. Az ilyenek egy kicsit sem különböznek a vallás iránt elkötelezettektől; az emberbe vetett hit mellett tették le a voksukat, és tényeket fognak keresni ahhoz, hogy megvédjék e hitüket. A legracionálisabb tudósok is belátják – még azok is, akik nem akarnak hinni Istenben –, hogy a világegyetemmel kapcsolatban nem rendelkezünk teljes ismeretekkel. Belátják, hogy kedvenc elméleteik zöméhez hasonlóan Isten személyét vagy a Bibliát a tudomány sem bizonyítani, sem cáfolni nem tudja. A tudománynak igazán semlegesnek kellene lennie, csak az igazságot szabadna keresnie; nem helyes, ha bármilyen magáncélra használják fel. A tudomány nagy része alátámasztja Isten létezését és keze munkáját. A Zsoltárok 19:2 szerint „az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny.” Ahogy a tudomány egyre többet felfedez a világegyetemből, egyre több bizonyítékot találunk a teremtés mellett. A DNS csodálatos összetettsége és sokszorozódása, a fizika bonyolult, ám egymásba fonódó törvényei, a földi környezet adta fizikai és kémiai feltételek teljes harmóniája mind a Biblia üzenetét támasztják alá. A hívő keresztények számára az a fajta tudomány elfogadható, amelyik az igazságot keresi. Botka atya leírja: Fernand Lelotte SJ meglepett minket „A huszadik század megtértjei” c. könyvsorozatával. Bemutat 120 modern konvetitát, megtértet, világhírű embert, tudóst, művészt, akik érett, felnőtt korban kérték a felvételüket az egyházba. Ezek nem csak azt tanúsítják, hogy a hitben találtak életüknek értelmet, örömet, de képességüket lelkiismeretesen befektették az emberiség szolgáltatásába. Építették a keresztény világot, terjesztették a vallási világot és kultúrát, közreműködtek a fejlődés sikeresebb építésében. Ezek feltalálók, kiváló tanárok, nagy művészek, akik tekintélyükkel és tudásukkal gazdagították az emberiséget. Új nemzedéket neveltek, amelynek megadták az életkedvet, lendületet, útmutatást ahhoz, hogyan kell a jövőt még keresztényibbé tenni. Így vált nyilvánossá, hogy a hit és a vallás nem magánügy, amelyben valahogy el lehet tölteni az időt, hanem tevékeny, korszakalkotó világszemlélet, és úttörés a jelen és jövő nemzedékeknek.

A szerző szerint az ember állásfoglalása különféle önmagával és világával szemben. Többször testi és rövid távú igények kerülnek előtérbe. Olykor itt dől el, hogy ember marad-e az ember. Fő tényezők a táplálkozás, a tevékenység, család, és ez lesz aztán a szemüveg, amelyen keresztül valaki szemléli önmagát és világát. Ez egyben az alapvető ösztönös helyes világnézet, a természet rendjében, a lélekbe oltott Teremtő elv. Azonban az életbe, a nyugodt mindennapokba, normális keretekbe beleronthatnak szélsőségek, túlzások, tévedések, bizonytalanságok. Megzavarhatja az életet az egyoldalúság, a mértéktelenség, a számítás, a céltalanság, megkísérthet az üres és tartalmatlan életmód. Szükség van egy felsőbb, lelki szempontra, helyesbítő irányító központra. A lelki élet az Isten kapcsolatán múlik, hogy megtaláljuk az egész embert, a testi, lelki egyensúlyt. Ha ez sikeres, egyensúlyba kerül a test és a lélek mérlege.

Botka atya könyvének fő üzenete, hogy a hit nem átmeneti jelenség a földön. Isten örök jelenlétét, erkölcsi törvényeit, velünk levő erejét tolmácsolja nemzedékek során. Az is megfontolandó kijelentése, hogy az Atya minden parányi kis helyet és pillanatnyi időt beosztott. Tehát mindenkor és mindenhol velünk van.

(Botka József: A láthatatlan Isten. A könyv 2009-ben jelent meg Szabadkán, a szerző kiadásában.)

M.A.