|
 2015.12.23.
Hommage
a Lantos Ferenc
Szín Forma Tér
Geometrikusok a Pécsi Galéria m21 kiállítótermében
Lantos Ferenc, a közelmúltban
elhunyt pécsi alkotó szenzációs művész volt. Előtte
tiszteleg – a szelleméhez közeli műformában – harminchét
művész a Zsolnay-negyedben rendezett tárlaton. Katalógusuk alcíme,
a Geometrikus tendenciák a kortárs magyar képzőművészetben,
nyíltan kijelöli azt a húzóáramlatot, amelynek mesterei és
tanoncai néha ugyan kevesebb fényt kapnak, mint amit értékük
megkövetelne, de a tartós jelenlét tagadhatatlanná teszi
voltukat. Avval, hogy vannak, valamiképp a geometria álorcájában
megjelenő letisztult gondolkodás, konstruktív léthagyomány is
teret nyer.
Kétségkívül,
itt-ott nyomokban fölvillan a huszadik század nagy magyar művészeihez
fűződő termékeny kapcsolat – elég legyen itt Kassák Lajos
és Moholy-Nagy László hatását említenem (az előbbi Fajó Jánosnak,
az utóbbi Mengyán Andrásnak volt pápája) –, ám az átszellemítés
hatékonysága számít. Az, ami a szigorúnak is mondható irányzaton
belül egyedivé teszi a műveket.
Ha a száz év előtti
orosz avantgárd jeleseire gondolunk, a művészházaspároknak épp
most van a bécsi Kunstforumban kiállítása, a vonal és a négyzet
forradalmában (El Liszickij, Malevics) az újító szándékon kívül
ott volt a társadalomra hatást gyakorolt hasznosság is. Kassákék,
Bortnyikék is ugyanebben a jegyben alkottak, de az ősök
forradalmi láza mára letisztult.
Megzabolázódott
a szabadság tereit mindig „téres játszmáknak” tekintő
gondolkodás? Inkább a szép rend, a harmonikus rendezettség igézetében
átalakult. Néhol – ebben zseniális Haraszty István
mobil-szobrászata (lásd a Helyezkedők I.-et (2009) – a játékossággal,
a meghökkentéssel karöltve, a krómacél felületeken mozgó
golyók metaforájával közvetít elementáris erejű, ha kell társadalmi
töltetűnek is mondható élményt.
Itt-ott még föltűnik
a szépség-arzenálon túli mondanivaló – jellegzetes példája
a költő szenvedésfokozatait plasztikai élménnyé formáló
Heritesz Gábor-relief (Emlékezve J. A.-ra) –, de a geometrikus
összegészt jobbára a mértani „hűvösség” ellenére is a
szín és forma nyugodt változatossága jellemzi. Ami nem egyszerűség,
hanem – akár a szerkezeti robbanást, de (Mengyán András: In
memoriam Kazimír Malevics, 2015), akár a színes fémlemezbe vágott
nyílásokat, ég-ablakokat tekintve (Ingo Glass) – az anyag
adta lehetőségek intenzív kihasználása. Mengyán a reliefjén
és vegyes technikájú kocka-ábráján játszik fénnyel, Sz.
Varga Ágnes szénfekete, mert valójában szénnel készült
grafikáin, Bohus Zoltán ragasztott üvegtesteiben (Titokkristály,
2010).
Fajó és Zalaváry
József nyújtott acéloszlopai, mert a palást egyben lélektükör
is, éppúgy fényittas testek, mint NAGÁMI elegáns kompozíciói
(Tér-függő, 2014) – nagy szó, mert a fa polírozása más,
mint a fémé – vagy Józsa Bálint (Brancusi emlékére, 1992)
avagy Lux Antal fémszobrai. Fábián Zoltán négyzetlemezeket
ritmikusan megkeverő reliefje éppúgy fénykibocsátó elem –
a művész csaknem monokróm festményeiről is essék szó –,
mint Segesdi György tompán is ragyogó rozsdamentes acél-domborműve
(Síkok találkozása, 1985), az ugyancsak nyers fényben égő
Friedrich Ferenc-korongról (Esemény, 2003) nem is beszélve. Ézsiás
István sötét homorú acélszalagon meghintáztatott fehér
hengere (Concret I., 2013) – a mű nemrég Berlinben is nagy
sikerrel szerepelt – exkluzív darab.
A föntiekből is
kitűnhetett a műfajok sokszínűsége, hiszen a geometrikus
(konstruktív) élményekkel – az organikus bartóki eszmélést
(Cantata profana) némelykor egy egzaktabb-filozofikusabb bartóki
gondolkodásra váltva (Zene húros-, ütőhangszerekre és
cselesztára) – a festőművész és a grafikus éppúgy meg van
áldva, mint a szobrászművész. Ki ne értené a konstruktív
szerkezetbe némi organikus felhangot is belopó Deim Pál (Kocka,
2006) és Balogh László (Formabontás, 2013) üzenetét – nagy
öröm, hogy a pécsi seregszemlén élő klasszikusaink is jelen
vannak –, ki mondana ellent a gondolati szikárságot
rend-harmonizációvá emelő, fehérségében tisztaságot sugalló
formáknak (Serényi H. Zsigmond: Belső térben, 2011).
A festmények közt
tovább tallózva jól látni, hogy a geometrikus indíttatás hányféle
formában, más-más szerkezetet előhíva – pontosabban rá támaszkodva
– jelenik meg. Aknay János emlékezésrétegét a szentendrei
hagyomány (tornyok, kapuk, házfalak) uralja, ami területi
kiterjesztésben ugyancsak eleven szépség rögzítője (Eszéki
katedrális, 2015). Jarmeczky István akril-vászon sorozata (Átjárók
I–IV., 2015) az oszlopok színkombinációjában s egymásba való
áttűnésében éppúgy fölvillantja a bibliai szimbólumot,
mint a szobrász, Kalmár János unikumnak tetsző, mennyezetről
alálógó hatalmas textilkapuja (Ösvény I–V., 2014). Szlabey
Zoltán térölelő nyilainak szerkezetet involváló kontrasztja,
Trombitás Tamás rajzolt, hasított húrjainak felületet borzoló
játéka egzakt énkép.
A tárlat talán
legnagyobb hatású vászna, az Idő és tér nélkül világosan
jelzi Konok Tamás, a mesterek mestere zenei fogantatású,
ritmusváltásokkal és kalligrafikus bűverővel bíró élményét,
míg a szín-kavalkád professzora, Nemcsics Antal épp a négyzetet
átvilágító négyzet (Diód harmónia, 2013) „hűvös” mértaniságában
fogalmaz meg hangulaton túli létigazságokat. Hérics Nándor Párhuzamos
találkozásokjaiban (2012) a sugárzó fényrács más-más módon
világítja át a négyzeteket, míg Halmi-Horváth István a
vertikális sávok egymásutániságában valaminő stabilitást
revelál (Színstruktúra, 2013). A csaknem monokróm felület
faktúrája (Jancsik Károly: Szövedék, 2011; Nagy Barbara: Tükör
– Kép, 2014) ugyanúgy érzéki tartományok kivetítője, mint
Nemes Ferenc Turbulens káosza (2013).
A körkörös játék,
fókuszban a színes körökkel, Dévényi János műveinek sajátja,
és hiába zengi harsányan fölbolydult művének címében
Lukoviczky Endre, hogy A konstruktivizmusnak vége (2014), másik
művében (A kocka el van vetve, 2014) maga is szívesen áldoz
eme meghatározó irányzatnak-gondolkodásmódnak. A térbelakási
kísérlet természetesen más-más módon megy végbe Dargay
Lajos finoman kidolgozott kinematikus szoborkompozíciói (Spatitum
et Speculum, 2006), Budahelyi Tibor elegáns acélkürtői (Ívelt
háromszög és hatszög, 2000), Bojti András és Botos Péter függesztett
s álló, illetve „testes” vagy „átlyuggatott” acél és
üveg plasztikái révén. Kele Antal Artformer rozsdamentes acélerdőjének
fái (Elágazások I–IV., – 2004–2014) az organikus élményt
technikai jellegű átváltozásokkal teszik modern gépvilágunk
szinonimájává.
Szakolczay Lajos
|
