vissza a főoldalra

 

 

 2015.12.23. 

Civakodnak a zsidó szervezetek is

A kormány tavaly novemberben bejelentette, hogy egy nagyszabású programot indít, amire akár egymilliárdot is áldoz. Ezóta éles vitában állnak a zsidó szervezetek, nem képesek megegyezni arról, hogy melyiküké legyen a nagy pénz az egymilliárd forint, melyet a kormányzat temetőfelújításra szánt.

A zsidó temetőkben a hagyományok szerint a sírhely örök időkre szól, míg például Farkasréten a nem zsidó, tehát keresztény hagyomány szerint temetkezők sírboltmegváltása, 25-60 évenként milliós összegre is rúghat. A zsidó szervezetek közötti vita egyrészt a rekonstrukcióról, másrészt arról szól, hogy ki jogosult gondozni a jövőben a vidéki izraelita temetőket. A Mazsihiszben úgy vélik, hogy az ortodoxoknak nincsenek vidéki szervezeteik, képtelenek felügyelni a felújítást. A kormányzati pénzen túl dúló vita mellett, mivel a zsidó szervezetek a temetőlátogatásokat üzleti befektetésként kezelik, és mivel a kelet-európai csodarabbik sírjához repülőjáratokat szerveznek, a temetői turizmussal kapcsolatos várható bevételek tovább növelik az izgalmat.

 

cz