vissza a főoldalra

 

 

 2015.12.23. 

Várszegi Asztrik visszaköveteli a Komáromi Bencés Házat

Várszegi Asztrik, a Magyar Bencés Kongregáció prézes apátja, a Komáromi Szent Benedek Rendház legfőbb elöljárója kész jogorvoslatért a Szentszék illetékes szerveihez fordulni. A Magyar Bencés Kongregáció komáromi bencés rendházát és a hozzá tartozó tulajdont az Istennek Szentelt és az Apostoli Élet Kongregációja 2015. november 13-án egy döntéssel megszüntette és a Nagyszombati Főegyházmegyének adta.

Szalay György, a révkomáromi rendház és monostor jogi képviselője megdöbbenésének adott hangot a döntés miatt. A Felvidék.ma-hoz eljuttatta a Magyar Bencés Kongregáció közleményét, amelyben Várszegi Asztrik a döntés másolati példányát Budapesten, az Apostoli Nunciatúrán vette át december 11-én, ugyanakkor sajtónyilatkozatban kijelentette, hogy a dekrétumot nem tudja elfogadni. Vele egyetemben Dr. Notker Wolf prímás apát, a Bencés Konföderáció legfőbb elöljárója sem ért egyet a révkomáromi ház és javak átadományozásával. Ezért arra kérték a Istennek Szentelt és az Apostoli Élet Kongregációt, hogy vonja vissza a Komáromi Bencés Házra és javaira vonatkozó dekrétumot.

 „Ellenkező esetben keresni fogom a jogorvoslatot a Szentszék illetékes szerveinél, amely a kánonjog alapján a rendet megilleti és pedig a kánonjogban előírt módon, eszközökkel és határidőben, beleértve a dekrétum végrehajtásának a felfüggesztését is" - nyilatkozta Várszegi. Majd reményét fejezte ki, hogy a Szerzetesek Évében és az Irgalmasság Éve küszöbén a Nagyszombati Főegyházmegye és a Magyar Bencés Kongregáció közti feszültséget a jubileumi évek lelkületében fel tudják oldani.

 

Felvidék.ma