vissza a főoldalra

 

 

 2015.12.23. 

Közös listát kér az EMNP Kolozs megyében

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) továbbra is nyitott az RMDSZ-szel való egyeztetésre a koalíciós listák kialakításáról Kolozsváron és Kolozs megyében – jelentették ki a néppárt helyi képviselői évértékelő sajtótájékoztatón – adja hírül Kiss Előd-Gergely a kronika.ro-n. Soós Sándor, az alakulat megyei elnöke emlékeztetett: legutóbb az augusztusban lezajlott Kolozsvári Magyar Napok alkalmával tárgyaltak a szövetség és a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselőivel, azóta azonban az RMDSZ elzárkózott az egyeztetéstől.

„Már akkor is kijelentettük: Kolozsváron és Kolozs megyében is közös listát szeretnénk állítani a 2016-os önkormányzati választásokra, a további Kolozs megyei településeken pedig meg kell vizsgálnunk, hogy az összefogás a célravezetőbb – a minél erősebb magyar érdekképviselet megteremtésére –, vagy a magyar pártok versenyére is lehetőség nyílik. Egyelőre úgy tűnik, az RMDSZ-ben nincs meg az együttműködéshez szükséges szándék, s ha ez így is marad, készek leszünk saját listákat állítani” – jelentette kis Soós.

 Ehhez kapcsolódva Fancsali Ernő, az EMNP kolozsvári elnöke elmondta: ő is az összefogás híve, s személyesen is megkereste Horváth Annát, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármesterét, akitől másfél hónapja vár egy időpontot a további egyeztetésre. „Az egyértelmű, hogy a helyi RMDSZ-en van egy nyomás a párt országos vezetése részéről, akik akadályozzák a magyarság érdekeit szolgáló együttműködést. Ha rajtunk kívül álló okokból nem jöhet létre az összefogás, nem hagyjuk cserben szavazóinkat” – nyilatkozta Fancsali.

 A néppárt kolozsvári szervezetének elnöke ugyanakkor arról számolt be, a még nyáron megkezdett konzultáció eredményei alapján, a közel kétezer választó megkérdezéséből egyértelműen kitűnik, hogy a választók 96 százaléka támogatna egy magyar koalíciós listát, s amennyiben nem lesz magyar összefogás, úgy vagy román pártra szavaznának, vagy nem vennének részt a voksoláson.

 A néppárt elkészítette a város és a megye problématérképét is, amelyből kiderül: a magyar közösség hiányolja a magyar helységnévtáblákat, a kerékpárutakat, valamint több magyar alkalmazottat szeretnének az önkormányzatokban, s a közbiztonsággal és a köztisztasággal kapcsolatban is komoly kritikát fogalmaztak meg – írja a kronika.ro.

 

(erdely.ma)