vissza a főoldalra

 2015.12.23. 

Varsó nem Budapest?

Hogy mennyire sikerült idén a „normalitást helyreállítani”, miként Klaus Johannis államfő állította mandátumának első évét értékelve, az nézőpont kérdése. Inkább nem, mint igen, de legalább az ország kibillent az elmúlt évek enyészetéből. Talán mégsem kövesedik meg az intézményesített felelőtlenség, talán sikerülhet kissé élhetőbbé tenni Romániát. Hogy eme áhított állapot eléréséhez egyebek mellett a bukaresti tragédia kellett, az egyáltalán nem normális. Hogy az államfőt idézve „a korrupció öl”, hogy a bizonyíthatóan lefizetett politikusok, hivatalnokok száma tovább nő, egyáltalán nem normális. Hogy a fiatalok számára továbbra is bizonytalan a jövő, úgyszintén nem normális. Hogy magyar–román viszony tekintetében – legalábbis itt, Székelyföldön – eléggé távoli a kiegyensúlyozottság, egyáltalán nem normális.

Eközben azt sem tudjuk, hogy milyen a normalitás, ezzel kapcsolatosan csak sejtéseink, vágyaink, illúzióink vannak. Hasonlítgatunk, mintha oly sokan ismernének más, működőképesebb államszerkezetet. És nem csak az elmúlt negyed század minősíthető abnormális – abszurd, bizarr, rendellenes, értelmetlen, érthetetlen stb. – jelzővel, hajlamosak vagyunk eltekinteni az azt megelőző fél évszázadtól, annak minden rettenetétől. Pedig, ha a jelenkori Románia bajainak gyökerét vizsgáljuk, nem lehet elvonatkoztatni az 1989 decembere előtti évektől, pontosabban évtizedektől, a kellőképpen fel nem göngyölített, ám a maga idejében mindent átszövő besúgóhálózattól, a szolgalelkűségtől, a lefizethetőség hagyományától, a félelemtől, a kommunista rendszer rákos áttéteitől.

Szerdai parlamenti beszédében Johannis azt is mondta, a jövő évet a demokratikus intézményekbe vetett bizalom visszaszerzésének kell szentelni. A társadalomnak szerinte nagyon határozott elvárása, hogy a közügyek intézői, a választott képviselők felelősségteljesen és tisztességesen végezzék munkájukat, a politikai osztálynak elkerülhetetlenül meg kell újulnia. Ez a harc lesz a végső – akár e régi szólamot is idézhetnénk ebben a lendületes jelszavakra, látványos nekifutamodásokra éhes világban. Persze, az elnök által ígért „másfajta politika”, amelyben a botrányokat tisztelet és komolyság váltja fel, egyértelműen szükséges.

 Örvendetes lenne – s ezt bizony nem csak az 1918-as egyesülés centenáriuma kapcsán kellene célként lebegtetni – , ha megvalósulhatna a „Művelt Románia” távlatos országprojekt is, hiszen amellett, hogy a korrupció öl, a műveletlenség, a korlátoltság és az ostobaság is féregként rágja szét társadalmunkat. Éppen ezért, ha Johannis társadalmi vitát kezdeményez az oktatási rendszer reformjáról, kapaszkodjunk bele, érdemes élni e lehetőséggel. Mert a közélet, a politika akkor lesz vállalható, ha oktatási rendszerünk is alapjaitól változik meg.

Mózes László

Háromszék