vissza a főoldalra

 2015.12.23. 

Csurka István: Nincs mit tenni

A közép-európai népek végérvényesen a víz alá vannak nyomva, és a Nyugat közömbös a sorsunk iránt. A hetvenes évek ennek a nyomasztó kilátástalanságnak a jegyében teltek el. A hatalom birtokosai pöffeszkedő nyugalomban ültek a helyükön, és az ellenőrzésre, a megfigyelésekre a szerveknek maguknak kellett ürügyet találniok. Ma úgy mondanánk ezt, hogy a besúgást és a bizalmas nyomozást egy kis marketingmunka előzte meg: kire érdemes kivetni a hálót, kiből-miből lehet ügyet csinálni.

A nyolcvanas évek elején az előző tíz év úgynevezett puha diktatúráját a zilált diktatúra váltotta fel Magyarországon. A rendszer megzavarodásának inkább külső okai adódtak, mintsem a társadalom belső nyugtalansága. 1968-ban, miután csapataink bevonultak Prágába, és a szovjet hadsereggel együtt letörték a Dubcek és más kommunisták által vezetett, száz százalékosan szocialista szándékú, csak reformálni akaró, de demokratikus és nemzeti színezetű Prágai Tavaszt, erős lehangolódás következett. Nemcsak az értelmiség, hanem a tegnap még a focipályák szélén „do-to-hó”-zó – éljen, hajrá! szlovákul – munkásság is úgy érezte, hogy nincs mit tenni. A közép-európai népek végérvényesen a víz alá vannak nyomva, és a Nyugat közömbös a sorsunk iránt. A hetvenes évek ennek a nyomasztó kilátástalanságnak a jegyében teltek el. A hatalom birtokosai pöffeszkedő nyugalomban ültek a helyükön, és az ellenőrzésre, a megfigyelésekre a szerveknek maguknak kellett ürügyet találniok. Ma úgy mondanánk ezt, hogy a besúgást és a bizalmas nyomozást egy kis marketingmunka előzte meg: kire érdemes kivetni a hálót, kiből-miből lehet ügyet csinálni.

A hetvenes évtized végén azonban újabb, váratlan izgalmi góc keletkezett: a Szolidaritás fent, a lengyel északon, Gdanskban. A remények újra felhorgadtak.

Az Írószövetség 1981-es közgyűlését, amelyen az elnökség tagjává választottak, a felbátorodás korszaka előzte meg. Újra volt miről beszélni. Párhuzamként előkerült a saját ötvenhatunk. Minden, a lengyel eseményekre való utaláson átderengett a forradalom is. Újra volt egy kis foganatja a szónak, s mindenütt arról beszéltek, ami az Írószövetségben és több, megújulást kereső körben történt. Ekkor indult el a szamizdat is, úgyszintén lengyel módszereket véve alapul. Irigykedve beszéltünk róla, hogy a lengyel katolikus egyház, amely Visinszky bíboros vezetésével szinte eggyé forrt a Szolidaritással, menynyi könyvet, újságot ad ki, hány szabadegyetemet tart fenn. Az élet újra elkezdett történni.

Természetes, hogy a szervek is megéledtek. Az első feljegyzés, amelyben említve vagyok, Krassó György dossziéjából, az ő folyamatos megfigyeléséből származó jelentésekből került elő.

A módszerek fejlődése figyelemre méltó: már van „Szubjektív jelentés” is. Ezt éppen dr. Engel Györgyné r. alezr. készítette a lehallgatási jegyzőkönyvek alapján. Egy másik, kisebb rangú munkatárs naphosszat ott ült a fülhallgatójával a műszer előtt és hallgatta, mit beszél Krassó, a volt ’56-os, akit csak ezért kellett figyelniök, miként Rákosy Gergelyt, mert ötvenhatban leültették. A magnószalagokról szó szerinti gépirat készül: „Na, mi van, te pók, megjöttél?” – kérdezi tőlem Gergely, s hasonlóképpen cseveg Krassó valamelyik barátnőjével, s ezt értékeli Engelné – szubjektíven. Mert az ő számára már ezt a szubjektivitást is nyújtja a rendszer.

A Napló volt az egyik első szamizdat kiadvány, amelynek a megjelentetéséhez Krassó pénzt gyűjtött. Magam már nem emlékszem erre a vele való találkozásomra, amely nyilvánvalóan a „New York” kávéházban zajlott le, ha ugyan akkor éppen működött és nem állt átalakítás alatt. Krassóval majdnem minden vasárnap találkozhattam a galopp-pályán, és egypár szót mindig váltottunk. Mindig jól értesült volt, és sohasem titkolta megvetését a szubjektíven jelentők és rendszerük iránt. A csupa ideg, kissé egzaltáltnak látszó emberből a magányosság és a vesztébe rohanás, egy mindenkor bekövetkezhető tragédia csapott ki. Többek közt ez tette szeretetre méltóvá. Magam Gáli Jóska lobogását is láttam benne, de ezt a látásomat a szívbetegsége is táplálta. Azokban az emberekben, akiket a szívük kihagyásai minduntalan a halálra figyelmeztetik, van valami vakmerőség, halálmegvetés. Ötvenhat szellemét elszántan őrizte. Tiszta embernek tartotta mindenki, magam is.

Figyelemre méltó, hogy Krassóra, mint ezt ez a „szubjektív” jelentés is bizonyítja, rá van építve valaki, akihez ő bizalmas. Nem tudom, ki ez, de valószínűnek tartom, hogy egy nőismerős. Ez volt a besúgásra épülő rendszer egyik aljassága: te, a megfigyelt csak beszélgetsz, esetleg szeretkezel valakivel, akire viszont rá van építve egy másik, aki kiszedi belőle, amit tőled hallott, s ez a harmadik jelent. Az anyag így, szükségképpen elváltozva eljut dr. Engel Györgyné r. alezredes alosztályvezetőhöz, ő pedig tovább torzítja, és így küldi felfelé, s a pártközpontban megtudják, hogy Krassó vagy Rákosy vagy Csurka, ez a nagy keresetű író találkozott a gyűjtést végző Krassóval. A dolognak következménye nincs, legfeljebb annyi, hogy – később majd, ha már bevezették és meg is szilárdították a személyi jövedelemadó rendszerét – megnézik az adóíveimet, nincs-e hátralékom. Bizony, volt. Krassónak adtam, az adóhivatalnak nem szívesen.

A dolog lényege, hogy minderről az az ember, aki éli az életét és pénzt ad Krassónak meg örül, hogy már itthon is van földalatti sajtó, mint Lengyelországban, mit sem tud. Pontosabban, a megfigyelés és a besúgás tényét tudja és emlegeti, sokszor viccesen, de a valóságban lezajló folyamatot nem ismeri, s nem sejt semmit a hierarchikus hivatalról, amelyben a tetteit feljegyzik, s amelyben már van egy szubjektív elem. A krém az új osztály tagja, aki a véleményezésével irányít. A lényegről, a lelkifurdalásról, amely sarkallja az embert, hogy valamiképpen legalább egy adománnyal csatlakozzék, vagy az önmagával való elégedetlenségről, amely azt súgja: forradalom, hol a forradalom? – a jelentések semmit sem tudnak. A jelentések a rendszer szemében bűnös tevékenységeket írnak le, s csak arra valók, hogy a legfelsőbb állású olvasóikat azzal az elégedettséggel töltsék el: kézben tartjuk a dolgokat, minden lépésükről tudunk. Pedig a rendszer már régen nem működik jól, s éppen a jelentések egyszerre való elgépiesedése és szubjektívvá válása következtében. Nem arról szólnak a jelentések, hogy az emberek félnek és remélnek és mást akarnak, hanem arról, hogy vannak egyes felforgató elemek, Krassók és Rákosy Gergelyek, akiket számon kell tartani és akkor minden rendben lesz. Néha már a besúgók is arról beszélnek, amit szerintük a felsőbbség hallani akar. A „lengyel események”, mint valami jelbeszéd önállósult fogalma, amely a többes számú alak ellenére egy fogalmat, egy forradalmat jelentett már, miként annak idején „az októberi sajnálatos események”, ebbe az elkényelmesedett és elbetegesedett gulyáspartiba lőtte bele a maga „mégis lehet”-jét… A kiskirályok arcán megjelenik a rémület, a lojálisnak hitt nép pedig „polak vengri, dva bratanki”-zik, és váratlan pillanatokban fülig szalad a szája.

Ma már tulajdonképpen nem Rákosy, nem Krassó és nem is a róluk szóló jelentések, ma úgy mondanák body buildinges nyelven: papírok az érdekesek, hanem Sánta Lászlóné r. főtörm. – valószínűleg a gépíró – és dr. Engel Györgyné r. alezr. akkori szubjektív véleménye volna az érdekes. Nem a megfigyelt ellenforradalmárokról, hanem az összezilálódott életről és a jövő kilátásairól. Vajon tudták-e, hogy tíz év múlva jön egy új rendszer, amelyben Sántáné ott marad a gépnél és veri, ha nem ott, másutt, Engelné pedig…? Nos, azt nem tudom. De az egyik főnöke, a lehallgatóosztály vezetője sorsát részben ismerem. Ennek a Kunosnénak a fia Kunos Péter, a rossz emlékezetű Agrobank volt elnök-vezérigazgatója, aki azért került börtönbe, mert meglehetős szubjektivitással osztogatta az egzisztenciahiteleket. Ebből a családi sorsból szépen levezethető a szubjektív jelentés elkészítésének jogával és lehetőségével felruházottak rétegének sorsa az új rendszerben: a szubjektív véleményezés pozíciójának gyors anyagivá váltása némi veszélyekkel. Kunos, mint írták, Baracskán börtönkönyvtárosként töltötte le büntetését, s hogy egykori lehallgatásvezető édesanyja él-e még, nem tudjuk. Rákosy elment, Krassó is, a szubjektív jelentéseket készítők táborának pedig pártjuk van, kettő is, és az egykori ellenforradalmárok maradékát meg az apródjaikat valahonnan valakik most is szemmel tartják.

(2002)