vissza a főoldalra

 

 

 2016.01.06. 

MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVIII. évfolyamának 1. száma!

A tartalomból:

Egy arisztokrata Pesten (címlapon)

DAVID CAMERON Nagy Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának miniszterelnöke csütörtökön érkezik hazánkba, a magyar kormányfő meghívására. Ha visszatekintünk az időben megállapíthatjuk, hogy Gróf Széchenyi István, báró Wesselényi Miklós, gróf Tisza István, gróf Bethlen István, gróf Teleki Pál, a korán elhunyt gróf Csáky István hagyományosan jó diplomáciai kapcsolatban voltak az angolokkal.

Ez a mostani látogatás tulajdonképpen viszonzása Cameron tavalyelőtti, decemberi meghívásának, akkor Orbán látogatott el Londonba. Magyarország az Egyesült Királysággal a bővítés kérdésében, a belső piac támogatásában, biztonságpolitikai kérdésekben, a válságkezelés szükségességében, az EU számos anomáliája tekintetében is egy hullámhosszon van. Cameron a multikulturalizmus bukását nyíltan hirdeti. Annak ellenére, hogy az Egyesült Királyság az EU tagállamai közül az elsők között nyitotta meg munkaerőpiacát a tagállamok felé. Fontos megbeszéléseknek nézünk elébe.  

Adalék Cameron látogatásához (címlapon)

A szíriai válság világpolitikai jelentőségét az adja, hogy a Nyugat és elsősorban az Egyesült Államok lassan kiszorul a válságot irányítók sorából. Pedig az arab tavasz szervezésével a Nyugat legnagyobb titkosszolgálatai indították el a lavinát, ami maga alá temette az iszlám világ több nagy és stabil diktatúráját.

Így került bajba a meglehetősen vegyes lakosságú és vallási összetételű Szíria is. Az egykor virágzó állam ma a földi pokol, mely pokol ma már Bagdadtól a Földközi-tengerig tart. Azaz nemcsak Szíriában, de Irakban is teljes a pusztítás. Az Iszlám Állam felszámolásában ma az oroszok mellett a síita Irán jár az élen, de közben nem csak az Iszlám Államot, hanem az összes szunnita dzsihadista szervezetet támadják. Többek között a Szaúd-Arábia által pénzelt szervezetet is.

 Csurka István: Történelemhamisítás (2.oldal)

A hazugság ártó szándéka, nemzetellenessége

A gyakorlat ugyanez volt: vészjelzés Pestről – sikoly Nyugaton és a sikoly felerősítése szintén itthon. Az ismétlőfegyverként való üzemmódot már akkor is alkalmazták. Szünet nélkül lőttek az Antall-kormányra és persze a mögötte álló népi erőkre, szélsőségesekre. Volt taxisblokád, Surányi-ügy, Göncz-purparlé, Charta, médiaháború, volt pokoli hangzavar, és lett belőle Horn kormány és kiárusítás.

Egyedül vagyunk, mert Orbán autoriter. Kilöket bennünket az európai népek öleléséből, óbégatja a magyar sajtó fentebb jellemzett része. Úgy is mondhatnánk, kilöknek bennünket a kisdedóvóból, amelyben eddig minden játékunkat elvették a nagyobbak, viszont az óvónéni mindig megsimogatott bennünket, hogy oly szépen, oly hangtalanul tűrtük ezt. A tényt azonban, hogy mindent elvettek tőlünk, azt is, amit alázatosan, Károlyi Mihály-módra odaadtunk, meg azt is, amit csak vonakodva, ezek a körülzártságot hirdetők nem említik. Az ügylet hamissága könnyen átlátható. Hazudnak, nem vagyunk körülzárva. A sajtóművelet szervezettségét és alattomosságát már nehezebb elemezni és bizonyítani. A szervezés ugyanis a hamis történelem talaján történik, begyakorlottan, titkos ösvényeken, sokszor titkosszolgálatiakon, évtizedes tapasztalatokkal, sőt adott esetekben évezredes rutinnal. (2011.)

 A bűnös vadász (3.oldal)

Az elhagyott év ellenzéki jelmezbáljának fő figurája a drogos, aki még önmagát is feljelentette. Skizofrén alkat. Két, esetleg több én lakik benne, az egyik énje a bűnös vadász, a másik meg a vadászt feljelentő, plusz beékelődött közéjük a pártfunkci.

Ezt teszi egy emberrel a drog. Íme, Juhász, a bűnös vadász. Vadászkalapján vaddisznósörte helyett vadkender lengedez. Hol vannak már a daliás idők, mikor a bűnös vadász a vizeletmintájával szédítette a környezetét? Mióta pártfunkci és a mikrofonláz meg a feljelentések okozta mámor bódítja, aggódunk érte. Mert ez pótcselekvés, ez nem pótolja a szert és nem gyógyítja a hiánybetegséget sem. Két feljelentés között dugós puskával a vállán hiába sétálgat csalfa képzelete kender tövei között és álmodozik a régi szép szippantások közösségformáló erejéről, előbb utóbb kibújik a szög a zsákból: bérvadász ő, akinek nagyon kell a lé! Mert a szer sokba kerül. Tulajdonképpen mindegy is milyen vadat vesz célba a dugós puskájával. A balliberál bulvár ugrik a pukkantásra, a külsős megbízó meg fizet.

 Gazdagodik a város (5.oldal)

Januártól már egyetemként működik a Nyíregyházi Főiskola

Nyolc programelemet tartalmaz az a szerződés, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök úrral írtunk alá – közölte érdeklődésünkre Dr. Kovács Ferenc polgármester, és sorolta: a Kállay-kúria felújítását, egy új 320 hektáros ipari park létrehozását, a város nyugati elkerülő útjának kiépítését, kerékpárút építést, új buszok beszerzését, Sóstógyógyfürdő, az Állatpark és a Múzeumfalu fejlesztését, egy 200 szobás négycsillagos szálloda megépítését, új atlétikai centrum kialakítását és a Szabadtéri Színpad felújítását. Tehát az élet minden területét érinti a kormánnyal kötött megállapodásunk.

 Kampány a védőoltás mellett (6.oldal)

Támogassa az állam a rotavírus elleni oltóanyag árát

A rotavírus a magas lázzal, hasmenéssel, hányással járó megbetegedések leggyakoribb kórokozója világszerte, ami felnőtteket is megfertőzhet, de leginkább a csecsemőket és kisdedeket veszélyezteti, akik a kiszáradás miatt akár kórházba is kerülhetnek. A Házi Gyermekorvosok Egyesülete elnöke kérdésünkre kifejtette: az oltásellenes fórumokon nagyon sok szakmaiatlanságot, ostobaságot lehet olvasni. Egy oltóanyag bevitele sokkal kisebb terhet jelent az immunrendszerre, mint maga a betegség.

 A fogyatékossággal élők gyakran válnak áldozattá (6.oldal)

A betegek a társadalom teljes jogú tagjaiként éljenek

Az eddig egy kastélyépületben elhelyezett, pszichoszociális fogyatékos ellátottaknak épültek új lakóotthonok a Somogy megyei Berzencén, ahol a Dunántúlon elsőként teremtették meg a támogatott lakhatási szolgáltatásra való áttérés feltételeit. Az egyik 12 ágyas családias otthon avatásán Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára úgy fogalmazott: a szociális törvény 1993-as életbe lépése óta még nem volt olyan stratégai szintű változás a pszichoszociális fogyatékos emberek ellátásában, mint a mostani. Bátori Zsolt főigazgató érdeklődésünkre elmondta: el szeretnénk érni, hogy a pszichoszociális fogyatékos személyek megfelelő támogatással éppen úgy dolgozzanak, tanuljanak és pihenjenek, vagyis méltó életet éljenek, mint bárki más.

 Fortuna drogja (7.oldal)

A játékfüggő az egész családját megkárosítja

A kaszinók működése nem csupán a játékszenvedéllyel élők miatt aggályos, de a környékbeli bűnözés erősödése miatt is – fejtette ki érdeklődésünkre a Szerencsejátékosok Országos Érdekvédelmi Egyesületének szóvivője.

 Märle Tamás: Kinek az éve lesz 2016? (7.oldal)

Fodor Gábor a minap a Magyar Nemzetnek adott hosszas interjút, a politikai aktualitásokon kívül pártjának helyzetéről beszélt, valamint elmondta, hogy véleménye szerint a 35 év alatti korosztály számára a liberalizmus a legszimpatikusabb politikai értékrend. „Ha megkérdezik a fiatalokat, hogy mit gondolnak például az állam és egyház szétválasztásáról vagy az alapvető szabadságjogokról, ez alapján az jön ki, hogy a liberális értékek jelentősen vezetnek az ő körükben.” Azért én óvatosabb lennék, az elsőnél a többség valószínűleg visszakérdezne, hogy milyen ügyben? A másodikra meg persze rábólintanának, hiszen melyik fiatalnak nem szimpatikusak a szabadság és az ehhez fűződő jogai? De alaptételnek vehetjük Fodor Gábortól, hogy a fiatalok többsége liberális nézeteket vall. Feltéve, hogy ez igaz. Ugyanis akikre a liberálisok vezére akar támaszkodni, leginkább semmilyen nézeteket nem vallanak.

 A neszmélyi borok elismertségéért (8.oldal)

A pince kulcsa maga a metszőolló

A Magyar Bor Akadémia 2015 decemberében 25. alkalommal adta át hazánk legrégebbi és legrangosabb borszakmai elismerését. Sok borász, szakmabeli, étteremvezető, sommelier és séf küldte el jelölését. A díj nyertese, Szöllősi Mihály szerint a külföldiek Magyarországon nem a chardonnay-t, a sauvignon blanc-t keresik, hanem az Irsai Olivért, a királylánykát, a cserszegi fűszerest és zenitet.

 Védjeggyel, programmal, ellenőrzéssel a feketegazdaság ellen (9.oldal)

A sertéshúsnak is megvan a helye és a szerepe a kiegyensúlyozott és egészséges táplálkozásban

Eddig 180 sertéstartó és feldolgozó üzem, illetve kereskedelmi egység csatlakozott a Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) eredetigazolási programhoz, amelynek köszönhetően évi mintegy 1,3 millió sertésből előállított hús és húskészítmény vált jogosulttá a védjegy használatára. Dr. Bognár Lajos helyettes államtitkár érdeklődésünkre elmondta: a minőségi ellenőrzési rendszer mellett infrastrukturális fejlesztésekkel, valamint a feketegazdaság elleni szigorú hatósági fellépéssel segíti a sertéságazat zavartalan működését és az élelmiszerlánc-biztonság fenntartását a Földművelésügyi Minisztérium.

 A népzene világából az opera színpadára (10.oldal)

Ezen a pályán folyamatosan tanulni kell

Sándor Csaba, a Kolozsvári Magyar Opera magánénekese: nagyon sokat foglalkoztam népzenével. Amikor a Liszt Ferenc Zeneakadémián tanultam, át is hallgattam erre a szakra kíváncsiságból. Szerencsésnek érzem magam, hogy Vakler Annától tanulhattam. Mindez Háry megformálásában sokat segített. Kodály és Bartók művei egyébként is közel állnak a szívemhez, miként a népdalfeldolgozások is.

 Zsákmánypártok (11.oldal)

Célunk, hogy az erdélyi magyar képviselet minőségileg és számarányában is megerősödjön

Mit várnak a Dacian Ciolos által vezetett kormánytól? Mi az új területi-adminisztratív reform lényege? Melyek az Erdélyi Magyar Néppárt régióalakítási javaslatai? 2016-ban választ Románia: szövetségben, vagy egyedül indulnak? E kérdésekkel kerestük föl az Erdélyi Magyar Néppárt elnökét.

 Családias fészek az árvák számára (12.oldal)

Nem kínlódni kell a gyermekekkel, hanem szeretetben nevelni

Bakó Pál ferences szerzetes Székelyföldi Orbán Balázs-díjat kapott. A 2011-ben alapított díjat azoknak a magán- és jogi személyeknek adományozzák, akik sokat tesznek a közös székelyföldi ügyekért, valamint elévülhetetlen érdemeket szereznek az egységes Székelyföld-kép kialakításában, a térség sajátos hagyományaira alapozott modernizációjában. Pál atyát – polgári nevén Bakó Bélát – a cigány- és börtönpasztorációról, a Szent Erzsébet Társulás munkájáról, életútjáról, nevelési alapelveiről kérdeztük.

 Románia nem jogállam (13.oldal)

A törvényeket a prefektusok sem tartják be

Beadvánnyal fordult Kovászna és Maros megye prefektusához a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke. Kérte az elöljárót, hogy gondoskodjon arról, hogy a megyében működő közintézményekben tartsák be a magyar nyelv használatára vonatkozó jogszabályokat.

 Horthy, a reálpolitikus (14.oldal)

Szakály Sándor könyvbemutatója

December 14-én a Magyar Napló Könyvesboltban mutatták be Szakály Sándor Történelem és publicisztika című kötetét. Azt a könyvet, mely a történész, a Veritas főigazgatójának 2009 és 2013 között – napi- és hetilapokban, folyóiratokban, illetve idősebb kollégák tiszteletére összeállított kötetekben – megjelent, jelentősebb írásait tartalmazza.

 Csorja Gergely: Az önfeláldozás hiánya (19.oldal)

Amikor Märle Tamás barátommal találkoztam a budai vár oldalában, amint éppen egy csoportnyi árva és hátrányos helyzetű gyerekkel kézen fogva baktatott a Nemzeti Galéria felé – a Szűcs Balázs atya vezette „Remény kis emberei” tábor keretében szervezett programra – akkor azon csodálkoztam, hogy ez a fiatalember hogyhogy hajlandó szabadidejét a gyerekekre áldozni, amikor ott várja a csábító Budapest nem elhanyagolható mennyiségű fiatal, egyedülálló lánynyal telepakolva. Ott tartunk, hogy a szabadidő eltöltésének tetszetős formáiról való részleges lemondás önfeláldozásnak számít. Pedig akár Märle Tamásék és a hozzájuk csatlakozó 150 egyetemista példája is mutatja, hogy az emberben az önzetlenség benne van, csak kevesek lelke fordul annyira jóra, hogy gyakorolja ezt a nagyszerű képességet. A mai Nyugat az önfeláldozás helyett lényegében az önzést tette természetessé. Az önzetlenség olyan magától értetődő, az emberi faj fennmaradása szempontjából elengedhetetlen formái is megkérdőjeleződtek, mint az utód felnevelésének időszükséglete, vagy az anya szerepe a gyerek fejlődésében. Erre legutóbb éppen nálunk, magyaroknál láthattunk megdöbbentő példát. Amikor Kovács Ákos arról beszélt, hogy szerinte a női szerep része az önzetlenség, ha úgy tetszik önfeladás, a máshoz tartozás és az utódért a karrier feladása, akkor jelentős hátrány érte, és azóta is gúny tárgya.

 

Keresse a heti Magyar Fórumot január 7-étől az újságárusoknál. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy amint októberben főszerkesztőnk cikkében jelezte: „Anyagi gondjaink továbbra is égetőek. Így nem tehetünk mást, mint hogy megemeljük az újság árát. A Magyar Fórum évtizede, vagy talán még régebben változatlan áron jut az olvasóhoz. Most kénytelenek vagyunk a 247 forintos árat felvinni 350 forintra. Tudjuk, hogy sokak számára ez a 100 forint is nagy teher, mégis azt kérjük, hogy tartsanak ki mellettünk és támogassák továbbra is lapunkat azzal, hogy hétről hétre megvásárolják vagy időszakosan előfizetik.” Az előfizetési díjak változatlanok. A Heti Magyar Fórum előfizetési díja egy évre: 12.844 Ft . Számlatulajdonos: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány, számlaszám: 11712004-20341426-00000000. Előfizetéssel kapcsolatos információ: info@magyarforum.hu; +36-1-781-3236. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

 

A Magyar Fórum korábbi cikkei elolvashatók a fuggetlenseg.hu és a Facebook oldalon – amennyiben elnyeri a tetszését az oldal, kérjük „tetszikelje”.

 

/https://www.facebook.com/magyarforumonline?fref=ts/

 

A CSURKA ISTVÁN EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA

 Kedves Honfitársam!

 Bizalommal teli szívvel és abban a reményben keresem fel, hogy sorskérdéseinkben egyetértünk. Végzetes volna tovább halogatni, ezért ki kell mondanunk: tartozunk megőrizni annak az embernek az emlékét, akinek ma ilyen nagy hitele van a magyarság legjobbjai között. A dolog szellemi voltából következik, hogy az őrzés megszervezése egy értelmiségi csoport feladata. Erre vállalkozott a Csurka István Emlékbizottság, amely elnökévé választott.

 Négy-öt magyar összehajol – Csurka István emlékére, ez a jelmondatunk. A mintegy 4000 honfitársunktól kapott támogatásának köszönhetően, ígéretünknek megfelelően, 2012. Karácsonyra kiadtuk a Csurka István Emlékkönyvet. 2013 nyarán pedig felavattuk síremlékét, melyen valóságos láng lobog, soha ki nem alvó. Jelképezve őt, a lámpást, aki világított szerte Magyarországon. Csurka István 80. születésnapján bemutattuk Pató Róza Csurka Istvánt ábrázoló bronzplakettjét, valamint Boros Péter szobortervét.

 Szeretnénk felhívni figyelmüket, következő nagy célunkra: a Csurka István tiszteletére emelendő köztéri szoborra. Mindamellett országjáró körutat szervezünk, hogy Csurka István a nemzeti emlékezetben is méltó helyre kerüljön. Bár elég erőt érzünk magunkban, a feladat azonban olyan nagy és jelentős pénzeszközöket igényel, hogy saját erőből nem győzzük.

 Mint karmesternek engedjék meg, hogy Liszt Ferenc Les preludes című művének mondanivalójával búcsúzzam: az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz.

 Budapesten, 2016. januárja

 Barátsággal: Medveczky Ádám a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere

 Szíves adományaikat várjuk A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány számlaszámára:11712004-20341426  

Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntessék fel, hogy „Csurka István Emlékére”.  

A Csurka István Emlékbizottság adománygyűjtése A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány céljaival összhangban történik.

 Az alapítvány adatai: Nyilvántartási szám: 1026; Székhely: 2081 Klotildliget, Vörösmarty u. 16.; Célja: A hazai népi-nemzeti, konzervatív irányultságú kultúra és sajtó támogatása. Az Alapítvány képviselőjének neve, elérhetősége: Medveczky Attila; 1092. Budapest, Ráday u. 32.